A modalitás kifejezése az orosz és magyar nyelvben

16 

Loading.... (view fulltext now)

Loading....

Loading....

Loading....

Loading....

Texto completo

(1)

K O C S I S K A R O L Y főiskolai adjunktus:

A MODALITÁS KIFEJEZÉSE AZ OROSZ ÉS MAGYAR NYELVBEN

I.

A mai szovjet mondatelméle t tanítása szerint a mondat legjellegzetesebb grammat ika i jegyei a hanglejtés (intonáció) és az állítmányi

-ság. Az intonáció egyfelől a hangmagasság emelkedése — leereszke-dése, szünetek beiktatása, illetőleg elhagyása, az üte m fokozása és las-sítása, valamin t egyes szavak hangerősségéne k fokozása ú t j á n egy-ségbe foglalja a mondat tartalmá t kifejező szavakat és

szószerkezete-ket, másfelől pedig mint jellegzetes végintonáció (intonacija konca) a mondat befejezettségé t jelzi és egyben elválasztja egymástól a mon-datokat. Intonáció nélkül a szavak és szószerkezetek semmifél e

csopor-tosítása sem lehet mondat, viszont a közlés intonációja mondattá tehet bármely szószerkezetet, vagy bármel y szót, még olyat is, amelyben

nyoma sincs az állítmányiságnak. Ilyen mondato k pl.: „Igen." — „Elő-re!" — „Mégis?" (természetesen megfelelő szövegösszefüggésben, hely-zetben, párbeszédben). Az intonáció önmagában, szavak és szószerke-zetek nélkül ne m mondat; lehet kifejező, de szavak és szószerkeszószerke-zetek

nélkül nem lehet tartalma, nem töltheti be a gondolat materiális b ur -kának szerepét.

A mondat másik alkotó elemének, az állítmányiságna k (szkazuje-moszty, pregyikatyivnoszty) jelentése és rendeltetés e V. V. VINOGRA-DOV megállapítása szerint az, hogy a mon dat ta rta lmá t a valósághoz

viszonyítja, vagyis az állítmányiság azt m u t a t j a , hogy a beszélő mit állít vagy tagad a mondatban, a beszélő megállapítása szerint hogyan

viszonylik a mondat t art a lm a a valósághoz.

Az állítmányiság a modalitás, az idő és a személy szintaktikai

kate-góriáiban jut kifejezésre.

Gondolkodásunk nemcsak az objektív valóság jelenségeit tükrözi,

hanem a jelenségek közt objektíve fennálló viszonyokat is. Az objektív

valóság két jelensége közt fennálló viszony megállapítás a az ítéletben

a logikai módozat. Módozat szerint az ítélet háromfél e lehet: 1.

való-ságot kifejező, 2. lehetőséget, vagyis olyan valóvaló-ságot kifejező, amely

bizonyos körülménye k között bekövetkezhetik, 3. szükségességet, vagy-is olyan jelenséget kifejező, amely magából a valóságból folyik.

(2)

Viszonyuk az ítélet és mondat viszonyához hasonlítható. Ahogy az

ítélet a gondolkodás egyik alapvető f o r máj a , a mondat pedig min t nyelvi

forma a beszéd alapvető formája, épp úgy a logikai módozat a

gondol-kodás s e j t j é n e k egyik összetevője, a nyelvi modalitás pedig a mo n da t

egyik alkotó elemének, az állítmányiságnak kifejezésére szolgáló nyelvi

eszköz. A két foga lompár t ar ta l mába n is hasonló különbségek m u t a t

-koznak. Marxista logikusok és nyelvészek egybehangzó véleménye sze-rint mi nd en ítélet ny elv i fo r máj a mondat, de nem minde n mondat fejez ki ítéletet (többek közt a kérdő és felszólító mondat). Ehhez hasonlóan a nyelvi modalitás jelentéskör e is szélesebb, mint a logikai módozaté, amennyi ben a valóságon, szükségességen, lehetőségen kívül kifejezi a közlésnek különfél e árnyalatai t a nyilatkozatban tükröződő valóság-gal kapcsolatban (kikerülhetetlenség , kívánatosság, buzdítás, kérés, tanács, parancs), a beszélőnek a közlés tartalmához való viszonyát (hite-lesség, hihetőség, kétség, bizonytalanság, megengedés stb.), a beszélő célját (kijelentés, kérdés, felszólítás), valamint azt is, hogy állítja-e,

vagy pedig t agadja a beszélő a valóságot, lehetőséget, szükségességet. A burzsoá nyelvésze k felfogása szerint a modalitás fogal mának köre egyrészt szűkebb, másrészt szélesebb annál, amit f en teb b

vázol-tunk. Szűkebb ann yi ban , hogy a burzsoá nyel vtudomán y a modalitás

határá n kívül állónak t art mind en olyan mondatot, amely „objektí v eszmét f eje z ki, amel y be n a szubjektív viszonyulástól független való-ság tükröződik, mi n t pl. ,,A víz oxigénből és hidrogénből áll."

A burzsoá nyelvészek jórésze, köztük KLEMM A. is, né hány neves orosz grammat i kus is, mint pl. D. N. OVSZJANYIKOV—KULIKOV -SZKIJ, A. M. PESKOVSZKIJ , ki vonja a modalitás fogalma alól azokat a közömbös intonációj ú (elbeszélés, közlés, leírás, következtetés) mon-datokat, amelyeknek igei állítmány a jelentő, vagy azzal egyenrangú

módban van, sőt egyesek általába n amodálisoknak t a r t j á k

azo-kat a mondatoazo-kat, amelyeknek állítmánya jelentő módban van, s csak a feltételes és felszólító módú igealakokban állapítjá k meg a beszélő szubjektí v viszonyulását a cselekvéshez. Pedig hát a valóság

módozata és a hozzá való szubjektív viszonyulás épp oly „modalitás",

mint a lehetőség vagy szükségesség, nem is szólva arról, hogy az a mon-dat, amel yne k állí tmány a jelentő módban van, az intonációtól vagy

más, modalitást ki fejező nyelvi eszköztől függően, éppen ne m mindig

a valóság modalitását fejezi ki, mi n t pl. „Posol!" — „Már itt se vagy!"

„Mozset bity, ti p r av . " — „Talán igazad van."

Másfelől bővítik a burzsoá nyelvészek a nyelvi modalitás fogalom-körét, amennyibe n n e m tesznek különbséget a modalitás kategóriája és a beszéd szubjektívexpresszí v formái között, s a modális árnyala

-tok k i fe j e z é smód j á na k elemzésével együtt t árgyaljá k a szubj ektí

v-expresszív, érzelmi modalitás (várakozás, remény, nyugtalanság, közömbösség, meglepődés, öröm, elégedetlenség stb. kifejezéseknek szintaktikai és lexikai formáit. Nyilvánvaló, hogy az ember valamilyen

érzelemmel mindig reagál a valóságra. Érzelmet vált ki belőle az a

(3)

viszonyo-kat megállapítja . Nyilvánvaló az is, hogy amikor ezeket a viszonyoviszonyo-kat nyelvi f o rm á b a n kifejezi, nem hal lgat ha tj a el érzelmeit sem. Te hát min-den beszédnek, minmin-den megnyilatkozásna k van érzelmi színezete,

érzelmi modalitása is. De nyilvánvaló az is, hogy különbséget kell ten-n ü ten-n k a valósághoz való viszoten-ny modális értékelés e és a valóságra való érzelmi reagálás kifejezésének formá i közt, bár azt is el kell ismer-nünk, hogy a beszédnek ez a két modalitása kölcsönhatásban van egy-mással.

