Egy példa – a predestinációs program

Az itt példaként felhozott predestinációs program már régen intézményesült, beépült a refor- mátus identitásmodellbe, így letisztult formája miatt választottam. A „teológiai, hitbeli, spiri- tuális” oldal „alapja és mércéje a Szentírás. Belőle indul ki az azonosságtudatról szóló hittani gondolkodás.” (KÓSA, 2009a, 175.) Kósa Szűcs Ferenc budapesti teológiai professzor egyik

írását idézi. Szűcs szerint

„ennek az egyháznak a teológiai hagyományában, és különösen Kálvinnak a munkásságában láthatom, mit jelent, amikor az Isten dolgairól való gondolkodásnak a középpontjában az Is- ten szuverenitásának a gondolata áll. Az, hogy ő van minden dolognak az elején, vele kezdő-

dik igazán minden, Isten Igéje, Isten döntése a fontos és nem az ember.” (SZŰCS, 1998, [on-

line])

Isten szuverenitása a református dogmatika, vagyis a tanítás és hittételek summáját jelentő Öt Sola102_{, vagy a Dordrechti Kánonokat összegző „Holland Tulipán”}103 _{lényegi mozzanata is,}

mely az Isten kegyelmi kiválasztásáról, vagyis a predestinációról szóló – sokat vitatott és sok-

101_{Kósa szövegében a „teológiai, hitbeli, spirituális” fogalmat lényegében alig különbözteti meg egymástól, a há-}

rom szó ugyanarra utal, nevezetesen, hogy az identitásnak ez az oldala „a változóval szemben az állandót kép - viseli.” A három szó azonban jellegzetesen különböző tartalommal bír, s egyaránt fontos alkotója az identitás ezen oldalának.

102_{Sola Scriptura (egyedül a Bibliából lehet megismerni Istent); Solus Christus (az ember bűneiből egyedül}

Krisztus halála által szabadulhat meg); Sola fide (a megváltás egyedül hit által lehet az emberé); Sola Gratia (a megváltás egyedül Isten kegyelméből valósul meg, az ember nem működik benne közre); Soli Deo Gloria (mindezért egyedül Istené a dicsőség).

103_{Az 1618/19-ben a hollandiai Dordrechtben tartott kálvinista zsinaton az aktuális tévtanítások ellen megfogal-}

mazott öt tétel angol nyelvű kálvini protestantizmusban elterjedt rövidítése. T = (total) az ember teljes romlott - ság a; U = (unconditional) Isten feltétel nélküli kiválasztása (predestináció); L = (limited) korlátozott kiengesz- telődés, azaz Krisztus váltsága csak azokra érvényes, akik el is fogadják azt; I = (irresistible) akit Isten kivá- lasztott, azt ellenállhatatlanul vonzza a kegyelem; P = (perseverance) szentek állhatatossága, vagyis az üdvös- ség nem veszíthető el.

szor újrafogalmazott – tanításában csúcsosodik ki. Szűcs az idézett előadásban ezt mint hitté- telt, mint a hit ideológiai dimenzióját fogalmazza meg. Az egyéni (és közösségi) hit mint val- lási érzés oldaláról ugyanezt a gondolatot önti formába a reformátusok között széles körben ismert 46. zsoltár, mely Szenczi Molnár Albert versezetében ma is a református énekeskönyv része:

„1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát: 3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak,

Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava

Mind e földet elolvasztja. 4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk,

A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5. E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat,

Így szólván: mindnyájan halljátok, Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!” (RÉVÉSZ et all, 1984, 82-83.)

Ennek a zsoltárnak az átdolgozása, parafrázisa Luther ismert éneke, az „Ein Feste Burg ist un- ser Gott”, mely a magyar reformátusok jelenleg használatos énekeskönyvében mint 390. di- cséret, „Erős vár a mi Istenünk” címmel található meg. (BERKESI, 1994, 17-18.) Ennek csak

utolsó versszakát idézem:

„Az Ige kőszálként megáll, Megszégyenül ki bántja; Velünk az Úr táborba száll, Szent Lelkét ránk bocsátja. Kincset, életet,

Hitvest, gyermeket Mind elvehetik,

Mit ér ez ő nekik? Miénk a menny örökre.”

(RÉVÉSZE et all, 1984, 471.)

Mindkét énekben összefonódik a predestinációs hit a korszak emberének alapélményével: egymásnak feszülő fegyverek, ívek és roppanó kopják, lángoló társzekerek, odaveszett egzisz- tencia, legyilkolt hitves és halott gyermekek. Ebben a szituációban a Transzcendens mint megtartó válik megtapasztalhatóvá, spirituális élménnyé, s a református-kálvinista hit a transzcendensről, mint megtartóként felismertről tud és tesz bizonyságot. Az énekek a hit, a tudás és az élmény – valamint a vallás rituális dimenzióját jelentő közösségi és magán vallás-

gyakorlat – összekapcsolását elvégző, komplex, multimediális kommunikátumok. A 19. szá-

zad közepén ezért írja az énekeket a gyermekek elméjének gyengeségére hivatkozva az isko- lai tananyagból kivenni szándékozó liberális szakemberekhez címzett levelében egy iskolai tanító, hogy

„Higyjék meg nagytiszteletű urak, azok voltak mindég s lesznek ezután is a legbuzgóbb hall-

gatóik, kik könyvnélkül tudják énekelni a dicséreteket és azok értik a prédikációt is. De jaj ott a templomnak, ahol sem könyvből sem könyv nélkül nem énekelnek, hanem bámulnak, és una-

lomból szunnyadoznak a hívek.” (Idézi BÍRÓ – SZILÁGYI, 1949, 368.)

