Az előző Intermezzo-fejezetben röviden azt foglaltuk össze, hogy a két „arisztophanészi” balett megkomponálása közötti évtizedben milyen kompozíciók láttak napvilágot Lajtha műhelyében, és ezek milyen sok szállal kapcsolódnak a színpadi műcsoporthoz. Az Op. 38-as A négy isten ligete és az első commedia dell’arte, tehát az Op. 39-es Capriccio két egymást követő évben (1943- ban és 1944-ben) született meg, és köztük a szerző mást nem komponált. Az igazságért minden helyzetben áldozatokat hozó komponista ekkor másban fejtette ki aktivitását: a zsidó üldözöttek mentésében és a függetlenségi mozgalomban való fegyveres tevékenységben.
A II. világháború befejezése után (1945 decemberében) Lajtha megírja egy levelében párizsi kiadójának, Leducnek, hogy 1944 márciusától a nemzeti ellenállási mozgalom egyik egységét ő vezette, sőt fiai is parancsnoksága alatt szolgáltak:
Dès Mars 1944, j’étais comme officier, commandant d’une compagnie dans la résistance nationale et mes deux fils servaient sous moi dans la même compagnie. C’est ainsi que par l’organisation de la résistance secrète noous avons pu resté à Budapest. Malheureusement les circonstances défavorables n’ont pas permis à la Résistance d’agir comme la Résistance Français l’a fait chez vous.195
Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató – Lajtha népzenegyűjtő csoportjának egy évtizeden át tagja és a mester egyik legközelebbi munkatársa – 2011 nyarán
195 „1944 márciusától mint tiszt a nemzeti ellenállás egyik egységét vezettem, fiaim a
parancsnokságom alatt szolgáltak ugyanott. Ily módon, ennek a titkos szervezetnek a segítségével Budapesten maradhattunk. Sajnos azonban a kedvezőtlen politikai körülmények miatt a magyar ellenállási mozgalom nem bontakozhatott úgy ki, mint Önöknél Franciaországban.” (Gyenge Enikő fordítása). Lajtha levele Leducnek, 1945. december 26. (Lajtha-hagyaték.) A levelet magyar nyelven Gyenge Enikő adta közre: „Önarckép tollal. Lajtha László kiadatlan levelei (2)”, Muzsika 46/3 (2003. március): 17–22. Az idézet helye: 20. Itt szeretném megjegyezni, hogy a Leduc-kel folytatott levelezés nagy részét Berlász Melinda közölte. „Lajtha Lászlónak a Leduc-kiadóhoz intézett levelei. I. 1943–1949”, in Zenetudományi
Dolgozatok 1990/1991 (Budapest: MTA Zenetudományi Intézet 1992), 115–131. Uő, „Lajtha
Lászlónak a Leduc-kiadóhoz intézett levelei. II.: 1950–1962”, in Zenetudományi Dolgozatok
1992/1994 (Budapest: MTA Zenetudományi Intézet 1994), 161–180. (Ez a kétrészes
levélközreadás a fentebb idézett levelet nem tartalmazza.)
105 elmondta nekem, hogy Lajtha többször emlegette az ún. Kiska-alakulatokat, és közelebbről egy olyan egységgel való kapcsolatát, amely Pesten, a Nyugati pályaudvar környékén működött. S bár Erdélyi ezzel kapcsolatban nem emlékezett részletekre, abból, hogy Lajtha 1944-ben fegyveres alakulatot vezetett, és kapcsolatban állt a Kiskával, arra következtethetünk, hogy talán ő maga is a Kiska-alakulatok valamelyikében, vagy legalább is azokkal összhangban tevékenykedett. Igaz, utóbbiak csak félévvel március után kezdték meg működésüket.
