4 2 A roma társadalom peripatetikus stratégiája

A roma - magyar csoportközi viszonyok szempontjából nézve, azonban, még egy dimenzió alapján szükséges, ha csak elméleti síkon is, megvizsgálni a rendszerigazolás motívumának érvényességét. Ebben a kérdésfelvetésben, ugyanis, nem csak az ismert, s a romák többségét

tekintve, általánosnak mondható alacsony társadalmi státusz lehet közvetítő, hanem a romák külvilághoz való viszonyulását meghatározó, úgynevezett peripatetikus stratégia. A

romák esetében, úgy vélem, a peripatetikus stratégia érvényesülése nem csak Jost által fontosnak tartott kisebbségi csoportidentitás erősségét mutathatja, (vö.: Jost - Burgess, 2003. 142.), hanem, magához a stratégiához társuló elkülönülő magatartás lehet meghatározó.101 Magát a fogalmat nem használják sem általánosan, sem egységes értelemben a kutatók. Williams, például elutasítja (Prónai, 1997.12.), mások pedig eltérő hangsúlyokat emelnek ki. Számomra, a roma - magyar professzionális segítő reláció értelmezésében, ez tűnik működőképes magyarázóelvnek. A peripatetikus jelleg, többek között, a külvilágtól való elhatárolódást foglalja magában. Stewart szimbolikus határokról ír, melyek átlépése a roma identitás elveszítésének a veszélyével járna. (Stewart, 1993. 136.). A peripatetikus leírások közös jellemzője az, hogy a külső környezethez való rugalmas alkalmazkodás jelenik meg bennük – és, néhol csak a házasság intézményére, néhol általánosabb értelemben a külső környezettől való elhatárolódást is magukban foglalják. Maga peripatetikusság túlmutat a jövedelemszerzés sajátosságain. Törzsök, Rao nyomán a következőképpen írja le a peripatetikusok és a befogadók közötti feszülő ellentéteket, hangsúlyozottan a többségi társadalom szemszögéből. Az előbbiek marginálisan helyezkednek el, vadak, a természethez közeliek, káosz uralja a mindenapjaikat, hatalmat birtokolnak a sötét erők felett, életük velejárója a szabályszegés. A befogadó társadalom, viszont központi helyet foglal el, szelíd, kultúrát birtokol, rend uralja a mindennapjait, autoritással bír a világi dolgokban és alkalmazkodik a jogrendhez.(Törzsök, 2001.45.). Ebben a leírásban is tetten érhető a többségi kultúra konstrukcióalkotása, illetve a kognitív tartalmakhoz tapadó negatív érzelmi színezetek. Stewart, több helyen idézett roma - paraszt ellentétpárja és a peripatetikus/ nem peripatetikus ismérvek több ponton hasonlóságot mutatnak. Az elhatárolódás központi elem Stewart leírásában is. Ő szimbolikus határokról beszél, a cigányok azon irányú törekvéséről, hogy a gádzsókkal való kapcsolatot a minimálisra korlátozzák (ezt igazolja többek között az étkezési szokások, vagy a lókereskedés mágiájának a tárgyalásánál is: 1993.201-202.). Az elhatárolódás, a többségi és a saját társadalmuk közötti határvonal megtartásra vonatkozó törekvés régi hagyománnyal bír a cigányokról szóló írásokban. Miller, az 1960 - as években a

100 _{A hatalmon lévők társadalmi szintű referencia megjelenését lásd még Fiske, 2006. d).}

101 _{Dolgozatomban ez a stratégiát központi fogalomként alkalmazom. A későbbi, az esetmunka speciális}

eljárásairól szóló fejezetében a munka világához való viszonyulás kapcsán írok a peripatetikus jellegről, itt, általánosabban. Bővebben: Piasere, 1997.116-118; Törzsök, 2001. 41-42.

