DIPLOMATARIA
Hungaria in zona sovietica et
in tempore ordinis politici commutati
Institutum Historicum Sedis Centralis
Studiorum Philosophicorum
Academiae Scientiarum Hungaricae
Budapestini, 2013
Redigit PÁL FODOROKMÁNYTÁRAK
Magyarország a szovjet zónában
és a rendszerváltásban
MAGYAR–FRANCIA KAPCSOLATOK
1945–1990
Források
Közreadja
KECSKÉS D. GUSZTÁV
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Történettudományi Intézet
Budapest, 2013
Sorozatszerkesztő: FODOR PÁL© Kecskés D. Gusztáv, 2013
ISBN 978-963-9627-60-4
ISSN 2063–8485 (Magy. tört. emlékek. Okmánytárak) ISSN 2061–313X (Mo. szovj. zónában rendsz. váltás)
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás,
a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.
A kötet elkészítéséhez hozzájárultak:
Benjamin Janicaud (2., 17.), Fejérdy Gergely (1., 5., 11., 21., 22., 28., 33., 38., 39., 44., 47., 51., 57., 65., 67., 74.), Garadnai Zoltán (53., 79., 83.),
Holub Krisztina (10., 13., 14., 16.), Kiss András (49., 78.), Klenjánszky Sarolta (4., 7., 15., 30., 36., 43., 45., 46., 54., 61., 69., 81.), Kozák Péter (8., 35.),
Macher Anikó (6., 9., 12., 18.), Müller Viktória (3.), Ritter László (20., 40.), Somlai Katalin (24., 29.), Vincze Hajnalka (77.)
A névlexikont összeállította: Klenjánszky Sarolta és Kozák Péter A bibliográfia elkészítésében közreműködött: Klenjánszky Sarolta
Kiadja az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet
Felelős kiadó: Fodor Pál
A könyvsorozat logóját Szakács Imre festőművész készítette Nyomdai előkészítés:
MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos információs témacsoport
Vezető: Kovács Éva Tördelés: Palovicsné Tihanyi Éva
Borító: Böhm Gergely
Készült az OOK-Press Kft. nyomdájában, Veszprém Felelős vezető: Szathmáry Attila
Köszönetnyilvánítás... 9
Szerkesztői előszó ... 11
Franciaország, Kelet-Közép-Európa és Magyarország, 1945–1990 ... 15
1945–1958 ... 17
A francia külpolitika prioritásai a második világháború után ... 17
A biztató kezdet ... 20
A kapcsolatok megromlása a hidegháborús viszonyok kialakulásával ... 22
Az olvadás Sztálin halála után ... 31
Az 1956-os magyar forradalom példája ... 41
1958–1969 ... 55
„Grandeur”? De Gaulle elnök külpolitikája ... 55
Közeledés és kapcsolatfelvétel, 1958–1963 ... 59
A kapcsolatépítés felgyorsulása, 1964–1966 ... 67
Tetőpont és visszaesés, 1966–1969 ... 71
1969–1990 ... 84
Gaulle-izmus De Gaulle nélkül: Pompidou, Giscard d’Estaing és Mitterrand .... 84
Pompidou és Kelet-Közép-Európa ... 88
Giscard d’Estaing elnöksége ... 95
Mitterrand első hét éve... 108
A kelet-közép-európai rendszerváltás és a francia külpolitika, 1988–1990 ... 125
Dokumentumok ... 147
1. Új francia Kelet-Közép-Európa-politika felé (1945. január 6.) ... 149
2. A magyar függetlenségi mozgalom kongresszusi jelentése (1945. március) ... 159
3. A francia követség és a kolónia sorsa a hadszíntérré vált Magyarországon, 1944. október–1945. május (1945. június 15.) ... 162
4. Egy parakommunista ernyőszervezet: a francia–magyar baráti társaság első évtizede (1946. február 7.) ... 166
5. Egy elvetélt kezdeményezés: magyar gazdasági képviselet Párizsban (1946. március 20.) ... 169
6. Kulturális egyezmény aláírás nélkül (1947) ... 173
7. A fényes jövő felé. Kelet-Közép-Európa és Magyarország a Francia Kommunista Párt perspektívájában, 1945–1949 (1949. április) ... 181
9. A Rajk-per és a budapesti francia követség (1949. szeptember) ... 193
10. Francia újságíró a Rajk-per Magyarországán (1949. október 23–24.) ... 199
11. „Budapesti külképviseletünkkel általánosságban véve nem bánnak rosszul.” A magyarországi francia követség helyzetéről (1951. március 23.) ... 204
12. A budapesti Francia Intézet programja, 1951–1952 (1951. október 2.) ... 207
13. Rákosi 60. születésnapja a francia diplomata szemével (1952. március 10.) ... 211
14. A magyar kommunista rendszer fejlődése a budapesti francia követség látószögéből (1952. július 21.) ...215
15. A nemzetközi békemozgalom és a magyar–francia pártközi kapcsolatok (1953. január 6.) ... 219
16. Nagy Imre első miniszterelnökségének mérlege a francia külügyben (1955. február 15.) ... 222
17. A francia rendőrség a magyar kolóniáról (1955. november) ... 230
18. Magyar követ a francia külügyminiszternél (1956. március 29.) ... 234
19. Magyar külpolitikai nyitás Franciaország irányában (1956. április 21.) ... 239
20. A francia hírszerzés magyarországi tevékenysége 1953 és 1956 között (1956. június 14.) ... 245
21. Az erjedés. A magyarországi helyzet 1956 nyarán a Quai d’Orsay-ról szemlélve (1956. július 21.) ... 253
22. A forradalom kitörése. Az első beszámoló (1956. október 24.) ... 259
23. A francia kormány hivatalos nyilatkozata (1956. október 26.) ... 261
24. Franciaország politikája az ENSZ-ben és a magyar forradalom (1956. október 27., 28., 29. és 31.) ... 263
25. A budapesti kulturális attasé reményei (1956. október 31.) ... 270
26. A francia közvélemény reakciója (1956. október–december) ... 274
27. Az „ikerválság”: Szuez és Budapest (1956. november 1.) ... 280
28. Magyar kormányzati formációk a forradalom idején a párizsi központból tekintve (1956. november 2.) ... 286
29. „A forradalmat tudni kell befejezni.” ALe Mondehelyzetelemzése (1956. november 3.) ... 290
30. A Francia Kommunista Párt és az 1956-os magyar „ellenforradalom” (1956. november 4.) ... 294
31. Hivatalos francia állásfoglalás a magyar forradalomról (1956. november 6.) ... 297
32. A francia nemzetgyűlés határozata (1956. november 7.) ... 302
33. A magyar forradalom hatása a szocialista blokkra – a párizsi külügyminisztériumból tekintve (1956. november 27.) ... 304
34. Franciaország és az 1956-os magyar politikai emigráció (1956. december 13.) ... 309
35. Yves Montand Magyarországon (1957. március 10. és 12.) ... 313
36. Az FKP és az MSZMP kapcsolatai a korai Kádár-korszakban (1957. június 6.) ... 317
37. A párizsi magyar követség és a magyar–francia kapcsolatok alakulása a forradalom leverése után (1958) ... 325
38. A Nagy Imre-per a francia külügy perspektívájában (1958. június 17.) ... 331
39. Úton a normalizálódás felé: a francia–magyar viszony Párizsból tekintve (1959. augusztus 17.) ... 336
40. Daróczy Tasziló (1959. november 18.) ... 338
41. Magyar „irányelvek” Franciaország kapcsán (1963. január 21.) ... 341
42. Az első látogatás. Magyar parlamenti küldöttség Franciaországban (1963. július 17.) ... 349
43. Az MSZMP és a Francia Kommunista Párt közti kapcsolatok az 1960-as években (1963. október) ... 354
44. A magyar–francia kapcsolatok újabb perspektívái (1963. december 21.) ... 359
45. Az MSZMP és az FKP. A pártközi, a tömeg- és társadalmi szervezeti kapcsolatok kiszélesednek (1964. december 22.) ... 362
46. A testvérvárosi mozgalom kibontakozása az 1960-as években (1964. december 29.) ... 369
47. „Fokozatos javulás.” Francia–magyar közeledés a francia külügyből tekintve (1965. január 8.) ... 375
48. Magyar külügyminiszter Párizsban (1965. január 22.) ... 378
49. A tizedik évforduló. Megemlékezések Franciaországban az 1956-os forradalomról (1966. november 1.) ... 387
50. A magyar–francia államközi kapcsolatok keresztmetszete – Budapestről nézve (1967. május 11.) ... 390
51. Állapotfelmérés a Quai d’Orsay-n. A magyar–francia kapcsolatok helyzete (1968. március 18.) ... 399
52. Az első magyar miniszterelnöki vizit. Fock Jenő Párizsban (1968. március)... 405
53. Franciaországról a magyar állampárt politikai bizottságában (1968. április 2.) ... 416
54. A francia–magyar baráti társaság az 1960-as években (1969. március 17.) ... 423
55. „Hozzuk előtérbe a magyar–francia gazdasági kapcsolatokat.” (1970. december 11.) ... 426
56. Az első francia miniszterelnöki látogatás (1973. július) ... 437
57. A francia nemzetgyűlési delegáció hivatalos magyarországi útja (1975. február 6.) ... 447
58. Puja Frigyes külügyminiszter párizsi látogatása (1975. június 11.) ... 452