Hasonlóan szól, csak épp a másik oldalról és jó fél évszázaddal később, 1907-ben az erdélyi liberális teológia központi személyiségeként számin tartott Bartók György:

„Én azt tartom, hogy a népnek igazi Bibliája a jó énekeskönyv, és jobban szeretem, ha a hívek az énekeskönyvet olvassák, mintha a Bibliában lapozgatnak, mert a Biblia nazarénusokat ne- vel, míg egy jó énekeskönyv megment bennünket a nazarénizmustól.”104 _{(Idézi BÍRÓ –} SZILÁGYI, 1949, 398.)

A predestinációs hitben így kapcsolódik össze az ismeret, illetve ideológia a spiritualitással. Hitnek e két alkotóeleméről, ha tetszik kettősségéről az ezekre reflektáló, pontosabban refor- mátus összefüggésben az ezekre történő rendszeres reflexióként megszülető teológia is tud. A

104_{A nazarénusok a 19. század második felében a délvidéken indult laikus mozgalom, mely sok tekintetben a pu-}

református egyház egyik alapvető hitvallása, a Heidelbergi Káté 21. kérdés-felelete a hitnek ezt a két dimenzióját mint „bizonyos ismeretet” vagy „megismerést” és mint „szívbeli bizo-

dalmat” különbözteti meg. (Hitvallásaink, 1954, 47.) A szöveg szerint az igaz hit

„Nemcsak az a bizonyos megismerés, melynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az Ő igéjében nekünk kijelentett, hanem egyszersmind az a szívbeli bizodalom is, melyet a Szentlé- lek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűn- bocsánatot, örök igazságot (megigazulást) és életet ajándékoz kegyelméből, egyedül Krisztus érdeméért.”

A hitvallás szerint tehát a hit mint „szívbeli bizodalom” sem egy általános és céltalan érzés, nem misztikus vagy romantikus érzelmi beállítódás, hanem abban való bizonyosság, arról va- ló meggyőződés, hogy annak az ideológiának vagy tudásnak, melyet igaznak vallok, konkrét hatása van az életemre nézve. Ez a némiképp racionális vagy gyakorlatias hitfogalom megha- tározó volt a református egyház történetében. Következmény-dimenziójára, vagyis arra, hogy mit jelent ez az elv a reformátusok mindennapi életében kiválóan rámutat Kozma Zsolt ko- lozsvári teológiai tanár egyik írásában:

„A hatalom alatti kábaságban népünk tudomásul vette, hogy nem a török és nem a császár az úr, sorsa végül is nem tőlük függ, hanem Istentől, az egyedüli Úrtól. Ez az egyedüli szuverén Úr okosította meg Erdélyben a török és a császár között tündérkertet ültető Bethlen Gábort és utódját, az öreg Rákóczi Györgyöt. Nem véletlen, hogy ilyen jelmondatokat választottak: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk, illetve: Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a kö-

nyörülő Istené (Róm 8,31, és 9,16).” (KOZMA, 2001, 174-175.)

Ez a szuverén Istenbe vetett – a református teológia terminológiája szerint: predestinációs – hit az, ami az identitásprogram szerint a történelem viszontagságai között a református ember helytállása mögött meghúzódik. Ez az, ami lehetővé teszi a kitartást és hűséget nem csak a tö- rök vagy a labanc, de a kommunista rendszer katonáival és ideológiájával szemben csakúgy, mint a globalizált világ útvesztőjében.

Az identitásprogram több rétegű. Megfogalmaz célokat (kitartás) és motivációkat (ki- választás), adhat cselekvési mintákat, s megtalálható benne az identitás mindkét oldala, és úgy tűnik, hogy elemezhető volna egy Glock-Stark modell alapján felállított séma mentén, mely- nek elemei (lásd a fenti szöveg vastagon szedett kifejezéseit):

• Hit (ismeret és ideológia dimenziója) • Vallásgyakorlat (rituális dimenzió)

• Vallás megélése (élményhorizont, numinózus, „szívbéli bizodalom”) • Felekezeti tradíció (ismeret, attitűdök, kötődés, intellektuális dimenzió) • Vallás a mindennapokban (a vallásosság következmény-dimenziója) • Vallás és közösség (a saját közösséghez való viszony, reprezentációk)

• Képviselet (a hit képviselete a saját közösségen kívül, lényegében a következ- mény-dimenzió sajátos kiterjesztése)