Mint a gondolkodás és a nyelv, a modalitás is történelmi kategória : a gondolkodás és a nyelv fejlődésével párhuzamosan az ember egyre fi noma bb árnyalatoka t különböztet meg a valóság jelenségei közti viszonyokban, s egyre több fo r m á t terem t ezeknek az árnyalatokna k

kifejezésére.

Az orosz és a magyar nép gondolkodásának egymáshoz viszonylag

közel álló színvonala, amelyr e gazdasági, politikai, kulturális életük-ben mutatkozó sok rokon vonás emelte őket, érthetővé teszi, hogy a nyelvi modalitás árnyalata i e két nem rokon nyelven beszélő népnél csaknem azonosak, s így van alapja annak, hogy ezeknek az azonos

gondolkodási elemeknek a két nyelvben kialakult kifejezési formái t egybevessük.

A modális árnyalatok száma is, kifejezési f o r m á i k r a k gazdagsága is mind az orosz, mind a magyar nyelvben ma már igen nagy. Teljes

és kellően tagolt felsorolásuk, elemzésük, a két nyelvben való kifejezé -süknek mélyrehat ó egybevetése meghaladn á egy monográfia kereteit

is. E kis cikk ne m tűzhet maga elé ily nagy feladatot. Célja inkább

módszertani. A tárgy anyagának vázlatos ismertetéséve l a sok közül

egy olyan problémára kí vá nj u k felhívni az orosz nyelvet tanító

kar-társaink figyelmét, amellyel az előkészület és továbbképzés során be-hatóbba n kell foglalkoznunk, ha oktató-nevelő m u nk á nk ba n komolyan törekszünk az anyanyelvr e való támaszkodás elvének megvalósítására.

A kérdést a modalitás kifejezéséne k orosz nyelvi formái szerint haladva k í vá n j u k tárgyalni, s ennek megfelelően a megengedett kere-tek közt azt f ogj u k vizsgálni, milyen modális árnyalatoka t és hogyan fejez ki a két nyelv

1. intonációval,

2. intonációval és főnévi igenévvel, 3. igemódformákkal,

4. főnévi igeneves szerkezetekkel,

5. modális szavakkal és modális módosító szókkal.

II.

Egyes szovjet nyelvtudósok különbséget tesznek „elsődleges" és

„másodlagos" modalitás közt. Így pl. D. J. GANICS szerint az állítmán y al akj ába n foglalt jelentések ad ják a mondat alapvető, elsődleges moda-litását, míg a közbevetett szavak és szószerkezetek ú t j á n kifejezett

(4)

modális jelentések másodlagos modális jelentésekne k minősíthetők.

R. A. BUDAGOV a mondat és igemód modalitása közt tesz különbsé-get. Szerinte az igemód másodlagos modalitás, amely mintegy rárakó-dik vagy rárétegeződi k a m o n d a t ! elsődleges modalitására. Vélemé-n y ü Vélemé-n k szeriVélemé-nt a modalitásVélemé-nak ilye Vélemé-n raVélemé-ngsorolása Vélemé-nem iVélemé-ndokolt. A valósághoz való viszonynak, a viszonyokhoz való viszonynak minde n ár nya

-lata egy-egy külön viszonyminőség. A „rárétegeződés, rárakódás"

kife-jezések, kivált, h a az állítás példákkal való illusztrálása, bizonyítása

elmarad, mint az idézett helyeken is, könnye n arra a fé lreértésr e vezet-hetnek, mi ntha a modalitás kifejező eszközei (az intonációt is beleértve) n e m együtt f e j e z n é k ki a vel ük együtt születet t modalitást.

A modalitás kifejezésének egyik legfontosabb szintaktikai eszköze

mi ndk ét nyelvben a hanglejtés (intonáció), amely szoros és kölcsönös

összefüggésben v a n a többi szintaktikai eszközzel: az igemódokkal,

a modális igeszerkezetekkel, modális szavakkal, modális módosító szók-kal, a kötőszókkal és a szórenddel.

Mondatalkotó szerepén kí v ü l az intonáció kijelentő, kérdő, felkiáltó vagy felszólító jel entést ad a mondatnak, és kifejezi e jelentése k kül

ön-böző árnyalatait, valamint a beszélőnek a közlés tartalmáva l

kapcsolat-b a n támadt érzelmeit. Az intonáció igen kapcsolat-bonyolult jelenség. Fonetikai

eszközei: 1. a dinami kus hangerősség eloszlása a szavak közt, 2. a beszéd

dallama (melodikája), amely a zönge magasságának változásaiból áll

(emelkedés-ereszkedés) 3. szünetek, 4. a beszéd és egyes részeinek üteme, 5. a kiejt és erőssége vag y gyengesége, 6. az előadás színezete (vidám, komor, játszi, rémült stb.).

Az intonációval kifejezett modalitás érzékelhető minden

mondat-típusban.

A modalitás kifejezésénél döntő szerephez akkor ju t az intonáció, amikor a mo nd a t grammat ikai szerkezete és lexikai összeállítása n e m tartalmaz külön modális kifejez ő eszközt. Ilyenkor az intonáció h at á -rozza meg a mon d at o t és a modalitást. SAHMATOV pl. az egyfőrészes

ún. „ ál lí t mány ta lan " mondatokban négy intonációs alaptípust különböztet meg: 1. felkiáltó: ,,Pozor!" — „Vigyázat!", 2. kívánságot, p aran

-csot kifejező: " Счастливый путь, сосед мой дорогой! " —

„Szeren-csés utat kedves szomszédom!" „Pomoscs!" ,,S egítség!", 3. leíró: "Oszeny.

V e c s e r . . . " „Ösz. E s t e . . . " , 4. kérdő: „Dozsgy?" — „Esik?" (Eső?). De ugyanezt mo n d h a t j u k sok kétfőrészes mondatról is. Sokszor

ezeknél is csak az intonáció dönti el, hogy a négy modális típus közül

melyikhez tartozi k: ,, Пойдёшь сегодня в театр. " — „Elmégy ma а

színházba." Ez a mondat megfelelő intonációval kimondva felveheti

mind a négy jelentéstípust.