59. Illúziók nélkül. A magyar–francia kapcsolatok budapesti nézetben (1976) ... 461
60. A francia Szocialista Párt első hivatalos küldöttsége Magyarországon (1976. május 31.) ... 468
61. A magyar kormányzat és a Francia Kommunista Párt kapcsolatai az 1970-es években (1976. július 8.) ... 479
62. A francia miniszterelnök és felesége Budapesten (1977. október 30.) ... 488
63. Kádár János első párizsi útja (1978. november 28.) ... 494
64. A magyar kapcsolatépítési szándék töretlen (1981. október) ... 505
65. A francia–magyar kapcsolatok a párizsi külügyből figyelve (1982) ... 514
66. Mitterrand újra Budapesten (1982. július 12.) ... 519
67. Magyarország a francia Szocialista Párt vezetőségének szemével (1984. október 8.) ... 528
68. A Franciaország irányában képviselendő magyar külpolitika (1985. november 26.) ... 532
69. A magyar kormány és a Francia Kommunista Párt viszonya
az 1980-as években (1987. szeptember 18.) ... 539
70. Áttörés továbbra sincs. A magyar–francia viszony Budapestről (1987. december) ... 545
71. Francia külügyminiszteri vizit Budapesten a kelet-közép-európai változások küszöbén (1988. március 28.) ... 550
72. Magyar–francia kapcsolatok a rendszerváltás előestéjén (1988. november 8.) ... 561
73. A magyar állampárt utolsó vezetője Párizsban (1988. november 23.) ... 566
74. Laurent Fabius nemzetgyűlési elnök budapesti tárgyalásai (1989. március 6–7.) ... 575
75. Francia vélemények a magyar reformfolyamatról. A párizsi magyar nagykövet közvetít (1989. április 25.) ... 585
76. Magyar–francia kapcsolatok a Magyar Köztársaság kikiáltása után (1989. november 10.) ... 589
77. Korszakhatáron. Roland Dumas francia külügyminiszter és Jacques Delors, az Európai Közösségek Bizottsága elnökének budapesti látogatása, 1989. november 16–17. (1989. november 18.) ... 597
78. A Franciaországban élő magyarság a kelet-közép-európai rendszerváltások idején (1989. december 27.) ... 600
79. Egy rendszerváltás közelről. François Mitterrand köztársasági elnök ismét Magyarországra készül (1990. január 12.) ... 603
80. A francia jobboldali ellenzék és a kelet-közép-európai rendszerváltások (1990. február 6.) ... 614
81. A France–Hongrie és a magyarországi rendszerváltás (1990. március 7.) ... 620
82. Egy francia „gazdasági vélemény” az átalakuló Kelet-Közép-Európáról (1990. május 22.) ... 622
83. Antall József magyar miniszterelnök párizsi látogatása (1990. június 22–23.) ... 624
Függelék ... 629
Történeti kronológia ... 631
Kislexikon a kötetben szereplő fontosabb személyekről ... 690
Bibliográfia ... 777
Konzultációk, interjúk listája ... 809
Utószó. Franciaország és Kelet-Közép-Európa viszonya a 20. században ... 811
Földrajzinév-mutató ... 814
Ezúton fejezem ki köszönetemet mindazoknak, akik segítették e könyv megszületését. Hálás vagyok aMagyarország a szovjet zónában és a rend-szerváltásban című dokumentumkötet-sorozat főszerkesztőjének, Glatz Ferenc akadémikusnak, hogy felkért a magyar–francia kapcsolatokról szóló kötet szerkesztésére. Köszönetet mondok munkahelyem, a Magyar Tudo-mányos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet vezetésének a mű elkészítéséhez biztosított kiváló szakmai és munka-feltételekért. Megköszönöm a munkámat támogató történészek tanácsait, különösen Békés Csaba, Borhi László, Stefano Bottoni, Csernus Sándor, Fejtő Ferenc, Garadnai Zoltán, Glatz Ferenc, Paul Gradvohl, Granasztói György, Janek István, J. Nagy László, Antoine Marès, Pók Attila, Pótó János, Pritz Pál és Sipos Péter segítségét. Nagyon hálás vagyok azoknak a magyar és francia diplomatáknak és politikusoknak, akikkel a kézirat előkészítése során konzultáltam. Külön köszönöm Gölöncsér Józsefnek és Kiss Gyula Andrásnak, hogy lehetőséget adtak az általuk gyűjtött értékes dokumentá-ció tanulmányozására.
Nagyon köszönöm a kutatásokat segítő intézmények, így a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és a Francia Külügyminisztérium Le-véltára (Archives diplomatiques) támogatását, valamint a Magyar Tudomá-nyos Akadémia és az École des Hautes Études en Sciences Sociales (EHESS) együttműködése nyomán elnyert francia kutatási ösztöndíjat. Nagyban előre vitte munkámat a Külügyminisztérium Irattára és Könyvtá-ra, annak vezetője, Cholnoky Olga, valamint a Francia Referatúra munka-társainak segítő hozzáállása.
Nagyon hálás vagyok a kötet elkészítésében szerepet vállaló kutatók-nak – Fejérdy Gergelynek, Garadnai Zoltánkutatók-nak, Benjamin Janicaud-kutatók-nak, Holub Krisztinának, Kiss Andrásnak, Klenjánszky Saroltának, Kozák Péter-nek, Macher Anikónak, Müller Viktóriának, Ritter Lászlónak és Vincze Haj-nalkának –, mivel az általuk írt dokumentumközléseken túl hathatós és önzetlen segítséget nyújtottak a kronológia, a névlexikon és a bibliográfia elkészítéséhez is.
Az utóbbi évek örvendetes fejleménye, hogy a magyar–francia kapcsola-tok 1945 és 1990 közti időszakának tanulmányozásához immár igen je-lentős és egyre bővülő szakirodalom áll rendelkezésünkre. Kezdetben a legtöbb publikáció az 1956-os magyar forradalom franciaországi vonat-kozásait érintette. Az erről szóló korábbi művek túlnyomó többsége a francia baloldal, elsősorban a kommunista értelmiség reakcióját mutatta be, ami bizonyára a Francia Kommunista Párt korabeli szellemi túlsúlyá-val magyarázható. A munkák egy másik csoportja a sajtót elemzi. Sté-phan Dufoix, aki doktori disszertációjában a Közép-Európából Francia-országba irányuló, 1945 utáni bevándorlás (és a bevándorlók) történetét dolgozta fel, az 1956-os magyar menekültügy, valamint az ekkor alakult emigráns szervezetek vizsgálatához levéltári forrásokat is felhasznált. A magyar történészek közül elsőként Litván György gyűjtött dokumentu-mokat Franciaországban a tárgyra vonatkozóan a Külügyminisztérium és a Francia Kommunista Párt levéltárában, melyek tartalmát röviden is-mertette. Garadnai Zoltánnak a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levél-tárában és a francia Külügyminisztérium LevélLevél-tárában végzett kutatásai rávilágítottak a szóban forgó korszak francia–magyar diplomáciai kap-csolatainak egyes összefüggéseire is. Jómagam francia, magyar és belga külügyi anyagra, valamint a NATO Nemzetközi Titkárságának egykor tit-kos dokumentumaira alapozva készítettem doktori disszertációmat a francia diplomáciának a magyar forradalom kapcsán tanúsított magatar-tásáról.
A Magyarország és Franciaország közti viszonynak – 1956 mellett – az 1945 és 1949 közti időszakáról jelent meg több, levéltári forrásokra tá-maszkodó feldolgozás. E tanulmányok, melyek közül az első Annie Gué-nard francia történész doktori disszertációja, főként a francia külpolitika Magyarország irányában tanúsított magatartását mutatják be. Fejérdy Ger-gely doktori munkájában a nyugat-európai frankofon országok (Francia-ország, Belgium, Svájc) és Magyarország 1945 és 1956 ősze közti kapcsola-tait elemzi. Garadnai Zoltán PhD-értekezése De Gaulle Európa-politikájá-nak kelet-közép-európai, s benne magyarországi összefüggéseit tárja fel. Garadnai megjelent forráskötetei (1957–1962, 1963–1968) kiindulópon-tul szolgálhatnak a későbbi kutatásokhoz is. További tanulmányai és
doku-mentumközlései a magyar–francia viszony 1970–1980-as éveire és a rend-szerváltás időszakára is kitekintenek.
A több korszakot átfogó publikációk közül megemlítendő Thomas Schreiber magyar származású francia újságíró Franciaország 1945 utáni Kelet-Európa-politikájáról szóló, 2000-ben megjelent könyve, amely a fran-cia szakirodalom mellett főként a sajtóban közzétett információkra és sa-ját személyes tapasztalataira támaszkodik. Macher Anikó az 1945 és 1975 közötti francia–magyar kultúrdiplomáciai kapcsolatokról készíti doktori disszertációját. Klenjánszky Sarolta PhD-értekezésének témája a magyar kommunista rendszer és a francia baloldal viszonya 1945–1981-ben.