E katonai csoportokról furcsa módon még ma is kevés az információ. Az alábbi összefoglaláshoz a legtöbb adatot Sterl István A Kiska-alakulatok és a budapesti
ellenállás196 című hadtörténeti munkájából nyertem. A Kiska-alakulat kifejezés
valójában egy rövidítés, Kisegítő Karhatalmi Alakulatot jelent. Az 1944 szeptemberében felállított Nemzetőrséget Szálasi Ferenc hatalomra jutása után feloszlatták, és helyette létrehozták a Kiska-alakulatokat, melyek feladata és személyi állománya nagyjából azonos volt a Nemzetőrségével. E csoportok látszólag a nyilasok szolgálatában álltak, valójában azonban a nyilasok és a náci német katonák ellen tevékenykedtek, vagyis a Kiska alkalmasnak bizonyult arra, hogy az illegális antifasiszta tevékenység fedőszerve legyen. Budapest számos kerületében működött ilyen csoport. Eredményei és ezerkétszáz főre növekedett létszáma alapján a legjelentősebb a XIII. kerületi Kiska-zászlóalj volt, amelyet az erdélyi születésű Gidófalvy Lajos (1901–1945) főhadnagy irányított.Ennek tagjai más névre szóló igazolvánnyal látták el az üldözötteket (valóságos igazolványgyárat működtettek), élelmiszert juttattak a gettókban nyomorgóknak, megtámadtak és lefegyvereztek nyilas járőröket, akiktől aztán elvették jól hasznosítható igazolványukat, egyenruhájukat, karszalagjukat. Árvaházból elhurcolt zsidó gyerekeket mentettek meg, és fegyverrel, lőszerrel, élelemmel, igazolványokkal látták el a partizánokat. Mindezt az is igazolja, hogy a II. világháború során kifejtett embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi székhelyű Yad Vashem intézet 1997-ben Gidófalvy Lajosnak a Világ Igaza címet adományozta.
196 Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó, 1984.
106 Erdélyi Zsuzsanna visszaemlékezését alapul véve Lajtha tehát ezzel a XIII. kerületi zászlóaljjal lehetett kapcsolatban. Nagy a valószínűsége azonban, hogy a Mikó Zoltán, „a magyar Wallenberg” által megszervezett II. kerületi Bimbó úti alakulattal is együttműködött, hiszen ez a csoport – mely szintén fegyvert és lőszert juttatott a peremkerületi partizáncsoportokhoz, és ugyancsak mentette az üldözötteket, többnyire hamis igazolások kiadásával – adott védelmet a magyar irodalom több olyan személyiségének, akiket kerestek a nyilasok, például Illyés Gyulának és Tamási Áronnak. A csoport összeköttetésben volt a Független Kisgazdapárt egyik vezető alakjával, Ortutay Gyulával is. Mindhárom személy (Illyés, Tamási, Ortutay) közeli kapcsolatban állt Lajthával, Tamási Áron Lajtha legjobb barátja volt, több közös művet is írtak (erről külön fejezetben szólok).
26. kép: Lajtha (jobb szépen ül) az I. világháború idején, katonatársai körében (Lajtha-hagyaték)
Fegyveres szolgálatról lévén szó, érdemes egy pillanatra ismét visszatekinteni az I. világháború idejére. Lajtha (mint már korábban adatokkal is alátámasztottuk), tüzértisztként végigharcolta a háború négy évét. Becsületbeli kötelességének érezte a bevonulást, holott zongoraművészként a háború kitörése
107 előtt féléves svájci meghívást kapott.197 (Természetesen azt sem ő, sem más nem
láthatta előre, hogy a háború ilyen hosszú ideig fog tartani.) Hogy egy ifjú zongoraművész-zeneszerzőnek micsoda hátrányt jelent egy négy évig tartó, több sebesüléssel, hosszas betegségekkel és súlyos lelki megpróbáltatásokkal járó frontszolgálat, hogy mit okoz ilyen hosszú időn át a gyakorlás és a komponálás lehetőségének hiánya és a zenei élettől való távolmaradás, aligha kell hangsúlyozni. Lajtha azonban katonaként is helyt állt, bizonyította bátorságát és rátermettségét, amiért többször is kitüntették.