56 tisztasági szabályok elhatároló szerepét írta le amerikai cigányok esetében (hivatkozza Prónai 1995. 64.), Sutherland, pedig, továbbfejlesztve Miller elméletét, az 1970 - es években szintén észak - amerikai közösséget tanulmányozva ír le hasonló tételt (lásd. im. 66 - 69.). „… a tisztátlansági kategóriák az eszközei a romák és gádzsók közötti kritikus határvonalak megállapításának,” - írja Sutherland (uott.). Az idézett antropológusnő az erkölcsi tisztaság kérdését is kiemeli, s teszi ezt majd később Okely (vö. Prónai, 1995. 83.) és Stewart is. Stewart, Judith Okely „bérmunka” paradigmájából indul ki. Okely központi gondolat az, hogy a cigányok fő törekvése a többségi társadalom által uralt bérmunka piacától való távol maradás. „A cigányok történelme egyben a proletarizálódás tagadásának történelme is.” - idézi Prónai Okely - t (in. Prónai, 1995. 82.). Stewart ezt bővíti ki: általánosabb értelemben, illetve több dimenzióban is megjelöli a gádzsókkal való szimbolikus közösség megtagadását, illetve kerülését. Az elhatárolódásra irányuló törekvést más - elsősorban külföldi - antropológiai írásokban is megtalálhatjuk (vö. Salo házaspár, in. Prónai, 1995. 74.). Törzsök felhívja a figyelmünket arra, hogy maga peripatetikusság (talán a legpontosabb, ha ebben egyfajta, a külső világhoz való viszonyulást értünk) nem állandó. „ A ’peripatetikus etika’ ilyenfajta anakronisztikus továbbélése nem feltétlenül általános érvényű. ez a továbbélés valószínűleg sok tényezőtől függ, a letelepedés illetve a betagozódás mértékétől, egyes gazdasági tényezőktől, stb.” (Törzsök, 2001. 47.).

A rendszerigazolás motívuma felől megközelítve, egyelőre, úgy tűnik, hogy a peripatetikus stratégia választása kizárja a külső, gádzsó társadalmi rendszer elismerését. Ez a

viszonyulás inkább feltételezi a saját csoport előnyben részesítését, szemben az alávetett csoportok körében általában mért külső csoport preferenciával, és azt, hogy a külvilágra a romák, általában gyanakvással tekintenek. A rendszerigazolási motivációt Jost a társadalmi rendszerre adott reakciók kontinuumán helyezte el. (Jost et al, 2003.65.). Ezen a kontinuumon a paranoia felől haladunk a fennálló rendszer idealizációja felé: azaz egy általános, idegenkedéstől a teljes ideológiai átadás - beolvadás állapotáig. Ha, a romákhoz köthető peripatetikusságot próbáljuk rávetíteni erre az egyenesre, akkor úgy találjuk, hogy a bizalmatlanság, gyanakvás mezőjébe illeszthető leginkább a cigányok államhoz történő viszonyulása. A magyarországi romák részéről, véleményem szerint, a rendszerigazolás motívuma két ponton kérdőjelezhető meg: az elkülönülésre való törekvéssel és a gádzsó környezet általános megvetésével. A kulturális antropológia, tehát, nem hogy nem igazolja a külső - alávető csoport elismerését, hanem éppen ellenkezőleg: cáfolja azt. „A többségi társadalom világszemléletének mindenhatósága érvénytelen számukra” – írja Prónai (Prónai, 1995.83.).102

Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a romák, magukat alapvetően kívülállónak, vagy a „beszennyezett” többség felett állónak tekintik, akkor azt is állíthatjuk, hogy ők nem azonosulnak a társadalom többsége által vallott és igaznak vélt mítoszok tartalmával. Ez azt jelentené, hogy a roma a társadalomnak sikerült volna megőriznie áhított és minden bizonnyal értékesnek tartott kívülállóságát. Ennek azonban éppen az ellenkezőjét feltételezhetjük. Az előző fejezetben ismertetett sztereotípiatartalmakat - legitimáló mítoszokat nem ritkán cigány értelmiségi közvetítésével legitimálja hatalom. A romák ilyetén történő bevonása az üzenetek autentikus forrását erősítik meg, hatványozott hatást elérve.103 _{Az államszocializmus, és}

szerintem a rendszerváltást követő évtizedek asszimilációs politikája nem maradt

102 _{Szuhay ellentmondásosan ír a romák, megismerhető önbecsüléséről. Egyik helyen a „társadalmi elvárásoknak}

való megfelelési szándékot” tárgyalja (uő, 1999.107.), máshol a következőket írja:”Az önértékelés belső rendszerében ők is rendelkeznek egy, az embercsoportok közötti hierarchiával, amelyben magukat helyezik annak csúcsára” (im.17.).

103 _{Zsigó többször ír néhány cigány értelmiségi hasonló jellegű politikai tevékenységéről (2005.25.), de mi}

magunk is olvashatunk olyan „szakértő” roma szerzőktől tanulmányokat, ahol szintén lehet találkozni a negatív külső képpel való azonosulással.

57 eredménytelen. Piasere, Liégeois könyvéről szóló recenziójában hangsúlyozza, hogy az európai kormányok a romákat mindinkább szociális problémának tekintik (Piasere, 1997.155.), megfosztva őket a saját kultúra elismerésétől.