A magyar–francia kapcsolatok 1945 és 1990 közötti történetét feldolgozó kötetünk célja, hogy hozzájáruljon Magyarország jelenkori politikai történe-tének forrásokon alapuló, sokoldalú és árnyalt bemutatásához. A bevezető ta-nulmány (Franciaország, Kelet-Közép-Európa és Magyarország, 1945– 1990) az eddigi kutatás eredményeit szintetizálva, a kétoldalú viszonyt a „Kelet” és a „Nyugat” közt folyó hidegháború, valamint Franciaország és Kelet-Közép-Európa kapcsolatainak szélesebb perspektívájában ábrázolja. Átfogó képet ad a francia külpolitika prioritásainak változásairól. Az állam-közi érintkezésen túl szól a pártállam-közi kapcsolatokról is, különös tekintettel a magyar állampárt és a Francia Kommunista Párt viszonyára.
ADokumentumokcímű részben elhelyezett iratok túlnyomó többsége magyar és francia külügyi dokumentum, főként a külügyminisztériumok külképviseletükkel folytatott diplomáciai levelezései, illetve a minisztériu-mokban fogalmazott, a döntéseket előkészítő feljegyzések. A Magyar Dol-gozók Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt iratai a magyar külügyi dokumentáció szerves részei, tekintve hogy a Politikai Bizottság, különö-sen 1956 után, külpolitikai tekintetben is a legfontosabb döntéshozó szervnek számított. Tagjai rendszeresen kaptak előterjesztéseket a Külügy-minisztériumtól és az MSZMP KB Külügyi Osztályától a magyar–francia vi-szonyra vonatkozóan, és tájékoztatták őket a legfelső szintű látogatásokról is. A kötetben szereplő francia pártiratok zöme az FKP-nak a magyar dele-gációkkal folytatott tárgyalásairól szóló beszámoló, de akad példa a francia Szocialista Párt Nemzetközi Titkárságának Magyarországról készített elem-zésére is. A francia belügyi források közül megemlítendők a francia rend-őrségnek a magyar emigrációról írt tanulmányai és a prefektusok havi jelentéseinek belügyminisztériumi összefoglalói, amelyek a közvélemény-nek az 1956-os magyar forradalom nyomán tanúsított magatartásáról kitű-nő források. A magyar–francia viszony kevéssé ismert titkosszolgálati te-rületéről ad ízelítőt két magyar belügyi anyag. Találunk a dokumentumok között nyilvános hivatalos állásfoglalásokat is: így a francia Nemzetgyűlés határozatát az 1956-os magyar tragédia kapcsán, vagy a magyar–francia közös közleményt, amelyet Raymond Barre francia miniszterelnök 1977-es hivatalos magyarországi látogatása alkalmából adtak ki. A közölt
sajtóanyag nagyobb része napilapokból származik, francia részről a Le Monde-ból és aL’Humanitéből, míg a magyar oldalról aSzabad Népből, a Népszavából, aNépakaratból és főként a Népszabadságból. Az emigráns magyar sajtót azIrodalmi Újság képviseli.
ATörténeti kronológiábana magyar–francia viszony diplomáciai, poli-tikai és gazdasági eseményein túl a kulturális érintkezés tényei és ennek részeként a sportkapcsolatok is bőséges helyet kaptak. A névlexikon a be-vezető tanulmányban és a kronológiában előforduló fontosabb személyek életrajzi adatairól tájékoztat; a csak a dokumentumokban található jelentő-sebb személyek rövid életrajzait – nevük első előfordulásakor – lábjegy-zetben közöljük. A Bibliográfia szerkesztésekor a Franciaország és Magyarország közti viszony tekintetében a teljességre törekedtünk. A Kon-zultációk, interjúk listája a bevezető tanulmány előkészítése során meg-kérdezett személyek neveit sorolja fel. AzUtószó Franciaország és Kelet-Közép-Európa kapcsolatának meghatározó vonásait az 1860-as évektől fel-idézve a magyar–francia érintkezés 1945–1990 közti korszakát szélesebb távlatban helyezi el.
Ha Franciaország második világháború utáni nemzetközi pozícióját szeret-nénk jellemezni, megállapítható, hogy egyszerre voltak jelen a gyengeség és az erő jelei. Az ország külpolitikai helyzetét rontotta, hogy az 1940-ben a németektől elszenvedett katasztrofális vereség még inkább világossá tet-te katonai tet-teljesítőképességének a nagyhatalmi fellépés igényéhez mértet-ten szűk határait. Tekintélyének csökkenését jól mutatták azok a nehézségek, amelyekkel De Gaulle tábornoknak kellett szembenéznie a „három nagy” közé kerülésért vívott küzdelmében. A világháború pusztításai nyomán az ország gazdasága mintegy a felére zsugorodott a háború előttihez képest, az infrastruktúra jelentős része romokban hevert. Az anyaország el volt vágva a gyarmati erőforrásoktól. Franciaország katonai ereje, noha jelen-tős fejlődésen ment keresztül – az 1942. novemberi megsemmisülés után újjáéledve 1944 szeptemberében 560 000, 1945 májusában pedig már 1 300 000 főt számlált – aligha volt összemérhető a 12 milliós amerikai vagy a 22 milliós szovjet hadsereggel. Még a világháború folyamán erőtel-jes gazdasági, politikai és katonai függőség alakult ki az Egyesült Államok irányában. Párizs nemzetközi mozgásterét számottevően csökkentették a gyarmati rendszer felbomlásából fakadó konfliktusok (Indokína, Algéria, Szuez). A végrehajtó hatalom rendkívüli instabilitása és gyakori döntés-képtelensége akadályozta a határozott külpolitikai vonalvezetést az 1946-ban létrejött IV. Köztársaság idején.1
1 Jean Doise–Maurice Vaïsse:Diplomatie et outil militaire 1871–1991. Paris, Imprimerie Na-tionale – Seuil, 1992. 477. Az 1945 utáni francia külpolitikáról lásd uo. 479–651.; Sylvie Monnet: La politique extérieure de la France depuis 1870. Paris, Armand Colin, 2000. 124–195.; Alfred Grosser:La IVe République et sa politique extérieure. Paris, Armand Co-lin, 1972; uő:Affaires extérieure. La politique de la France, 1944–1989. Paris, Flammarion, 1989; Jacques Dalloz: La France et le monde depuis 1945. Paris, A. Colin, 1993; Anne Dulphy:La politique extérieure de la France depuis 1945. Paris, Nathan, 1994; Frédéric Bozo:La politique étrangère de la France depuis 1945. Paris, La Découverte, 1997; John W. Young:France, the Cold War and the Western Alliance. Leicester, Leicester UP, 1990; Ma-rie-Claude Smouts:La Franceàl’ONU. Premiers rõles et second rang. Paris, FNSP, 1979; Gé-rard Bossuat:La France, l’aide américaine et la construction européenne 1944–1954. Pa-ris, Comité pour l’histoire économique et financière de la France, 2 volumes, 1992; Georges-Henri Soutou:L’Alliance incertaine. Les rapports politiques et stratégiques franco-allemands 1954–1996. Paris, Fayard, 1996.
Franciaország ugyanakkor középhatalmi státusában számos erősséggel rendelkezett. A győztes nagyhatalmakkal való egyenjogúsítás De Gaulle-i kísérletének voltak bizonyos sikerei: országa megszállási zónát kapott Né-metországban és Ausztriában is, állandó tagságot és ezzel járó vétójogot szerzett az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Fejlett európai hatalomként nagyszámú, jól képzett elittel, szilárd adminisztratív hagyománnyal rendel-kezett. Így nem okozott számára problémát az ENSZ-ben és más nemzet-közi fórumokon való aktív részvétel. Gazdasága a Marshall-segélynek kö-szönhetően rendkívül dinamikusan fejlődött az 1950-es évek második fe-létől („francia csoda”). De Gaulle 1958. évi újabb hatalomra kerülésével, illetve az V. Köztársaság elnöki rendszerének létrejöttével megerősödött a végrehajtó hatalom, és számos gyarmati kérdés is megoldást nyert. Az atomütőerő kifejlesztése hozzájárult az Egyesült Államoktól való politikai és katonai függetlenedéshez.