Mind a magyar, mind az orosz nyelvben a modalitás kifejezésére

főké pp a hang sú ly erő eloszlása és a beszéd melodikája szolgál. A kije-lentést mi ndké t nyelv a h an g n a k a mond a t végén való leeresztésével

fejezi ki, míg a kérdőt valamely szótag hangmagasságának észrevehető

felemelésével. Abban is megegyezik a két nyelv, hogy az intonációs hangerősségfokozás, illetőleg hangmagasságemelkedé s — kevés

(5)

kivé-tellel — hangsúlyos szótagon megy végbe: kijelentő mondat végén a hang az utolsó hangsúlyos szótagon ereszkedik le, kérdő mondatban pedig a hangmagasság a kérdést tartalmazó szó hangsúlyos szótagján emelkedik. Ezért mind az eldöntendő, mind a kiegészítendő

kér-dést tartalmazó kérdő modat hang men et éne k görbéj e a két nyelvben

egyforma képet mut at .

III .

A főnévi igenév szintaktikai funkciója tekintetébe n szembetűnő

különbség van az orosz és a magya r nyelv között. Míg a mag yar ba n

a főnévi igenév viszonylag r i tk án fordul elő állítmányi minőségben (Pl.: Innen semmit sem látni), s akkor is csak a valóság modalitásá t fejezi ki a lehetőség árnyalatával , és csak kivételes esetekben fejez ki

buzdítást, felszólítást („Ebédelni!" ti. gyertek), addig az orosz

beszéd-ben igen nagy szerepe van az egyfőrészes mondatok közt az ún. főnévi igeneves mondatoknak (infinyityivnie predlozsenyija). Főnévi igene-ves mondatoknak nevezik az orosz grammatikusok azokat az egyfőré-szes (odnoszosztavnije) mondatokat, amelyeknek főrésze a mondat

bármely más szavától független főnévi igenév. A magyar

nyelvtanok-ban még ma is uralkodó terminológia alkalmazásával azt mo nd hat n án k: olyan „alanyt al an " mondatok, amelyeknek állítmánya főnévi igenév. Minthogy azonban egytagúakna k vagy egyfőrészeseknek éppen azokat a mondatokat nevezzük, amelyekben az alany-állítmány i viszonyt egyetlen szó vagy egy, bár tagolt fogalmat jelentő szószerkezet hor-dozza, nem ne vez het j ü k el ezt az egyetlen főrészt a két főrészes mo ndat predikatí v viszonyban álló tagjainak egyikéről sem, noha fo r má

-jára nézve az egytagú mondat főrésze a kéttagú mondatnak egyszer &z alanyával, máskor az állítmányával egyezik. (Vö. az ilyen monda-tokat : Hajnalodik. — Az ellenség megfutamodik. Tavasz. Napsütés.

Vi-rágillat. — Tavasz volt egész élete.) A szovjet nyelvtudósok közt nem jött még létre a megegyezés az egytagú mondat főrészének elnevezése tárgyában. A. A. SAHMATOV (1941) használj a már ugyan a főrész elnevezést, az egytagú mondatok felosztásában azonban ilyen ter

mi-nusokat használ: „alanyos", „ala nyt alan " mondatok. V. V. VINOGRA-DOV (1947) elveti az alany, állítmán y terminusok használatát az egy-tagú mondatokban, Viszont K. A. TYIMOFEJEV (1950), E. M. GALKINA

—FEDORU K (1958) még alanynak, állítmánynak nevezik az egytagú

mondat főrészét, ellenben A. N. GVOZGYEV már következetesen

a főrész (glavnij cslen) t erminus t használj a 1958-ban megjelent két

kötetes nyelvta nába n az egytagú mondat főrészének jelölésére. Vélemé-n y ü Vélemé-n k szeriVélemé-nt az alaVélemé-ny és állítmáVélemé-ny termiVélemé-nusok már Vélemé-nem t a r t h a t j á k

magu ka t sokáig az egytagú mondatokban, mert ne m fedik a fogalmat,

és félreértésre adhatnak alkalmat.

A főnévi igeneves (egytagú) mondat, mint a két főrészes monda-tok is, lehet bővítmén y nélküli és bővített, teijes és nem teljes.

(6)

mon-datokat azokkal a kéttagú mondatokkal, amelyeknek alanya is,

állít-mán y a is névszói értel embe n használt főnévi igenév, mint pl.

"Жизнь п р о ж и т ь —н е поле перейти." — Az életet leélni más, mint

( = n e m ) a mezőn áthaladni.

Az orosz főnévi igenév m i n t az egytagú mondat főrésze pusztán vagy a ,,bi" szócskával, esetleg más módosító szóval együtt kifejezheti a modalitás mi nd há r o m fő t íp usá t a legkülönfélébb árnyalataikkal.

A modalitás kifejezésének főeszköze ezekben a mondatokban a

hang-lejtés. Pl. a „molcsaty" hangcsoport monoton hanglejtéssel kiejtve

csak egy szót jel ent (hallgatni). Ellenben ha mondatvégi intonációval

e j t j ü k ki, má r megnevező mondat, mint Ady Sírni, sírni, s í r n i . . . c. költeményéne k mi nd en mondata. Ha viszont a felkiáltó mondat hang-lejtésével e j t j ü k ki, felkiáltó mon da t lesz belőle, s az intonáció t

ermé-szete szerint különböző érzelmi árnyalatoka t (vágy, csodálat, megvetés,

rajongás stb.) f ej ezhe t ki. Határozott, kemény, felszólító hanglejtéssel

kiejtve általános vagy meghatározot t személyhez intézett kategorikus parancsot kifejező felszólító mon dattá válik: „Molcsaty!" — „Csend!", vagy: „Hallgass!", míg a cselekvés végreha j tó jána k részeshatározó

ese-tével (dat. subiecti) együtt szükségességet jelent: „Tyebe molcsaty!" — „Te csak hallgass!" vagy: „Neked hallgatnod kell!". Ugyanez a

mon-dat a „bi" módosító szóval kiegészítve a kívánatosság, tanács, kérés

modalitását fejezi ki: „Tyebe molcsaty bi!" — „Jó volna, ha egy szót

sem szólnál!" vag y : „Egy szót sem, kérlek!". Kérdő intonációval kimondva eldöntendő kérdő mo nd a t lesz belőle a szükségesség árn ya

-latával: „Tyebe molcsaty?" — „Neked hallgatnod kell?"

A valóság (realitás) modalitását az orosz mellett a magyar is ki t u d j a fejezni egytagú főnévi igeneves mondattal. E mondatok főrésze

kivált az érzéki észrevevés igéinek (látni, hallani, érezni, észrevenni,

megismerni, tudni) főnévi igeneve rendszerint tagadással: "Темно

вни-зу то, не видать ничего " — „Sötét van odalenn, semmit sem l át ni"

— „ Тебя не узнать теперь " — „Rád sem ismerni most." — Ezekben a mondat okba n a valóság modalitását a lehetőség (lehetetlenség), esetleg a szükségesség á rnyal at a színezi.