A fegyverrel való bánás, a katonák irányítása, az állandó életveszély tehát jól ismert volt számára. Tapasztalatait föl tudta használni később, a II. világháború alatt Magyarországon kibontakozó nemzeti függetlenség mozgalom tisztjeként.
Dr. Gáborján Alice így emlékezett Lajtha 1944-es tevékenységére:
Lajtha többször is mondta nekem, hogy részt vesz az ellenállási mozgalomban, sőt még az alakulat nevét is elárulta: Csillagszóró alakulat. Sajnos többet nem tudok erről. Az azonban ismert tény volt, hogy Lajtha erkölcsi érzéke mennyire tiltakozott a nácizmus ellen. Az, hogy fontos szerepet töltött be az ellenállási mozgalomban, abból is látszott, hogy 1945 után sokan elmentek a lakására, hogy adjon nekik igazolást a múltjukról, azaz arról, hogy ők is részt vettek az ellenállási mozgalomban. 198
A komponista kivette részét a református egyház zsidómentő akciójából is. Minthogy már az 1930-as évektől presbiter volt a Kálvin téri református templomban (az ott működő Goudimel-énekkart is vezette), közvetlen kapcsolatban állt a templom lelkipásztoraival, így az 1932-től ott szolgáló Muraközy Gyulával (1892–1961) és a korábbi lelkésszel, Ravasz Lászlóval (1882– 1975), akit 1921-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének választottak.199 A rendkívül nagytekintélyű püspök a második zsidótörvény
esetében már tiltakozott annak faji jellege miatt, a harmadik zsidótörvényt pedig megpróbálta megbuktatni. Ellenezte a sárga csillagnak a zsidók számára kötelező
197 Lásd az özvegy ezzel kapcsolatos nyilatkozatát: Két világ közt, 31. 198 Két világ közt, 127.
199 Ravasz László zsidómentő tevékenységéről lásd például: Gergely Jenő, Főpapok, főpásztorok,
főrabbik. Arcélek a huszadik századi magyar egyháztörténetből ([Budapest:] Pannonica Kiadó
[2004]).
108 viselését, memorandumokat írt, felemelte szavát a zsidók deportálásának fenyegető gondolata ellen, s az ő támogatásával, valamint Muraközy irányításával alakult meg 1942-ben a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Jó Pásztor Albizottsága is. A Jó Pásztor Albizottsághoz elsősorban a zsidó származású protestánsok fordultak, de tagjai mindenkin segítettek. Látogatták a munkaszolgálatosokat, az internálótáborokat, árvaházat hoztak létre, keresztleveleket állítottak ki és menleveleket adtak a rászorulóknak. Sok száz zsidó gyereket és felnőttet mentettek meg. Az általam megkérdezett visszaemlékezők közül többen tudtak arról, hogy a református egyházban aktív szerepet betöltő Lajtha részt vett az üldözöttek keresztlevelekkel való ellátásában, és nyilvánvalónak látszik, hogy ezt az akciót a vele személyes kapcsolatban lévő Muraközy lelkésszel, illetve Ravasz püspökkel együttműködve végezte. A Szabadság téri templomban, ahol a komponista 1941-től kamarazenekart vezetett,200 Victor János201 volt az egyházközség lelkipásztora, aki ugyancsak
fontos szerepet töltött be a zsidómentésben.
Voltak olyan üldözött művészek, például Szeszler Tibor oboaművész, a
Quatre Hommages című, fafúvósnégyesre írt Lajtha-kompozíció202 egyik első
előadója és Vermes István brácsaművész, Lajtha egykori zenedei tanítványa, akiknek Lajtha búvóhelyet biztosított, és ezzel minden bizonnyal az életüket mentette meg. Szeszler Zsuzsanna, Szeszler Tibor leánya 2009 őszén, (már interjúkötetem megírása után) mondta el nekem Lajthával kapcsolatos emlékeit, melyek közvetlen bizonyítékul szolgálnak Lajtha csak igen nehezen adatolható zsidómentő tevékenységére:
Apai nagymamám mesélte el, hogy édesapámmal és Vermes István brácsaművésszel, akivel nagymamám is nagyon jóban volt, együtt voltak szökésben a fasiszták elől. Lajtha ajánlotta be
200 A kamarazenekar tevékenységéről lásd Kálmánchey Zoltán, Lajtha egykori zenedei tanítványa
részletes beszámolóját: Két világ közt, 247–257.