Franciaország külpolitikájának lehetőségeit mindazonáltal döntő mérték-ben a nemzetközi rendszer szerkezetémérték-ben végbement változások, vagyis a második világháború nyomán 1945-re kialakult európaistatus quo,majd az amerikai és a szovjet szuperhatalom által meghatározott kétpólusú világ ér-dekszféra-rendszere, a hidegháború logikája határozta meg. A francia kül-ügyi vezetés a kelet-közép-európai kommunista rendszerek 1989–1990-es összeomlásáig pontosan betartotta ennek játékszabályait. Ezért mondhatjuk, hogy e periódus nemcsak a nemzetközi kapcsolatok, hanem a francia kül-politika történetében is önálló egységet alkot.2 Franciaország és
Kelet-Közép-Európa, benne Magyarország viszonyát a vizsgált korszakban – az ál-talános francia külpolitika fő csomópontjait tekintetbe véve – három fő sza-kaszra osztva mutatjuk be: 1945–1958-ig Franciaország meghozza stratégiai fontosságú döntéseit az atlanti szövetség és az európai integráció irányá-ban, miközben a szovjet befolyás alá került Kelet-Közép-Európával való vi-szonya a hidegháború, majd az enyhülés következtében nagymérvű
változá-2 A hidegháború-történet francia szakirodalmának néhány fontosabb monográfiája: André Fontaine:Histoire de la Guerre froide I–II.Paris, Fayard, tome I: De la révolution d’oc-tobreàla guerre de Corée, 1966; tome II: De la guerre de Coréeàla crise des alliances 1950–1967, 1967; uő:Un seul lit pour deux rêves. Histoire de la ‘détente’ 1962–1981. Pa-ris, Fayard, 1981; Alfred Grosser:Les Occidentaux. Les pays d’Europe et les États-Unis de-puis la guerre. Paris, Point-Seuil, 1981; Charles Zorgbibe:Les relations internationales. Paris, PUF, 1983. (coll. Thémis) (3eédition); René Girault–Robert Frank–Jacques Thobie:
La Loi des géants 1941–1964. Paris–Milan–Barcelone–Bonn, Masson, 1993. (coll. Histoire des Relations Internationales Contemporaines); Jean-Baptiste Duroselle:Histoire diplo-matique de 1919ànos jours. Paris, Dalloz, 1993; Pierre Grosser:Les Temps de la Guerre froide. Réflexions sur l’histoire de la guerre froide et les causes de sa fin. Bruxelles, Complexe, 1995; Elisabeth du Réau:L’idée de l’Europe au XXe siècle. Bruxelles, Complexe, 1996; Georges-Henri Soutou: La guerre de Cinquante Ans. Les relations Est-Ouest, 1943–1990. Paris, Fayard, 2001; Maurice Vaïsse: Les relations internationales depuis 1945. Paris, Colin-Cursus, 2002.
sokon megy keresztül (1). De Gaulle tábornok 1958-tól 1969-ig tartó el-nöksége idején a nyugati szövetségesek, a gyarmatpolitika és a Kelet-Közép-Európához való viszony tekintetében egyaránt fontos kezdeménye-zéseket tett (2). Végül az 1969 és 1990 közti időszakról szólva De Gaulle el-nöki utódjainak régiónk, s benne hazánk irányába tett lépéseit, illetve a szovjet blokk országainak Franciaország-politikáját tekintjük át (3).
1945–1958
A francia külpolitika prioritásai a második világháború után
A IV. Köztársaság francia külpolitikájának több megoldhatatlannak tűnő dilemmával kellett szembenéznie: hogyan egyeztethető össze a legyőzött Németország helyzetének a konszolidálása és a szuverenitáshoz való visszatérése annak hatékony ellenőrzésével? A nyilvánvalóan középhatal-mi jellegűvé vált Franciaország hogyan tudja a szuperhatalmakkal való egyenlő státusát biztosítani, amikor gazdasági és – először Németország-gal, majd a Szovjetunióval szemben – katonai támogatásra van szüksége? S végül, a gyarmatbirodalmak korának lejártával hogyan lesz képes Párizs a gyarmati népek önállósági törekvéseit úgy kielégíteni, hogy közben azok mégis francia befolyás alatt maradjanak?
1944–1945-ben a francia külpolitika legfőbb prioritása a németkérdés rendezése, a német veszély elhárítása volt. E törekvéssel, valamint az an-golszász szövetségesek és Moszkva közti „egyensúlyszereppel” magyaráz-ható a francia–szovjet szövetségi szerződés megkötése 1944. december 10-én. A hidegháború bipoláris rendszerének kialakulásával azonban a Ke-let és a Nyugat közti hídszerep nem volt tartható. 1947 tavaszától Francia-ország gyorsan beépült az Egyesült Államok által vezetett nyugati blokkba. E folyamat fontos állomása volt a kommunista miniszterek eltávolítása a francia kormányból 1947. május 4-én, valamint az 1947 júniusában meg-hirdetett Marshall-segély elfogadása, melynek nyomán fokozódott Francia-ország gazdasági és politikai függősége Washingtontól. A növekvő ameri-kai jelenlét nagy hatással volt a francia társadalomra és kultúrára is. A szovjet veszély kibontakozásával összefüggésben Párizs arra törekedett, hogy az Egyesült Államok kötelezze el magát Nyugat-Európa védelmére. Az 1949. április 4-én aláírt Washingtoni Szerződés, az Észak-atlanti Szövet-ség létrejötte megpecsételte Franciaországnak a nyugati blokkhoz tartozá-sát. A francia katonai függőséget tovább erősítette az indokínai háború-jukhoz 1950-től nyújtott jelentős amerikai hozzájárulás. 1953-ban például az indokínai háború francia katonai költségeinek 43 százalékát Wa-shington állta.
A francia kormányzat és a közvélemény figyelmének és az ország gaz-dasági és katonai erőforrásainak jelentős részét kötötték le a gyarmati problémák, különösen az 1946-tól 1954-ig tartó indokínai háború és a Franciaország tengerentúli megyéjének tekintett Algériában 1954 és 1962 között lezajlott háború. Az utóbbi kérdés 1955-től az ENSZ Közgyűlésének napirendjén is szerepelt. Az algériai háború ideiglenes mellékhadszínteré-nek tekinthető – Franciaország számára – az Egyiptom ellen brit–izraeli szövetségben 1956. október–novemberben vívott szuezi háború. Az Egyiptomot támogató amerikai fellépés következtében a katonai siker el-lenére a „szuezi ügy” Párizs szempontjából nagymérvű kudarccal zárult. E tapasztalat nyomán fokozódott a francia vezetők elégedetlensége a szerin-tük túlságosan amerikai befolyás alatt álló NATO-val szemben, megerősö-dött az önálló francia atomütőerő kifejlesztésének szándéka, valamint egyre nagyobb igény mutatkozott a német–francia kapcsolatok megerősí-tésére, és ezzel összefüggésben az európai integráció felgyorsítására. Szá-mos francia vezető számára ugyanis a nyugat-európai összefogás tűnt az amerikai függőség és a dekolonizáció által egyaránt érintett, középhata-lommá vált Franciaország számára a kibontakozás útjának.
Az európai összefogás, amely már a Marshall-segély folyósításának is amerikai részről támasztott alapfeltétele volt, az 1940-es évek második felében nagy érdeklődést váltott ki a francia politikai elitben és a közvé-leményben egyaránt. A fő cél kezdetben Németország ellenőrzése volt. A katonai együttműködés végül elvetélt kísérleteként tartják számon a René Pleven francia miniszterelnök által 1950 októberében meghirde-tett Európai Védelmi Közösség tervét, amely zászlóalj szinten kívánta integrálni az NSZK haderejét egy közös európai hadseregbe. Az elgondo-lást óriási belpolitikai viták után végül a francia Nemzetgyűlés buktatta meg 1954 augusztusában. A gazdasági integráció viszont tartós sikernek bizonyult. 1950 májusában hozták nyilvánosságra Robert Schuman fran-cia külügyminiszternek a franfran-cia és a nyugatnémet nehézipar egyesítésé-re vonatkozó javaslatát. 1951. április 18-án került sor az Európai Szén- és Acélközösség létrehozására. Az 1955–1956-ban szakértői szinten folyó tárgyalások után az 1957. március 27-én megkötött római szerződések-kel létrejött a Közös Piac.
Amint az 1945 utáni francia külpolitika prioritásainak áttekintéséből is kiderül, az 1940-es évek második felében szovjet befolyás alá került Kelet-Közép-Európa nem szerepel a francia kormányzat számára kiemelten fon-tos relációk között. A két világháború közti időszak alatt Németország jelen-tette a francia biztonságpolitika számára a döntő kihívást. A hagyományos orosz szövetséges kiesése, valamint az angolszász garancia hiánya értékelte fel egy időre térségünket a francia külügy illetékeseinek szemében. A régi-ónkra alapozott biztonságpolitika illuzórikussága azonban az 1930-as évek-re nyilvánvalóvá vált. Noha 1944–1945-ben a francia kormányzat a
poten-ciális német veszély miatt a Szovjetunióra próbált támaszkodni, illetve ezt kiegészítve egy konszolidált Kelet-Közép-Európára3 [® 1. dokumentum],
1947-től – a hidegháború nemzetközi viszonyainak kialakulásával, illetve a szovjet veszély tudatosításával összefüggésben – az Egyesült Államok vezet-te nyugati tömb mellett kövezet-telezvezet-te el magát. A francia biztonságpolitika szá-mára a nyugati katonai szövetségi rendszerrel, a NATO-val, mindenekelőtt pedig az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok váltak fontossá. Mind-ennek következtében Kelet-Közép-Európa leértékelődött a francia kor-mánypolitika külkapcsolatainak koordináta-rendszerében. Sőt mint a Nyu-gattal ellenséges szovjet blokk része, inkább biztonságpolitikai kockázatot jelentett. Amikor Franciaország régiónkkal, s benne hazánkkal kapcsolatos 1945 utáni politikáját vizsgáljuk, e korlátokat mindvégig figyelembe kell vennünk. Ezzel párhuzamosan jekentkező új vonás a pártközi kapcsolatok felértékelődése, nevezetesen a jelentős szavazóbázissal rendelkező, erős belpolitikai szereplőként számon tartott Francia Kommunista Párt intenzív kapcsolata térségünk kormányzati pozícióba került kommunista pártjaival, köztük a magyar mozgalommal. A nyugati kommunista és munkáspártok között vezető szerepet játszó FKP-t Moszkva a francia külpolitikát befolyá-soló nyomásgyakorló eszközként használta. A francia párt és a csatlós álla-mok „testvérpártjai” közti viszony kereteit ugyancsak a szovjet intenciók je-lölték ki. Korszakunkban a magyar párt hozzáállását az FKP-hoz nagyrészt óvatosság jellemezte. A visszafogottság abból fakadt, hogy Budapesten nem kívántak beleavatkozni a többi párt belső ideológiai küzdelmeibe, továbbá igyekeztek megőrizni a jó kapcsolatokat Moszkvával is.4
Az 1958-ig terjedő első vizsgálandó időszakunk jelentőségét az adja, hogy ekkor alakultak ki Franciaország és Kelet-Közép-Európa viszonyának 1989–1990-ig érvényes keretei.