Az orosz ny el v feltételes összetett mondatokban is használj a a valóság kifeje zésér e a főnévi igeneves mondatokat, mégpedig a) kötő-szó nélküli kapcsolás esetén mi ndké t tagmondatban : „ Не беречь

по-росли, не видать и деревьев."—• „На nem óvod a csemetét, n e m látod

me g a fáját."Даром петь — горло дереть." „Aki ingyen énekel, bere-ked." („Ha i ngyen énekelsz, berekedsz.")

b) Kötőszavas feltételes összetett mondatban csak a mellékmondat lehet főnévi igeneves egytagú mondat, a főmondat állítmánya szemé-lyes igealak: „ Если с этого места Е Ы П Э Л И Т Ь , то ничего не убьёшь." „На innen tüzelsz, semmit sem ölsz meg."

A magyar mi nd ké t esetben személyes igealakot használ a főmon-dat ba n is, mellékmonfőmon-datba n is.

Az orosz főnévi igeneves mondatoknak egy különleges típusa az az összetett mondat, amelyben ké t azonos főnévi igenevet a „ tak" (hát,

(7)

akkor hát) módosító szó kapcsol egybe. Ezek kategorikus állítást, a

cse-lekvés elvégzésének hangsúlyozott elhatározását fejezik ki:"Казнить— так казнить, а миловать — так миловать ." — „На az ember akasztat,

hát akasztasson, ha kegyelmez, há t kegyelmezzen."

A valóság modális kat egóriá já n kívül az orosz főnévi igeneves mondatban kifejezhetők a lehetőség és szükségesség modális

kategó-riáinak különböző árnyalatai, esetleg különböző érzelmi és akarati árnyalatokka l színezve. Így:

a) objektív szükségszerűség, (amikor a főnévi igenévben kifejezett

cselekvésnek, eseménynek, állapotnak szükségképpen be kell

követ-keznie): „ Кому назначено—с, не миновать судьбы." — „На egyszer rá van mérv e az emberre, n e m kerülhet i el a sorsát."

b) szubjektí v szükségszerűség, (erkölcsi törvénybő l folyó

szüksé-gesség, aminek lennie kell, de amit a véletlen megakadályozhat): „Кому же, как не отцу, смотреть за своей дочкой ?" — „Ugyan ki vigyázzon lányára, ha nem az apja? "

c) szubjektív szükségesség a felszólítás, kategorikus parancs,

buz-dítás, tilalom árnya latá val : „Молчать !" — „Csend legyen!" „Потупить огонь !" — „Oltsátok el a tüzet!"; ,, Не ругаться !" — „Ne

szitko-zódjatok!"; „ Через каждое полчаса менять, если он не спить !" — „На nem alszik, fél óránkén t váltani kell!"

A mag y arb a n is sokszor hallunk ilyen felszólító mondatokat:

„Felállni!"; „Leülni!"; „Fizetni!" A főnévi igenévnek ez a használata

azonban németes, k erü l n ü nk kell.

d) lehetőség és lehetetlenség. Kifejezésükr e nincs megkülönböz-tető jegy a főnévi igeneves mondatokban. A kiegészítő jelentésárnya-latot a szövegösszefüggés, az ige lexikai jelentése és a beszédhelyzet szabja meg, illetőleg az intonáció fejezi ki. Pl. а „Кула мне положить?" mondat az intonáció szerint jelentheti: „Hová tegyem?", de jelentheti azt is: „Hová t eh et em? "

Ezért a kérdő főnévi igeneves mondatokban hol a szükségesség,

hol a lehetőség modális árnyalata erősebb: „ Ну, как вам хениться в

ваши лета?" — „Már hogy házasodhatna meg a maga korában?!"; „Когда вам ехать ?" — „Mikor kell elutaznia?"

A főnévi igenév tagadószóval az abszolút lehetetlenséget fejezi ki:

„Умом Россию не понять, Аршином общим не измерить ' — „Oroszország ésszel fel nem fogható, szokott mértékkel fel n em mérhető."

e) A kérdő főnévi igeneves mondatok kérdő-felkiáltó intonációval

különböző modális árnyalatoka t fejezhetnek ki különféle érzelmi árny

a-lattal (kétkedés, bizonytalanság, határozatlanság, kétség, csodálat,

harag, megvetés, irónia stb.): ,, Как же мне быть теперь?" — „Mihez kezdjek most?" (kétség, határozatlanság); „Что же мне с тобой делать?"

— „Ugyan mit csináljak veled?" (kétségbeesés, zavar); „ Пойти'сказать ему, чтобы он шёл домой?" — „Elmenjek megmondani neki, hogy jöj-jön haza?" (határozatlan feltevés, szándék); „ А что не убираться ли мне ?" — „S nem kellene-e inkább elhordanom magam? " (szükségesség

(8)

f) Az elsorolt modális árnyal ato k a feltételes móddal kifejezhető minden modális á r n ya l a t t a l kombinálódhatnak, ha a „bi" („kabi", „Iis bi") módosító szócska k er ül a főnév i igenév mellé. A „bi" szócska t. i. az óhajtó mód á r n y a l at á t viszi bele a főnévi igenév jelentésébe, an y-nyira, hogy A. M. P ES K OV S Z KI J a főnévi igenév és a „bi" szócska

kapcsolatát az óhajtó mód (optativus) külön f o r m á j á n a k minősíti.

A következő p é l d á k a „bi" és főnévi igenév kapcsolatának néhány tipikus jelentését szemléltetik. „ Пойти бы нам." — „Szeretnén k el-menni. " (Elmennénk. — Jó volna elmennünk. — El kellene mennünk.);

„Кабы только не просыпаться !" — „Csak felébredni ne kellene!'-' (mind a két mondat ó h aj t á s t fejez ki). „ Вам бы одному то не гулять!"

—„Önnek legjobb vol na egyedül n e m sétálni." (részvét és tanács); ,,Ей бы дом свой продать, а к нам перебраться." — „Neki el kellene adnia

a házát és hozzánk költöznie." (szükségesség a beszelő véleményéne k

kifejezésével); „Не опоздать бы к поезду !" — „Csak le ne késsünk

a vonatról.," (szükségesség a félelem árnyalatával) ; „ Где бы нам

на-питься?,, — „Hol i h a t n á n k egyet?" (óhajtás, szükségesség és lehetőség); „Было бы иам его там же убить, и делу конец." — „Még ott kellett

volna őt megölnünk, és vége volna a dolognak." (irrealitás, meg nem

valósult szükségesség).

Ami nt a fordítások is mu t at j á k , az orosz főnévi igeneves mond a-tokkal kifejezhető modális és érzelmi-akarat i árnyalatoka t a magyar

felszólító és feltétele s móddal, a hat ó igével vagy módbeli segédigével

(kell, tu d stb.) fejezi ki.

Van na k az oroszban is, magy ar b a n is egyfőrészes főnévi igeneves megnevező mondatok (infinyityivno-nazivnije predlozsenyija), mint pl. „ Две ночи не спать, не есть!" — „Két éjjel n em enni, n em alud-ni!"; „Так неожиданно обмануть мои надежды!" — „Ily vára tl an ul

hiú-sítani meg re mé ny ei met! "

Ezekben az intonáció a beszélőnek a főnévi igenévben kifejezett

cselekvésre (állapotra, eseményre) vonatkozó érzelmi értékelését (cso-dálatát, meglepődését, megütközését, helytelenítését, kiábrándulását , tiltakozását stb.) f e j e z i ki. Mivel ez a szubjektív értékelés mindig érzelmi jellegű és n e m vonatkozik a mondat t a rt al mának a valósághoz

való viszonyára, itt n e m foglalkozunk velük.