201 Victor János (1888–1954) református lelkész, teológia tanár, szerkesztő. 1932 és 1949 között a
Szabadság téri egyházközség lelkipásztora. (A gyülekezet 1932-től létezett, de templomukat, a Szabadság téri Hazatérés templomát csak 1940 szeptemberében szentelték fel. Addig a környék templomaiban, illetve bérelt imateremben voltak az istentiszteletek.)
202 Op. 42, 1946. A négytételes mű bemutatójára csak 1957-ben került sor. Fontos információ még
a fúvósnégyesről, hogy Lajtha ezt a művét küldte el köszönetül a Francia Akadémiának, amikor 1955-ben annak tagjai közé választották.
109
őket egy fatelep vezetőjének (emlékeim szerint nagymamám egy Szegedi úton található fatelepről beszélt), akiben Lajtha megbízott, ezért javasolhatta, hogy rá hivatkozva ott keressenek menedéket. Hárman bújtak meg egy bódészerűségben, valamiféle fatákolmányban, […] ahol egy ideig biztonságban lehettek. Egészen addig, amíg egy szomszéd, aki figyelte a telepet, fel nem jelentette őket. Hogy hogyan éltek ott, azt nem tudom, de nagymamám mesélt egy padló alatt kialakított búvóhelyről, ahová ellenőrzés esetén másodpercek alatt elrejtőzhettek. […] Arra is emlékszem, hogy Ferencsik János karmester, Lajtha egykori zenedei tanítványa is részt vett abban, hogy az üldözött, életveszélyben lévő embereknek hamis papírokat szerezzenek. Pest alatt pincerendszer húzódik, és valahol egy ilyen pincében állították elő ügyes kezű üldözöttek a hamis papírokat. Apám legbecsesebb kincsei között őrzött néhány, korábban az iratok gyártásához használt rajzeszközt, olyasmiket, amikkel aláírást, pecséteket és hasonlókat lehetett hamisítani. Ahogy növekedtem és sokat rajzoltam, ezek közül néhányat, megbecsülése jeléül, nekem adott.203
Lajtha tehát hamis igazolásokat szerzett, búvóhelyet biztosított az üldözötteknek, és mint tőle magától tudhatjuk, fegyverrel is részt vett a nemzeti ellenállási mozgalomban. Volt, aki mindezt nem felejtette el neki. Kelemen Magda,204 a neves szerkesztő mesélte el nekem a következő történetet, mely
egyúttal újabb bizonyítékul szolgál a fentebb elmondottakra: 1957-ben Vermes István a Rádió zenei szerkesztőjeként megbízta őt, hogy kérjen műveket zeneszerzőktől, amelyeket a Rádió bemutathat. Jellemző Lajtha meg nem alkuvó jellemére, hogy 1957-ben, egy évvel a levert forradalom után éppen egy misét ajánlott erre a célra. (Igaz, ebben az esztendőben írta meg VII. „Forradalmi”205
szimfóniáját is, az 1956-os forradalomnak emléket állítva.206) Az Op. 50-es
203 A nyilatkozat általam történt lejegyzését Szeszler Zsuzsanna hitelesítette. Közreadása:
Solymosi Tari Emőke, „Lajtha, az ember. A közelgő kettős évforduló elé”, Parlando 53/5 (2011): 8–15.