3 Fejérdy Gergely: „Magyarország a Quai d’Orsay szemével (1944–1949)”.Külügyi Szemle, 2007. (6. évf.) 1–2. sz. 153–154.; uő:Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. Thèse en co-tutelle pour obtenir le grade de Docteur de l’Université Paris IV et l’Université Catholique Pázmány Péter, 2009. Tome I. 101–108.
4 Klenjánszky Sarolta:Les relations du gouvernement hongrois avec le Parti Communiste Français dans la guerre froide (1949–1970). Mémoire de DEA d’Histoire Contemporaine sous la direction de Didier Musiedlak. Université Paris X Nanterre. École Doctorale „Éco-nomie, Organisations, Sociétés”. Paris, 2004. 13., 15–16. Az FKP és a Magyar Dolgozók Párt-ja, illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt viszonyáról lásd még: Klenjánszky:Les relations politiques et culturelles du régime communiste hongrois avec la gauche françaiseàla pé-riode de la guerre froide (1945–1981). Thèse d’histoire soutenue en 2013à l’Université Eötvös Loránd – Institut d’études politiques de Paris sous la direction d’István Majoros et Marc Lazar, volumes I–II.
A biztató kezdet
Franciaország második világháború utáni Kelet-Közép-Európa-politikáját két fő tényező határozta meg: Párizs súlyvesztése a nemzetközi porondon, valamint a szovjet hadsereg katonai és politikai jelenléte a régióban. A tér-ség befolyásolására a Quai d’Orsay nagyon korlátozott eszközökkel rendel-kezett: a franciák – aspirációik ellenére – nem képviseltethették magukat a náci Németország egykori csatlós államaiban létesített szövetséges ellen-őrző bizottságokban és nem vehettek részt az ezen államok sorsáról 1946. július–októberben Párizsban lefolytatott béketárgyalásokon sem. A francia külügy – az első világháború utáni rendezés csődjére emlékezve – a győz-tesek békediktátuma helyett az érintett kisállamok bevonását kívánta a döntések előkészítésébe, és ennek érdekében közvetíteni próbált a „Há-rom Nagy” között. A francia diplomácia kelet-közép-európai cselekvési le-hetőségeinek korlátozott voltát jól mutatja az a tény, hogy Franciaország térségünk államaival fenntartott kapcsolatainak fejlődése teljesen alárende-lődött a Szovjetunióval való viszonyának5
[® 1. dokumentum].
A francia kormány minden gyengesége ellenére is sietett a háború vé-gén kapcsolatait helyreállítani Kelet-Közép-Európával. A nyugati hatalmak közül elsőként küldött a térségbe diplomáciai képviselőket6
[®3. doku-mentum]. Franciaország erőfeszítéseit mutatja, hogy rövidhullámú rádió-adásokat indított Románia, Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia irányába az adott országok nyelvein.7Az érintett államok
koalí-ciós kormányai kedvezően fogadták a francia kezdeményezéseket. A de-legációk kölcsönös látogatásai és a kulturális programok egymást érték.8
5 Thomas Schreiber: Les actions de la Franceà l’Est ou Les absences de Marianne. Pa-ris–Montréal, l’Harmattan, 2000. 23–66. (E könyv korábbi változata:Les Relations de la France avec les pays de l’Est [1944–1980]. Paris, La documentation Française, 1980); Fü-löp Mihály: „’Késői bűnbánat’ Trianonért. Nagy-Britannia és Franciaország szerepe a ma-gyar békeszerződés kidolgozásában 1945–1946-ban”.Külpolitika,1997. (Új folyam, 4) 3. sz. 53.
6 Fejérdy Gergely: „Francia érdekképviselet nehézségei Magyarországon a II. világháború után az első követ megérkezéséig.”Öt Kontinens.Az Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék tudományos közleményei. Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2004. 61–72.
7 Schreiber:Les actions de la France. 24., 26–44.; Henri Froment-Meurice:Vu du Quai. Mé-moire 1945–1983. Paris, Fayard, 1998. 69., idézi Schreiber:Les actions de la France. 27. 8 A második világháború után Kelet-Közép-Európa felé meginduló francia
kultúrdiplomá-ciai expanzióról lásd Annie Guénard: „De la reconstructionà l’éviction. Entre 1944 et 1949, une politique culturelle française en Europe centrale et orientale confrontéeà l’or-ganisation du Bloc communiste”.Matériaux pour l’histoire de notre temps. Édité par l’As-sociation des Amis de la BDIC et du Musée, octobre-décembre 1994, no36, Champs
nou-veaux de recherche. 21–27.; uő: „La vision française de l’Europe centrale et orientale dans la construction d’une politique culturelle extérieure (1936–1940 et 1944–1951)”.Bulletin
Párizs jelentős gazdasági potenciál, katonai és politikai súly híján kultúrá-jának tekintélyét kívánta felhasználni befolyásának növelésére.9 A francia
külpolitika Kelet-Közép-Európa iránti érdeklődésének bizonyos megújulá-sa részben a Quai d’Ormegújulá-say egyes fiatal diplomatáinak, például Jean Laloy és Jean-Marie Soutou fellépésének volt köszönhető, akik igyekeztek ráirá-nyítani a francia vezetés figyelmét a szovjet veszélyre is.10
A térség egészéhez hasonlóan, 1945 és 1947 között a magyar–francia vi-szonyban is átmeneti közeledést figyelhetünk meg. Úgy tűnik, hogy – leg-alábbis 1946-ig – a Szovjetunió hagyott Franciaország számára bizonyos cselekvési teret főként a kultúra területén.11
A Párizs és Budapest közti kap-csolatok fejlődését ugyanakkor sajátos tényezők is segítették. Magyarország, noha a hitleri Németország szövetségese volt, nem került hadiállapotba Franciaországgal. Több száz, a német táborokból menekült francia hadifo-goly talált menedéket Magyarországon. Sok magyar emigráns részt vett a francia ellenállási mozgalomban12
[® 2. dokumentum]. 1945 tavaszától az egyes magyar kormányzati formációk különleges jelentőséget tulajdonítot-tak a Franciaországgal való kulturális kapcsolatoknak.13
Ortutay Gyula val-lás- és közoktatásügyi miniszter még 1947 márciusában is azt mondta a budapesti francia követnek, hogy Magyarország a második világháború után elsőként Franciaországgal kíván kulturális egyezményt kötni14
[® 6. dokumentum]. 1946 áprilisában visszaállították a francia–magyar kereske-delmi kamarát, októberben pedig aláírták a két ország közötti kereskedel-mi és pénzügyi egyezményt [® 5. dokumentum]. Az 1947. márciusban
de l’Institut Pierre Renouvin. Université Paris I Panthéon-Sorbonne, printemps-automne 1996, no1–2. 29–50.
9 Fejérdy Gergely: „A francia kultúrdiplomácia főbb törekvései és lehetőségei Magyarorszá-gon 1945 és 1990 között”.Külügyi Szemle, 2007. (10. évf.) 2. sz. 53–54.
10 Schreiber:Les actions de la France. 24., 26–44. Froment-Meurice:Vu du Quai.69., idézi Schreiber:Les actions de la France. 27.
11 Fülöp: „Les relations franco-hongroises depuis 1945”.Cahier d’études hongroises (Sor-bonne Nouvelle Paris III – CIEH, Balassi Kiadó, Institut Hongrois), 1994. 6. sz. 217. 12 Schreiber:Les actions de la France. 37. A mintegy 600-700 menekülő francia hadifogoly
meleg fogadtatásban részesült Magyarországon. Lásd Fejérdy:Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 133.