IV.

A modalitás morfológiai kifejező eszköze az ige mód-kategóriája. Az ige mó d j a mi n d k é t nyelvben, mint a ma élő nyelvekben általában, a beszélőnek az igei állítmányba n kifejezett cselekvéshez (állapothoz,

eseményhez) való viszonyát fejezi ki. Arra mutat , hogy a beszélő

1

cselekvést valóságnak (reális) vagy nem valóságnak tar tja- e. E két határon belül kifejezi az igemód azt is, hogy a beszélő a cselekvés meg-valósulását lehetségesne k óhaj tj a, vagy pedig azt kívánja, hogy a lehet-séges cselekvés megvalósuljon.

(9)

Az orosz és magyar ige mód-alakja i közt m a j d n e m párhuzamosság van: az igének mindkét nyelvben háro m m ó d j a van (kijelentő, feltéte -les, felszólító), a jelentő módnak három ideje (jelen, múlt és jövő). Alaktani szempontból csak az a különbség a két nyelv igemódrendszeré-ben, hogy a feltételes módna k a ma gya rban két ideje van, míg az orosz-ban csak egy feltételes mód van, amely időt n e m fejez ki. Viszont

szem-betűnő párhuzamosság mutatkozik a magyar feltételes múlt és az orosz feltételes mód körülír t al akjá na k képzésében, amennyiben mind a kettő

az ige múlt idejéből és a lét ige egy viszonyszóvá lett alakjából áll

(láttam volna — ja vigyél bi). A valóság kifejezésér e mi ndké t nyelvben

a jelentő mód szolgál, amely ugyancsak mindké t nyelvben a jelen, múlt

és jövő idő formáiba n fejeződik ki.

A valóság fi nomab b árnyalatainak kifejezésében is van bizonyos

egyezés a két nyelv időhasználata között. Pl. annak jelölésére, hogy

a cselekvés a beszélő meggyőződése szerint egész bizonyosan bekövet -kezik, mindkét nyelv sokszor jelen időt használ jövő helyett. (Az

átkép-zeléses időhasználat egyik f a j t á j a ez: a beszélő olyan biztosra veszi

a cselekvés megvalósulását , hogy már valósággal érzékeli, jelen

folya-mat kén t éli át.) „Сегодня вечером идём в теятр." — „Ma este színházba megyünk." Viszont anna k határozott kifejezésére , hogy a cselekvés eredménye bizonyos, szokásos, az orosz (gyakrabban, mi nt a magyar)

egyszerű jövő időt használ jelen idő helyett: ,,Решетом воды не

нано-сишь." " — „Szitával sok vizet nem hordasz össze." (Vö. Szitával

bi-zony nem fogod telehordani a kádat.); „Пятью пять будет двадцатьпять

— „Ötször öt (lesz) huszonöt. "

A lehetőség kifejezőj e mindké t nyelvben a feltételes mód. Olyan

cselekvést jelöl, amelyet a beszélő lehetségesnek, kívánatosnak vagy feltehetőnek tart. „Не нужен был бы, так я тебя не брал бы." — „На

ne m volna rád szükség, nem vinnélek magammal. " (lehetőség); „Застрелил кого ? — Нет, за это бы посадили " — ..Lelőtt valakit? —•

Nem, azért becsukhatná k az embert." (feltehető); „Ехал бы ты с нами."

— „Velünk jöhetnél." (kívánság).

Mint m á r említettük, az orosz feltételes mód időt nem fejez ki. Magyarra a szövegösszefüggés szerint f o r d í t j u k feltételes jelen, illető-leg feltételes múl t idővel.

A feltétele s mód mindké t nyelvben főképpe n kívánságot,

óhaj-tást fejez ki. „Да, пожалуй, я поел бы и ушёл." — ,,Igen, kérem, h a r a p-nék valamit, s azután elmenp-nék."

Félénk, kétségeskedő, szerény, enyelgő nyilatkozatokban az

udva-rias óhajtá s kifejezője: „ Мне хотелось бы побеседовать с вами." —

„Szeretnék elbeszélgetni önnel."

Feltételes összetett mondatokban a lehetőség (potencialitás), eset-legesség (eventualitás) és a valótlanság (irrealitás) kifejezésére szolgál mindkét nyelvben . „írnék, ha akadna valami jó témá m. " Ez a mondat három jelentés ű is lehet: „Talán írnék, ha akad valami jó t éma " (lehe-tőség); „Ha esetleg akad valami jó téma, esetleg írok majd."; „Mivel

(10)

A felszólító mód mindké t nyel vben a beszélőnek egy másik

sze-mélyhez intézett buzdítását, kérését, tanácsát, vagy parancsát fejezi ki

a cselekvés elvégzésére. A buzdítás különböző árnyalat ai t a megfelelő

intonációval fejezzü k ki. „ Стакан налейте !" — „Töltse meg a

poha-ramat!" aszerint, hogy milyen hanglejtésse l m o n d j u k ki, kife jezhet

kérést, biztatást, parancsot, sőt egyik-másik helyzetben tanácsot is.

A kérés kifejezésér e mindkét nyelvben módosító szókká lett

fel-szólító m ódú igealakok szolgálnak, m in t az oroszban a ,,daj", „da jt ye" , „davaj", „davajtye , a magy arba n a „ ha d d " szócska, amelyek mellett

az oroszban egyszerű jövő idő, a ma gyarban felszólító mód, olykor jelen idő áll:,,Дайте отдохну сначала." — „Hadd pihenek előbb egyet!" A felszólítást fesztelenné, közvetlenné teszi az oroszban a „-ka"

módosító szó, a m a g y a r b a n a ,,-sza" s z uf fi x um : ,, Скажи—ка, дядя ." — „Monddsza, bácsi!"

Tagadó szóval az orosz befejezett igealak felszólító módja tiltást,

к folyamatosé pedig figyelmeztetés t jelent. Ehhez hasonló árnyal at i különbség van a ta gad ó szó mellett álló igekötős és igekötő nélküli

magyar ige felszólító mód já ba n is: „ Не скажите этого сестре!" — ; ,He говэриге этого сестре!" — „El ne mondjo n ebből valamit is!" „Ne

beszéljen erről nővéremnek!" ; ,,He опоздайте на занятия!"; „Не опаз-дывайте на занятия!" — „El ne késsen az óráról!" „Ne j árj o n későn az

órákra!"

A fi gyelmeztetés t erősíti az oroszban a vszmotri", a ma gy a rb a n

Я7 azonos jelentésű „néz d " szócska: „ Смотри, не говори этого ." — „Nézd, n e mondd ezt."