204 A Kelemen Magdával készült beszélgetést lásd: Két világ közt, 310–317.
205 Hogy Lajtha ezt a jelzőt szánta művének, azt a komponista fiainak szóló leveléből tudjuk meg.
A mű eredeti alcíme az „Ősz” lett volna, de ez is túlzottan egyértelmű utalás lett volna az 1956-os levert forradalomra. A kompozícióról így nyilatkozik Lajtha Erdélyi Zsuzsannának 1962. április 10-én: „A VII. szimfónia 1957-ben íródott. 1956 ősze van benne (október 23.) Itt is kitalálták, mit jelent a végén a korál befejezése, a magyar himnusz eleje. A magyarság tragédiája van benne. A lehulló, leeső ágait, leveleit, legszebb virágait elvesztő Csonka- Magyarországnál is csonkább magyarságé.” A kockás füzet, 63.
206 A VII. szimfónia (Op. 63, 1957) zárótételének végén a szerző a magyar himnusz kezdősorát
idézi. Amikor a zene a „magyart" szövegrészhez érkezik, a dallamot brutális kegyetlenséggel keresztülvágja egy zenekari akkord. A műnek a Magyar Rádió által is közvetített párizsi bemutatója (1958. április 26., Párizs, Salle Pleyel, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Lehel
110 misének ezt a címet adta: Missa in diebus tribulationis, 1950, vagyis Mise a
szorongattatás napjaiban, 1950. (Megjegyzendő, hogy korábban Lajtha csak egyszer
írt egy kisebb egyházi művet, még 1926-ban.207 1950-ben, a dühöngő ateizmus és
az egyházüldözés idején viszont megírta zenekari kíséretes miséjét, aztán 1952- ben az Op. 54-es orgonás misét, újabb két év múlva az Op. 60-as Magnificatot, majd 1958-ban az op. 65-ös Mária-himnuszokat. Az 1950-es években e művek nemcsak keresztény hite megvallásának számítottak, hanem merész politikai állásfoglalásnak is, olyan műveknek, amelyek provokálták208 a hatalmon lévőket.)
Amikor Kelemen Magda elmondta felettesének, hogy Lajtha mely darabját ajánlotta fel a Rádiónak, és annak mi a címe, Vermes így fakadt ki: „Mondja meg Lajthának, hogy hiába mentett meg 1944-ben, ha most tönkre akar tenni.”209
(Végül a szerkesztőnő rábeszélte Lajthát, hogy a semleges Mise fríg hangnemben címmel mutathassák be a művet 1957 szeptemberében.210)
Természetesen az ilyen akciókról, amelyeket a legnagyobb titokban végeztek, igen nehéz adatokat szerezni, de talán a fenti közvetlen és közvetett bizonyítékok is elegendőek ahhoz, hogy lássuk, a második „arisztophanészi” balett, és az első commedia dell’arte között Lajtha nem kompozícióival harcolt eszméiért és embertársaiért, hanem olyan tevékenységekkel, amelyekkel az életét is nap mint nap kockára tette. Ugyanakkor ez a háttér, majd különösen az, amikor a bombázás elől az óvóhelyre kellett menekülni, és a közvetlen életveszélyben immár minden addigi erőfeszítés hiábavalónak tűnhetett, döntően befolyásolta a realitástól az álmok világába menekülő Capriccio megszületését. A szerző 1944-es magába fordulását az is indokolja, hogy ez év december 17-én halt meg édesanyja, Wiesel Ida.
György vezényletével) komoly visszhangot váltott ki itthon. E visszhangról és a bemutató következményeiről lásd például Henry Barraud francia zeneszerző, Lajtha egyik legjobb barátja nyilatkozatát: Két világ közt, 97–112, ide: 104. Továbbá idetartozó fontos dokumentum Lajtha nyilatkozata: Lajtha írásai, 293.)
207 Ez a mű az Op. 8-as Motet volt, bibliai szövegre, énekhangra és zongorára vagy orgonára. 208 Erről lásd például Henry Barraud francia zeneszerző nyilatkozatát: Két világ közt, 97–112, ide:
99–100.
209 Két világ közt, 311.
210 Az ősbemutatót Vásárhelyi Zoltán vezényelte a Magyar Rádió kórusa és szimfonikus zenekara
élén, a Magyar Rádióban.
111