13 Macher Anikó: „La diplomatie culturelle entre la France et la Hongrie de 1945à1949, vue de Hongrie”.Mélanges de l’école française de Rome: Italie et Méditerranée: MEFRIM. La culture dans les relations internationales, Vol. 1. no114. 2002. 251–262.; uő:
„L’institu-tionnalisation de la présence culturelle occidentale en Hongrie de 1945à1963”.Les rela-tions culturelles internationales au XXe siècle. De la diplomatie culturelleà l’accultura-tion. Sous la direction d’Anne Dulphy et al. Bruxelles, P.I.E. Peter Lang, 2010. 87. 14 Fejérdy:Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe
megkötött újabb megállapodás a kereskedelmi forgalom jelentős bővülését tette lehetővé.15
1945-ben a francia Külügyminisztérium – ellentétben az 1918– 1919-es állapottal – már nem látta Magyarországot ellenséges hatalom-nak, a németek potenciális szövetségesének. Sőt 1945 szeptemberében a francia diplomácia javaslatot tett a magyar–román határ Magyarország számára kedvező módosítására is, melynek keretében „az erdélyi fennsík Romániához csatolását és a Bánát román szuverenitás alatt tartását, a ma-gyar Alföld keleti része Mama-gyarországnak való visszaadását” szorgalmaz-ták. E lépés egybeesett azzal az amerikai kezdeményezéssel, amely Ma-gyarországnak kívánta juttatni a nagy Alföld határ menti régióját. A szov-jetek azonban meghiúsították ezt a kísérletet, csakúgy mint a francia diplomaták azon tervét, hogy a román–magyar viták elsimítására kisebb-ségvédelmi rendszert vezessenek be.16
Francia tárgyalók Moszkva ellen-kezése miatt a magyar béketárgyalásokon sem lehettek jelen. Georges Bidault francia külügyminiszter ezért mondta a Párizsba látogató Nagy Ferenc magyar miniszterelnöknek, hogy Franciaországnak nincs beleszó-lása a magyarokkal kötendő békeszerződésbe.17 Pedig Párizs a
kelet-közép-európai országok között felismerte a Magyarország különleges helyzetében rejlő lehetőségeket: nyelvének egyediségét a szláv térségen belül, a Kelet és a Nyugat határmezsgyéjén fejlődő kultúráját, valamint Duna menti fekvését. A szovjet térfoglalás miatt azonban nem tölthette be a pánszláv eszmékkel szemben álló, szovjetellenes hídfőállás francia külügy által ráosztott szerepét.18
A kapcsolatok megromlása a hidegháborús viszonyok kialakulásával 1947-től, a hidegháborús szembenállás kialakulásával megnövekedett a fe-szültség a „Kelet” és a „Nyugat” között, megromlottak a szovjet–francia kapcsolatok, és végbement a kelet-közép-európai államok szovjetizálása. E folyamatok befagyasztották a Párizs és a „vasfüggöny” túloldalára került országok közt a háború után reményteljesen megindult kapcsolatépítést. Moszkva utasításainak megfelelően – a szovjet külpolitikai érdekek feltét-len kiszolgálása jegyében, a nemzeti érdekeket háttérbe szorítva19
– a
15 Uo. 243–244.
16 Fülöp: „Les relations franco-hongroises depuis 1945”. 217., 220.; uő: „’Késői bűnbánat’ Tria-nonért”. 58–59. Lásd még Fejérdy:Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 212–213. 17 Fülöp:La paix inachevée. 280., idézi Schreiber:Les actions de la France. 41. 18 Fejérdy: „Magyarország a Quai d’Orsay szemével (1944–1949)”. 166.
19 Borhi László:Magyarország a hidegháborúban. A Szovjetunió és az Egyesült Államok között, 1945–1956. Budapest, Corvina, 2005. 231.
„népi demokráciák” hatóságai tudatosan rombolták a nyugati államokkal, köztük Franciaországgal fenntartott viszonyt.20 1947-től számos
diplomá-ciai incidensre került sor.21
Igyekeztek teljesen elszigetelni, normális mű-ködésükben hátráltatni a nyugati diplomáciai képviseleteket. A kulturális intézetek és információs irodák bezárása,22
a helyi lakossággal való érint-kezés szisztematikus akadályozása, e külképviseletek létszámának és a nyugati diplomaták mozgásszabadságának korlátozása, az alacsonyabb ran-gú beosztottak elleni gyakori megfélemlítési akciók és fenyegetések (pe-rek, letartóztatások, kiutasítások), továbbá más hasonló barátságtalan és bosszantó intézkedések azt a célt szolgálták, hogy minél nehezebb legyen e külképviseletek fenntartása. Íme néhány jellemző példa a francia diplo-máciai missziókat érintő esetek közül: a bolgár Külügyminisztérium Dip-lomáciai Ellátó Irodája – azzal az ürüggyel, hogy Bulgária és Franciaország között nincs semmiféle kereskedelmi vagy pénzügyi egyezmény – megta-gadta, hogy a francia követségnek a szokásos diplomáciai áron adjon ben-zinutalványokat. Tiranában, ahol az olasz mellett a francia volt az egyetlen nyugati követség, a diplomaták állandó és rendkívül széles körű felügyelet alatt álltak. Csak Albánia négy fő közlekedési útját használhatták szabadon. Lengyelországban, ahol több kémper is zajlott, a francia nagykövetség sze-mélyzetét is felforgatótevékenységgel vádolták. Ezzel összefüggésben szá-mos francia állampolgárt letartóztattak és kiutasítottak. Ez lett a sorsa a konzulátus több alkalmazottjának, továbbá tanároknak: 1950 januárjában nagyon rövid határidővel el kellett hagyniuk Lengyelországot.23
Romániá-ban a legsúlyosabb incidensre 1949 áprilisáRomániá-ban került sor, amikor letar-tóztatták Serge Henri Parisot alezredest, francia katonai attasét, azzal vá-dolva őt, hogy tiltott területre ment a Kárpátokban.24
A szovjet blokk or-szágainak sajtójában, Franciaország felé közvetített rádióadásaiban, a hatóságok által szervezett tömeggyűléseken, valamint az egyes kommunis-ta rendszerek hivakommunis-talos képviselőinek megnyilatkozásaiban Franciaország
20 Fejérdy:Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Bel-gique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 301.
21 Schreiber:Les actions de la France. 45–59.
22 Macher Anikó: „La diplomatie culturelle entre la France et la Hongrie de 1945à1949, vue de Hongrie”. 259. Guy Turbet-Delof egykori francia kulturális attasé szóbeli közlése sze-rint a budapesti Francia Kulturális Intézetet az mentette meg a bezárástól, hogy Rákosi Mátyás felesége ott tudott párizsi divatlapokhoz jutni…
23 Archives du Secrétariat International de l’OTAN (ASIO, Bruxelles): D–D (51)11.3. A Brüsszeli Szerződés Állandó Bizottsága főtitkárának feljegyzése a Tanács helyetteseihez (1951. április 23.).
24 A francia kormány közbenjárására Parisot alezredest végül nem börtönözték be, 1950-ben azonban kiutasították. Lásd Fejérdy: Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 308.
gyakran vált propagandatámadások céltáblájává.25
Noha ezek a rendkívül irritáló fejlemények felháborították a francia külügyet, mégsem kívánták a végső szakítást: „a francia diplomácia még a legkedvezőtlenebb körülmé-nyek közepette is igyekszik fenntartani minden olyan érintkezést, amelyet fenn lehet tartani, védelmezni korábbi pozícióit, és végül még a látszatát is elkerülni, hogy felelős lenne a nehézségekért”, szögezi le egy miniszté-riumi belső feljegyzés.26
1950-re mindazonáltal a kelet-közép-európai or-szágok és Franciaország kapcsolata pusztán formálissá vált.27
1947 nyarától a magyar–francia kapcsolatok is jelentősen visszaestek, Magyarországnak a többi nyugati országgal való kapcsolataihoz hasonlóan. A nagy váltás Nagy Ferenc miniszterelnök 1947. júniusi lemondásához és emigrációba kényszerítéséhez köthető.28
Mindazonáltal a francia külügy ezt az eseményt, így a köztársaság-ellenes összeesküvésben való részvétel ko-holt vádját és annak következményeit nem csupán önmagában, hanem az 1945 óta tartó folyamatok szerves folytatásaként vette figyelembe.29
A Füg-getlen Kisgazdapárt főtitkárának, Kovács Bélának a szovjetek általi letartóz-tatása 1947. februárban még meglepetés volt a budapesti francia követ szá-mára, aki – az angolszász hatalmakkal ellentétben – nem tulajdonított an-nak politikai jelentőséget.30
1948. januárra veszítette el a francia diplomácia a reményt, hogy Magyarország viszonylag kielégítő kapcsolatokat ápolhat a Nyugattal.31
Párizs növekvő távolságtartása abban is megnyilvánult, hogy csupán az egyházak elleni üldözések idején avatkozott be, igyekezve védeni a katolikusokat és információkkal segítve a Vatikánt. Magyarországon és Lengyelországban a katolikus egyházra, annak társadalmi súlya és a kommu-nista térfoglalással szembeni ellenállásban betöltött vezető szerepe miatt különösen figyelt. Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érseknek a kommunista hatalommal szemben hajthatatlan, az egyezkedést elutasító po-litikai álláspontját a francia diplomácia negatívan ítélte meg.32
Mindszenty 1948. decemberi letartóztatása, majd 1949. februári koncepciós pere és el-ítélése miatt a francia kormány csak hosszas vívódás után, az amerikaiak ké-relmére volt hajlandó hivatalosan tiltakozni. A laikusság elve, az esetleges
25 Archives du ministère des Affaires étrangères (AMAE, Paris): Europe 1944–1960, vol. 80. A francia Külügyminisztérium Kelet-európai Aligazgatóságának feljegyzése, A népi de-mokratikus országok támadásai Franciaország ellen(1954. február 13.).