A felszólító mód többes 2. személye helyett használ t egyes máso-dik személyű alak a vezényszó ízű keménysé g árnyal at át a dja a

felszó-lításnak m ind a két nve l vb en : „Ну. ребята, — сказал комендант, — те-перь отворай ворота, бей в барабан!" — „Most aztán, gyerekek, — szólt

a parancsnok, — nyiss kaput és verd a dobot!"

A ha rma di k személyű alak helyett használt 2. személyű alak a szükségesség, kényszerűség á rny al a t á t ielenti: „ А женшина что

на-седка: Сиди себе, да выводи цеплят." — „Те meg, asszony, mint valami nyomorúságos kotló, ü l j otthon, s költögesd a csibéket!"

Az oroszban a felszólító mód egyes számú első személye helyett

használt egyes másodi k személyű alak érzelmi (részvét, sajnálkozás, elégedetlenség, tiltakozás) színezetet ad a felszólító módnak. A ma g ya r

-ban is előfordul : И дрожь и злость меня берёт, И шевелится эпиграмма Во глубине моей души, А мадригали им пиши, D üh s borzongás f u t r a j t a m át, Feszül a gúny vers i ndu la t j a

S epigrammáv á f o r r n a ki,

(11)

Kategorikus parancsot fejezhet ki az oroszban a befejezett

szem-léletű igék múlt ideje: „ Н у пошли!" „Начали!" Ehhez hasonló módon

fejezik ki a magyarba n a felszólítást az ilyen pe r fe k t um o k : „Már itt se vagy!"; „Már meg is kezdtétek!"

Mindkét nyelvben kifejezhető a felszólító mód jelentése megfele-lően intonál t jelen (az oroszban egyszerű jövő) alakkal is. Az oroszban

ez különösen azokban a személyekben gyakori, amelyekne k nincs egyszerű felszólító m ó d j u k : „Пойдём!" — „Megyünk!"

Hasonlóképpen m i nd ké t nyelvben van arra is eset, hogy a felszó-lítást feltételes móddal fejezzü k ki:,,Ax, уж оставили бы вы меня в покое." — ,,Jaj. csak m á r békén hagynátok."

A mi nt a felsorolt példá k m u t a t j á k , az igemóddal kifejezhet ő modá-lis típusok és az igemódok használata tekintetébe n nincs lényeges

különbség az orosz és a magyar nye lv között.

V.

Az ige mód a l a k j á na k jelentéséhez igen közel állanak mi ndké t

nyelvben azok a szószerkezetek, amelyek egy teljes jelentés ű ige főnévi

igenevéből és egy ún. modális igéből állanak. Egy-egy ilyen

szószerke-zetben a modális ige jelöli meg a modális viszonyt, hordozza a mód-,

idő-, személy- és számjelentést , a tul ajdonképpen i cselekvést pedig

a másik ige főnévi igeneve fejezi ki. Hasonlók ezek a szószerkezetek azokhoz ,amelyekben az ige szemlélet- (,.vid")alakját helyettesíti egy

másik ige (kezdeni, végezni, kezdődni, folyamatban lenni, végződni

stb.). A modális viszonyt kifejező szószerkezeteket jelentésük szerint

négy csoportba oszthatjuk . Ezek:

1. képességet, lehetőséget, a cselekvés elvégzésére való ha jl am o t jelentenek: „mocsj" hat, -het, képes, tud; „ y m e t y " — tud, képes;

„razrusityszja " — kijön a gyakorlatból; „us z tav aty /us zt at y " —

belefá-rad stb. Pl. „Он не умеет делать этого." — ,,Ö ezt nem t u d j a csinálni."

„Могу ли я спросить вас ?" — „Megkérdezhete m ö n t ő l ? " (Szabad . . .).

2. akaratnyilvánítás t (kívánságot, törekvést, elhatározást, kísérletet) jelentenek : „hotyety — akar, „zahotyety" — kedve van, „hotyety -szja" — szeretne, „zahotyetyszja " — kedve támad, „zselaty" — kíván,

„zsazsdaty " — nagyon kíván, „namerevat ys zja " — szándékozik,

„szta-r at y s z j a" — tö„szta-rekszik, „ „szta-res aty " — elhatá„szta-roz, „ b„szta-rat ys z ja " — vállalkozik,

hozzáfog, „vizivatyszja " — vállalkozik, „szmety" — mer, merészel, „oszmelivatyszja " — merészel, „gyerzaty " — merészel, „pokus at yszja " — megkísérel, „pitatys zja " — megpróbál, „probovaty " — megkísérel, próbál, „otkazivatyszja" — felmond, lemond. Pl. „ Что вы этим хотите сказать?" — „Mit akar ezzel mondani?"; „Старается выиграть время." — „Igyekszik időt ny er ni ." „ Решил уехать ." — „.Elhatározta, hogy

elutazik."; „ Осмеливаюсь оказать ." — „Bátorkodom megjegyezni."; ,.Взялся написать статью в газету ." — „Vállalkozott rá, hogy cikket

(12)

3. gondolatfolyamatot (a szándék árnyalatával) , belső élményt stb. jelentenek : „ d u m a t y " — gondol, szándékozik, „ vzdumat y " — eszébe jut,

kitalál, „ za dumi vat y " — elhatároz, habozik, „n ad um i va t y " — kitalál, elhatároz, „n a gy e j at s z j a " — remél, bízik, „zatyevaty " — tervbe vesz, elhatároz; „gotovityszja " — készülődik, készül, ,,szobiratyszja" — ké-szülődik stb. Közel állnak a modális igékhez: „pozvolity (szebe)" — bátorkodik, ,,bojatyszja" — fél, nem mer, „truszity" — fél, gyáva, „sztyesznyatszja " — fél, n e m mer, sztigyatyszja" — restell, nem mer, „ l j ub i t y " — szeret. Pl. „Он не задумал это сделать." — „Nem

habo-zott ezt megtenni."; „Затеяли сыграть квартет." „Elhatározták, hogy kvart ettet játszanak." ; „Надеялся уйти в Будапешт." „Remélte, hogy elmegy Budapestre."; „Позволил себе сделать замечание." — „Bátor-kodott megjegyzést tenni."

A fenti h á r o m csoport szószerkezeteiben ún. infinitivus subiec-tivus szerepel, ami azt jelenti, hogy a főnévi igenévben kifejezett

cse-lekvés alanya azonos a monda t alanyával,

4. a cselekvéshez való viszonyt kifejező szószerkezetek, amelyek-ben a vezető ige felszólítást, tiltást, engedélyezést, megakadályozást stb. jelent: „ v e l j e t y " — parancsol, „daty" — megenged, „zaprescsaty"

— tilt, „zasztaviljaty " — kényszerít, „m es aty " — zavar, „objazaty" — kötelez, „pozvolja ty " — megenged, „pomogaty" — segít, „prinugyity" — kényszerít, „proszity " — kér, „szovetovaty " — tanácsol, „trebovaty" — követel stb. Pl. „Я попрошу вас говорить по существу дела." — „Kérem, a dolog lényegét m o n d j a el."; „Приказываю наступать" — „Elrendelem a támadás t. "

A cselekvéshez való viszonyt kifeiező szószerkezetekben az ún. infinitivus objectivus szerepel, amennyiben a benne kifejezet t

cselek-vés alanya ne m azonos a m o n d a t alanyával.