26 AMAE, Secrétariat Général 1944–1966, vol. 16. Charpentier úr feljegyzése (1949. május 2.). Idézi Fejérdy: Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 312.
27 Fejérdy:Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Bel-gique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 561.
28 Uo. 245. 29 Uo. 323. 30 Uo. 196. 31 Uo. 302–303. 32 Uo. 304–305.
negatív francia belpolitikai következményektől való félelem és a magyaror-szági francia (főként kulturális) érdekek védelme magyarázza a visszafogott reakciót.33
Párizs az egyre ellenségesebbé váló kétoldalú viszony szinte egyetlen működőképesnek látszó elemeként tekintett a kultúrára.34
A magyar–francia kulturális egyezmény megkötésére irányuló tárgyalá-sok Budapest halogató, majd elutasító magatartása miatt megfeneklettek: amikor 1948. januárban értesültek arról, hogy Franciaországban Auer Pál, kommunista ellenességéről ismert emigráns, egykori párizsi követ magas állami kitüntetésére készülnek, Károlyi Mihály akkori követ javaslatára fel-függesztették a további előkészítést35
[®6. dokumentum]. Ez természete-sen csak ürügyül szolgált. Egy ilyen szerződés aláírása az 1948. februári szovjet–magyar barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés árnyéká-ban akár szovjetellenes provokációnak is tűnhetett volna…36
Az 1947. novemberben aláírt kereskedelmi egyezmény és az 1948. feb-ruári pénzügyi megállapodás visszafogott bizakodásra adhatott okot a ma-gyar–francia gazdasági együttműködés fejlődése tekintetében.37 Francia
részről igényt tartottak a háborús pusztítás és az államosítás okozta károk, valamint a háború előtti adósság megtérítésére egyaránt.38 A szívélyes
lég-körben lefolytatott tárgyalások eredményeképpen a magyar fél elviekben vállalta egy olyan alap létrehozását, amely a jövőben lehetővé teszi a külön-böző francia igények kielégítését. A megállapodás a németek által a háború során elrabolt, és a másik szerződő ország területére vagy fennhatósága alá került javak – többek közt vagonok, gépkocsik és arany – kölcsönös vissza-szolgáltatását is előírta.39
A magyar kormányzat megbízhatóságát a kártalaní-tás tekintetében Párizs még 1952-ben is elismeri.40 Szintén ígéretesnek
33 Uo. 416.
34 Fejérdy: „A francia kultúrdiplomácia főbb törekvései és lehetőségei Magyarországon 1945 és 1990 között”. 58.
35 Fejérdy: „Magyarország a Quai d’Orsay szemével (1944–1949)”. 164.
36 Macher: „La diplomatie culturelle entre la France et la Hongrie de 1945à1949, vue de Hongrie”. 257.
37 Fejérdy:Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Bel-gique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 468–469.
38 Különösen nehéznek tűnt a Szovjetunió által elkobzott korábbi francia vagyon kérdésé-nek megoldása. A szovjet kormányzat ugyanis a potsdami konferencia végzései alapján igényt tartott minden olyan vállalatra, amely a háború alatt német tulajdonba került vagy német kereskedelmi érdekeket jelenített meg. Lásd Fejérdy: „Magyarország a Quai d’Orsay szemével (1944–1949)”. 160.
39 Fejérdy: Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 363–364.
40 „A magyar kormány eddig mindig betartotta a Franciaországgal szemben vállalt pénzügyi kötelezettségeit, legyen szó az államosítások során vagyonukat vesztett francia állampolgá-rok kártalanításáról vagy a háború előtti kölcsönök visszafizetéséről.” AMAE: Z-Europe 1944–1960, Hongrie, vol. 40. folios 328–331.Tanulmány Magyarországról. Következteté-sei, részlet Jean Delalande budapesti francia követ Külügyminisztériumba küldött
jelenté-tűnt, hogy a francia vállalatok többségénél, a világháború vége óta 1947-ben először, profit keletkezett. A magyar gazdaság szovjet mintára történő átszervezése, így a vállalkozások egyre szélesebb körét érintő államosítások azonban már 1948 márciusától elérték a francia cégeket is: két francia ér-dekeltségű textilüzem, a Dewavrin de Tourcoing részvénytársaság leányvál-lalatai nyomban állami tulajdonba kerültek. Az árak és az alapanyag-beszer-zések növekvő állami szabályozásával – francia feltételealapanyag-beszer-zések szerint – rá akarták kényszeríteni a francia tulajdonosokat cégeik áron aluli eladására.41
A külföldi vállalatok képviselőit 1949 augusztusában kitiltották Magyar-országról, mely intézkedés mintegy ötven francia vállalatot érintett.42
Az 1949. decemberi államosítási határozat megpecsételte a még működő ma-gyarországi francia cégek sorsát.43
A két ország közti kereskedelmi forga-lom mindeközben nem csökkent, sőt enyhe növekedést mutatott. A magyar ipar ugyanis nagy érdeklődést tanúsított bizonyos nyersanyagok beszerzése iránt. Az 1947. novemberben aláírt kereskedelmi egyezményt többször meghosszabbították. A magyar külkereskedelem szoros állami ellenőrzés alá vonása azonban erősen rontotta a kilátásokat.44
Az 1949 májusában kezdődő Rajk-per, amelynek kapcsán a magyar ható-ságok francia alkalmazottakat utasítottak ki, valamint a két ország közti ví-zumháború ásta végleg alá a kétoldalú viszonyt45
[® 9. és 10. dokumen-tum]. A vádirat két ízben is utalt francia állampolgárokra kémkedéssel gya-núsítva őket. Egy héttel az ítélet kihirdetése után, 1949. október 1-jén a magyar hatóságok 24 órán belüli távozásra szólították fel François Gachot sajtóattasét. A francia követségen dolgozó Paul Marty századost szintén nemkívánatos személynek nyilvánították.46 Egy 1951-es NATO-jelentés
szerint a nyugati külképviseletekkel szemben foganatosított intézkedések Magyarországon – Romániához, Bulgáriához és Albániához hasonlóan – ag-resszívebbek voltak, mint Lengyelország és Csehszlovákia esetében.47
1950
séből [az 1944 őszétől bekövetkezett magyarországi gazdasági, politikai és társadalmi vál-tozások] (1952. július 21.). Az idézett szövegrészlet Holub Krisztina fordítása [® 14. dokumentum].
41 Fejérdy: Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 468–469.
42 Uo. 471. 43 Uo. 468–469. 44 Uo. 471.
45 Fejérdy: „Magyarország a Quai d’Orsay szemével (1944–1949)”. 165., valamint uő: Re-lations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956.309.
46 Fejérdy: Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 439., 445–447.
47 ASIO: D–D (51)11.3. A Brüsszeli Szerződés Állandó Bizottsága főtitkárának feljegyzése a Tanács helyetteseihez (1951. április 23.).
júniusában kiutasították Magyarországról Georges Barazer de Lannurien szá-zadost,48 budapesti francia katonai attasét is. 1951. januártól a magyar
kor-mány Budapesttől 30 kilométerre terjedő területre korlátozta a külföldi diplomaták mozgásszabadságát. Válaszul a Párizsban szolgáló magyar diplo-maták utazási lehetőségeit 1951. februártól szintén behatárolták49
[® 11. dokumentum]. A hidegháborús szembenállás tipikus megnyilvánulása volt, amikor 1952 májusában Magyarország tiltakozott aL’Humanité főszerkesz-tője, André Stil és a Francia Kommunista Párt titkára, Jacques Duclos letar-tóztatása ellen. Az ügy kapcsán, akárcsak két évvel később Jacques De-nis-nek, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkárának a letartóztatása nyomán magyar részről propagandakampány indult. Ennek keretében 1952 júniusában Hajdúszoboszlón, Kecskeméten, Hajdúszálláson és Földe-sen utcát neveztek el Duclos-ról.50
1951 augusztusában viszont a francia külügyminiszter a magyarországi kitelepítéseket a magyar békeszerződés emberi jogokra vonatkozó záradéka megsértésének minősítette.51
A magyar kormányzat mindazonáltal nem kívánta a Franciaországgal való teljes szakí-tást: amikor a francia katonai attasé kiutasítása miatt Henry Gauquié francia követet visszahívták Párizsba, ügyvivőre bízva a követséget, utódjának vi-szonylag gyorsan adtak agrément-t.52
Az AFP hírügynökség budapesti tudó-sítójának a magyar hatóságok először nem akarták meghosszabbítani a tar-tózkodási engedélyét, Párizs ismételt fellépése nyomán azonban 1951 feb-ruárjában mégis megkapta a szükséges dokumentumot.53
A francia külügy abból indult ki, hogy érdekében áll magyarországi missziójának fenntartása, ameddig méltósággal megteheti: „mivel – a diplomáciai képviselet megfi-gyelői pozíciójának köszönhetően – legalább minimális szinten meg tudjuk őrizni a francia gazdasági, kulturális és – részben – ideológiai jelenlétet”, ol-vashatjuk egy 1952-ben készült tanulmányban54
[® 14. dokumentum].