A fenti m ondat o k fordításából látható, hogy az orosz modális igék nagy részének a ma gya rban is modális ige felel meg, s csak egy-két esetben használ a magyar u gya n an na k a modális á rnya la t na k

kifeje-zésére képzőt (-hat, -het), vagy pedig modális szót (képes). A modális

viszonyt kifejező szószerkezet felépítésében is sok esetben mutatkozik

párhuzamosság : a modális ige fejezi ki a módot, időt, személvt, számot,

s a teljes jele ntés ű ige főnév i igenév alakban kapcsolódik melléie. A magyarban a főnévi igenevet sok esetben „hogy" kötőszós

mellék-mondattal b o n t j u k fel, amikoris a 4. csoDortba sorolt parancsolást,

til-tást stb. jelentő igék után a ma gyar mellékmondat állítmánva felszó-lító módjával min te g y hangsúlyozza a buzdítást.

A szovjet gram mat iku so k az 1—3. csoportba sorolt szószerkezetek

igéi közt nem l á tn a k szintaktikai viszonyt, s á szószerkezet két igéjét együtt tekintik a mondat összetett állítmányának .

A modális jelentésű főnév i igeneves szószerkezetek közt külön csoportot alk otna k az oroszban azok, amelyekben a modális jelentést egy ún. predikatí v határozószó vagy állapotkategória fejezi ki. A

predikatív határozószók vagy állapotkategóri a az orosz grammatika i tudo -mányba n ma m á r külön szófaj. Olyan denominális szavak osztálya ez,

(13)

amelyek teljesen vagy részben elszakadtak eredeti szófajuktól,

sze-mélytelen mon dat ba n az állítmány szerepét töltik be (innen a „predi-katí v" terminus), állapotot jelentenek (innen a másik elnevezés),

hatá-rozó és „kiegészítő" (dopolnyenyije) állhat mellettük , kapcsolódhatnak

főnévi igenévvel, és részeshatározó esetben ki lehet téve mellett ük

a b enn ük kifejezett állapot alanya. Pl. ,, Ученикам было весело на школьном вечере." — ,,А diákok vidámak(-an) voltak az iskola

esté-lyén."; ,,B комнате стало холодно," — ,,A szoba kihűlt ."

A főnévi igenévvel kapcsolódó (modalitást kifejező) predikatív

határozószók csoportjai jelentésük szerint:

1. lehetőséget, szükségességet jelentenek: „mozsno" —• lehet, sza-bad, „nelj zja " — n em lehet, n e m szasza-bad, „nyevozmozsno" — nem lehet, „neszled" — n em kell, n e m szabad, „pora" — ideje, itt az ideje,

„nado" — kell, szükséges, „nyeobhogvimo" — kell, szükséges,

„dolzs-no " — kell, szükséges, „nuzs„dolzs-no" — kell,

2. a cselekvést morális-etikai oldalról értékelők: „greh" — vétek,

„sztid" — szégyen stb.,

3. akarati indítékot kifejezők: „ohota" — kedvem van, „leny" —

lusta vagyok, ( ,

4. érzelmet kifejezők : pl. „zsalj" — sajnálom. Pl. „Вам неслед об

этом говорить". — „Önnek ne m szabad erről beszélnie."; „Такими ру-ками можно делать всё." — „Ilyen kézzel mi ndent meg lehet csinálni.";

, Мне больше ничего не нужно." — „Nekem semmi többre nincs

szük-ségem."; „ А нам нужно попасть через'реку." — „Nekünk meg át kell

j u t n u n k a folyón."

A magy arban az orosz predikatív határozószót többnyire ige (lehet, kell, szabad) vagy melléknév helyettesíti, különben a szerkezet

jelen-tésében is, felépítésébe n is egyforma a két nyelvben. A főnévi

igenév-ben kifejezett cselekvés vé gr e ha j tó j a a magyarb an is a részes hatá-rozó ragjá t veszi fel.

VI.

A nyelvi közlés értelmi árnyalatai, különböző modális jelentései egyre gazdagodnak, s velük együt t fejlődik a nyelv szintaktikai szer-kezete. Érthető, hogy a közlés különféle modális jelentéseinek

kifeje-zésére egyre több szó specializálódik, egyre több szó veszti el eredeti szófaj jellegét és valamely al a kj á ban megmerevedve, kizárólag a moda-litás kifejezésére kezd szolgálni (valóban, talán, esetleg). Ezeket a mo-dális jelentésű szavakat a szovjet nyel vt udomán y V. V.

VINOGRA-DOV elemzései ala pj án kiemelte a határozószók csoportjából. Egy részüket modális szavak (modaljnije szlova) néven külön szófajnak minősítette. Ez a szófaj most van alakulóban. Egyfelől a

határozószókhoz, másfelől a viszonyszókhoz áll közel. A határozószóktól megkülön

-bözteti őket az általuk kifejezett viszony jellege, amennyiben nem

a cselekvés körülményei t (hely, idő, mód, ok, cél stb.) jelölik, hanem a valósághoz, a közléshez való viszonyt. A modális jelentésű szavak

(14)

\

másik csoportját a viszonyszók közé sorolják a mai szovjet g ramma

-tikusok. Ennek a szófaj nak ta g jai : az előljáró (predlog), kötőszó (szo-juz) és a módosító szó (csasztyica). A módosító szók alapcsoportjai: a) a szavak jelenté séne k különböző árnyalatai t kifejező szócskák (lám, maj d nem, csak, mé g stb.); b) modális módosító szócskák (igen, nem, -e, nemde, talán, mi ntha, szinte, aligha stb.); c) érzelmi árnyalatot

jelentők (micsoda, egyenesen stb.); d) f o r m a - és szóképző módosító szócskák (mint pl. a magy arba n a vala-, akár, bár-, se- határozatlan ,

ill. tagadónévmás-képző , a volna igealakképző szócskák).

A modális szavak és a modális módosító szók közti hatá r nagyon

elmosódott. Főképp az különböztet i meg őket egymástól, hogy a

modá-lis szavak lexikailag teljes ér tékűek.

A modális szavakat jelentésü k és szintaktikai szerepük alapján 2 csoportba szokás osztani:

1. a közlés é rte lm i (logikai) értékelését jelentik a valóság határo-zott állításával a következők: „konyecsno" — persze, természetesen,

„verno" — biztosan, „nyeszomnyenno " — kétségtelenül,

„gyejsztvi-t v elj no " — valóban, „bezuszlovno" — fel„gyejsztvi-té„gyejsztvi-tlenül, „podlinno" — „gyejsztvi- tény-leg, valóban, „ocsevidno" — szemmel láthatóan, ,,imenno" — ponto-san, éppen, ,,isztyinno" — valóban, igazán, „prav da" — igaz, „razume-jetszj a" — magától értetődően stb.,

2. lehetőséget, feltételezhet ő valóságot, meggyőződést,

bizonyta-lanságot. feltevést jelentenek: „vozmozsno" — lehetséges, ,,verojatno" — valószínűleg, „dolzsno bity" — biztosan, valószínűleg, „kazsetyszja" —• úgy látszik, „mozset bity" — talán, ,,nye mozset b it y " — lehetetlen, „naverno, n av er n o e " — valószínűleg, bizonyára, biztosan.