48 Lannurien százados a budapesti francia katonai attasé hivatala mellett két francia titkos-szolgálat, az SDECE (Service de documentation extérieure et de contre-espionnage) és a 2ème bureau helyi vezetője is volt. Fejérdy:Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 306. 49 ASIO, D–D (51)11.3. A Brüsszeli Szerződés Állandó Bizottsága főtitkárának feljegyzése a
Tanács helyetteseihez (1951. április 23.).
50 Klenjánszky:Les relations politiques et culturelles du régime communiste hongrois avec la gauche françaiseàla période de la guerre froide (1945–1981).Vol. I. 131–132. 51 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNLOL, Budapest): XIX–J–1–j,
Franciaor-szág, 3. doboz, sz. n./1965.Magyar–francia kapcsolatok(1965. április 23.).
52 Fejérdy: Relations diplomatiques et culturelles entre les pays francophones d’Europe (Belgique, France, Suisse) et la Hongrie 1944–1956. 568.
53 Uo. 570.
54 AMAE, Z-Europe 1944–1960, Hongrie, vol. 40., folios 328–331.Tanulmány Magyaror-szágról.Következtetései, részlet Jean Delalande budapesti francia követ Külügyminisztéri-umba küldött jelentéséből [az 1944 őszétől bekövetkezett magyarországi gazdasági, politi-kai és társadalmi változások] (1952. július 21.). Az idézett szövegrészlet Holub Krisztina fordítása [®14. dokumentum].
Rákosi Mátyást, aki a Magyar Kommunista Pártot majd a Magyar Dolgo-zók Pártját főtitkárként irányította, a francia diplomácia már 1945–1948 időszakában is az ország meghatározó politikusának tartotta. Megítélését árnyalta, hogy úgy vélték, vezető szerepét – a szovjet haderő támogatásán túl – személyes tehetségének is köszönheti. Ideológiáját és módszereit ter-mészetesen elítélték. A budapesti francia követség véleménye szerint Rá-kosinak Mindszenty József bíboros volt az egyetlen érdemi ellenfele a ma-gyar belpolitikában, így az ő kiiktatását tartották a pártvezér egyik legna-gyobb sikerének55[® 13. dokumentum].
A „két tábor” közti szembenállásból következett, hogy az FKP és a Ma-gyar Dolgozók Pártja közti kapcsolattartást a francia kormányzat igyeke-zett akadályozni. A francia párt kongresszusaira készülő magyar delegá-ciók tagjaitól ugyanis rendszeresen megtagadták a beutazási vízumot. Az FKP 1950. áprilisi XII. kongresszusa idején például az MDP-t képviselő Vas Zoltán, Lajti Tibor és Horváth Márton volt kénytelen távol maradni. Ennek következtében a francia és a magyar párt közti közvetlen érintke-zést a francia küldöttek magyarországi útjai biztosították. 1946. szeptem-berben a Magyar Kommunista Párt III. kongresszusán Marcel Cachin, a L’Humanitéfőszerkesztője jelent meg. A Magyar Dolgozók Pártja 1948. jú-nius 12–14. között tartott egyesülési kongresszusára Jacques Duclos jött el. Az MDP 1951. február 25. és március 2. között lezajlott II. kongresszu-sának francia vendége François Billoux, a Politikai Bizottság tagja volt. Az április 4-i felszabadulási ünnepségekre is rendszeresen érkeztek Budapest-re magas rangú vendégek a francia pártból.56
További közvetlen kontak-tusra adtak lehetőséget a párizsi magyar követ által a francia kommunista vezetőknek adott vacsorák. E bizalmas légkörűnek szánt eszmecserék egyik fő témáját a kommunista befolyás alatt álló franciaországi magyar szervezetek helyzete adta. Az FKP főtitkára, Maurice Thorez és Szántó Zoltán követ 1950. júliusi megbeszélései során is jórészt ez volt terítéken. A magyar Külügyminisztériumnak ugyanis elhatározott szándéka volt kap-csolatainak erősítése e csoportokkal. A szovjet intencióknak megfelelően Budapest ily módon próbálta szélesíteni franciaországi propagandájának társadalmi támogatottságát.57
A Magyar Béketanács és a Békevilágtanácson
55 Holub Krisztina kutatásai alapján.
56 Az FKP és az MDP vezetésének szoros együttműködéséről: Klenjánszky:Les relations poli-tiques et culturelles du régime communiste hongrois avec la gauche françaiseàla pé-riode de la guerre froide (1945–1981), volume I. 116–128.
57 Klenjánszky:Les relations du gouvernement hongrois avec le Parti Communiste Français dans la guerre froide (1949–1970). 24. Az MDP propagandájának hatékony célba juttatá-sa érdekében felvette a kapcsolatot az FKP mellett működő kiadó- és terjesztővállalatokkal is. A magyar vonatkozású kiadványok megismertetésére is egyedül a kommunista sajtó kí-nálkozott. Lásd Klenjánszky: Rákosi Magyarországának irodalomdiplomáciája a francia kapcsolatok tükrében.Múltunk, 2009. (54. évf.) 2. sz. 133., 158.
belül nagy tekintéllyel rendelkező, a kommunistákon kívül a progresszíve-ket és az úgynevezett „útitársakat” is a soraiba hívó Francia Béprogresszíve-ketanács együttműködése szintén hasonló célokat szolgált. 1949 és 1953 között ugyanis a magyar kormányzat franciaországi propagandatevékenysége szorosan összefüggött a nemzetközi békemozgalommal [® 15. dokumen-tum]. A France–Hongrie Társaság és a kommunista orientációjú magyar emigráns szervezetek 1949–1950-ben csatlakoztak a Francia Béketanács-hoz58
[®4. dokumentum]. Mivel a francia és a magyarországi békemozga-lom közti közvetlen érintkezést a francia hatóságok megtiltották, a párizsi magyar követségen, illetve a magyar Külügyminisztériumon keresztül folyt a kapcsolattartás. A francia értelmiségi és egyházi körök megnyerése érdekében a magyar diplomáciai misszió – a Békevilágtanács 1951 no-vemberében Bécsben tartott találkozóján született határozattal összhang-ban – magyarországi utazásra hívta a békemozgalomhoz újabösszhang-ban csatlako-zott „békeharcosokat”. E program keretében érkezett hazánkba 1952 szeptemberében Maurice Droerch katolikus pap. A progresszista irányzat-hoz tartozó Gilbert de Chambrun saját bevallása szerint azért jött Magyar-országra, hogy adatokat gyűjtsön a népi demokráciákban működő egyhá-zakról. Ernest Petit tábornok, a moszkvai francia katonai misszió egykori vezetője, a France–Hongrie Társaság elnöke több utazást is tett. A Francia-országba visszatért vendégekkel való további kapcsolattartással a párizsi követséget bízták meg.59
1951-től a Békevilágtanács, a Szovjetunió nyugati kulturális előretörését segítendő, nagy jelentőséget tulajdonított a kulturá-lis csereprogramoknak. A magyar és francia értelmiségiek és tudósok köl-csönös látogatásai ennek következtében valóban sűrűbbé váltak. A Kultu-rális Kapcsolatok Intézetének (KKI) meghívására Magyarországra látogat-tak például Roger Vailland és Janine Bouissounouse írók, André Wurmser újságíró és Pierre Seghers költő. 1952-ben Lukács György javaslatára a Ma-gyar Béketanács tiszteletbeli tagjává választotta Louis Aragont.60
A két or-szág közti hivatalos kulturális érintkezés viszont elérte mélypontját, ami-kor a budapesti Francia Intézetnek előírták, hogy kizárólag a KKI-n keresztül tarthat fenn kapcsolatokat bármely más intézménnyel. A megke-resésekre azonban a hivatalos magyar kulturális szerv nem válaszolt, és nem is tájékoztatta a Francia Intézetet semmilyen általa szervezett
rendez-58 A France–Hongrie Társaság tevékenységéről részletesen lásd Klenjánszky: „Culture et pro-pagande dans la guerre froide: le cas de l’Association France-Hongrie (1945–1975)”.Öt kontinens. Új és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék tudományos közleményei. Buda-pest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2006. 211–234.
59 A békemozgalom égisze alatt folytatott utazásokról: Klenjánszky:Les relations politiques et culturelles du régime communiste hongrois avec la gauche françaiseàla période de la guerre froide (1945–1981).Vol. I. 146–151.
60 Klenjánszky:Les relations du gouvernement hongrois avec le Parti Communiste Fran-çais dans la guerre froide (1949–1970). 44., 46–51.