Az első csoportba sorolt modális szavak szintaktikai szerepe

háromf él e lehet :

1. szómondat (párbeszédben): ,, А винтовку взять?" „Конечно" — ,,S puskát v i g yü n k ? " — „Természetesen." ,

2. szerepelhetnek a mo nd atb an közbevetett szavak minőségében:

„Письмо у меня есть, конечно, но разве в письме всё выскажешь? „í rás persze van nál am, de ug ya n ki lehet-e mindent fejezni írásban?",

3. nyomatékosít ó szó f u n k c i ó j á t tölthetik be: „ Он конечно вер-нётся назад." — „Persze, hogy visszatér."

A második csoportba sorolt modális szavak csak a szómondat és

közbevetett szó f u n k c i ó j á t töl thetik be. Pl. ,, Вы купите эту книгу?', — „Безусловно." —,, Megveszi ezt a könyvet?" — „Feltétlenül." ; „Вероятно, завтра будет хорошая погода." — „Holnap valószínűleg szép

idő lesz."

Itt jegyezzük meg, hogy a közbevetett szintagmákna k igen nagy

szerepük van a modalitás kifejezésében. (Szintagmán é r t j ü k a

beszéd-nek két pauza közti részét, amel y lehet egyetlen szó, szószerkezet vagy

szószerkezet csoport, sőt egész mon da t is.) A közbevetett szintagma t. i.

a beszélőnek olyan megjegyzésé t tartalmazza, amely a közlés f or rá

-sára, a közlés részei közti összefüggésre, a gondolat kifejezésének mód-jára, a közlés hitelességének foká ra vonatkozik, vagy amellyel fel

(15)

a k a r j a kelteni a hallgató figyelmét, illetőleg a közléssel kapcsolatos

érzelmét fejezi ki. Ilyenek: szerintem, köztudomás szerint, például, ismétlem, ha szabad így kifejezne m magam, más szóval, úgy látszik, mi nden valószínűség szerint, el se hiszed, képzeld, s aj nál a

-tomra, szerencsére stb.

A modális módosító szócskák csoportjai:

1. a valósághoz való viszonyt kifejezők: a) igenlők, állítók: ,,tak" — úgy van, igen, „aga" — igen, öhöm, „da" — igen, „tocsno" — pontosan, úgy van, „jescso bi" — de még mennyire,

b) tagadók: „nye, n y e t " — nem, „nyi" — tagadó szó mellett egy-ben a tagadást nyomatékosítja,

c) kérdők : „li" — -e, „razve " — hát, vajon?, „nyeuzseli" — hát

igazán?, hát valóban?,

d) más beszédének szubjektí v tolmácsolását jelentők: „gye", „gyesz-katy", „mol" — azt mondja,

e) a közlés hitelességéhez való viszonyt kifejezők: „avoszj" —

talán, „vr ja d li" — nehezen, aligha, „jedva li" — aligha, „pozsaluj" — talán, esetleg, „csaj " — valószínűleg, bizonyára, „csuty li nye" —

m a j d ne m , „szlovno", „как budt o" — mintha,

2. a beszélő akaratnyilvánításá t (kívánság, vágy, felszólítás,

lehető-ség, szükségesség) kifejezők: „bi", „daj", „davaj", ,,-ka" módosító szók-ról már beszéltünk a felszólító' mód jelentésárnyalatainak , illetőleg

a főnévi igeneves egytagú mondatok tárgyalásánál , „puszty", „pusz-k a j " — hadd, hát c s a „pusz-k. . .; „ n u " — no csa„pusz-k, rajta.

Amint a szavak puszta felsorolásából is látható, az orosz modális szavak és modális módosító szócskák magyar megfelelői többnyir e olyan

különböző szófajból származó szavak, amelyek valamely al a kj uk ba n

megmerevedtek, és ma már csak modális árnyalat kifejezésér e használa-tosak.

A modalitásnak az összetett mondatban való kifejezésé t az

enge-délyezett keretek közt nem t ár gya l ha tj uk .

VII.

A fenti vázlatos ismertetésből ezeket a következtetéseke t vonhat-j uk le:

1. A két nyelvben kifejezhet ő és a nyelvhasználatban kifejezett

modalitásoknak nemcsak főtípusai, ha nem azok árnyalata i is

azonosak. Ennek természetes magyarázat a a gazdasági és társadalmi fejlő

-dés párhuzamossága, valamint a kölcsönhatások, amiknek

következmé-nye a két né p gondolkodásában elért megközelítően egyforma színvonal. 2. A modalitás kifejező eszközei általában szintén azonosak. A grammatika i kifejező eszközök terén mutatkozó különbségek a két nyelv fejlődésének belső törvényszerűségeir e vezethetők vissza.

3. A modalitás kifejező eszközeinek használatát tekint v e

(16)

eltéré-sek is előfordulnak, amelyek közt a legszembetűnőb b az orosz főnévi

igenév kifejező e r e j é n e k sokszínűsége a magyar főnév i igenév viszonylag

kisebb szerepével szemben.

FELHASZNÁLT IRODALOM

1. R. A. Budagov: Ocserki po jazikoznanyiju. Moszkva. 1953.

2. E. M. Galkina — Fedoruk: Bezlicsnije predlozsenyija v szovremennom russz-kom jazike. Moszkva. 1958.

3. D. I. Ganyin: Modaljnije funkciji vvodnih szlov v szovr. russzkom jazike. Kijev, 1953.

4. Grammatyika russzkovo jazika A. N. SzSzS R. Moszkva. 1954.

5. A. N. Gvozgyev: Szovremennij russzkij literaturnij jazik. Moszkva. 1958. 6. Klemm Antal: Magyar történeti mondattan. Budapest. 1928

7. E. Lerch: Wesen des Satzes und Bedeutung der Stimmführung. Archiv für gesamte Psychologie. Leipzig. 1938.

8. A. M. Peskovszkij: Russzkij szintakszisz v naucsnom oszvescsenyiji. Moszkva.

1956. 1 i

9. A. B. Sapiro: Ocserki po szintaksziszu russzkih narodnih govorov. Moszkva. 1953.

10. Szovremennij russzkij jazik. Morfologija. Moszkva. 1952. 11. Temesi Mihály: Mondattan. Főisk. jegyz. Bp. 1957.

12. К. A. Tyimofejev: Ob osznovnih tyipah infinyityivnih predlozsnyij v szovr. russzkom lit. jazike. Vopr. szint. Moszkva. 1950.

13. V. V. Vinogradov: О katyegoriji modaljnosztyi v russzkom jazike. Trudi Inst. russzkovo jazika. II. Moszkva. 1950.

Figure

Actualización...

Referencias

Actualización...