PDF superior Származás és integráció a mai magyar társadalomban

Másfelől, azt is megállapíthajuk, hogy a szubjektív osztálybesorolás a je- lenlegi foglalkozási pozíció mellett erősen összefügg az apa társadalmi hely- zetével is. Sőt, az eredmények alapján ez a kapcsolat különösen erős. Az apa foglalkozási pozícióját vizsgálva nagyon hasonló százalékos megoszlásokkal találkozunk, mint a kérdezett jelenlegi társadalmi pozíciója alapján. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a szülők társadalmi helyzete alapján csaknem olyan biztonsággal következethetünk az egyének jelenlegi szubjektív osztálybe- sorolására, mint a kérdezett mostani társadalmi pozíciója alapján. Az eredmé- nyek szintén a foglalkozási struktúra legfelső szintjén a legmarkánsabbak, ami alátámasztja a „ragadós plafon effektus” erős hatását: akik magas szintű veze- tői és értelmiségi foglalkozású apák gyermekeként nőttek fel, azok pontosan olyan arányban sorolják magukat a felső osztályba, illetve a középosztályba, mint akik jelenleg maguk is vezetői és magasan képzett értelmiségi foglalkozá- súak. A foglalkozási szerkezet alsóbb pozíciói esetében is szoros, ám kevéssé erős a kapcsolat. Míg a jelenleg segédmunkásként dolgozók kétharmada, a betanított munkásoknak háromötöde sorolja magát az aló osztályba, illetve a munkásosztályba, addig a segédmunkás apák gyermekei esetében 60%-ot, a betanítt munkásokénál pedig 41%-ot tesz ki ez az arány.

A nagyvárosi térben a mindennapi élet lokális vagy globális jellegzetességei döntő mér- tékben a térségi elhelyezkedéstől függenek, amelyet a társadalmi strukturális pozíciók felülír- hatnak ugyan, de korlátozottabb mértékben, mint gondoltuk. Ez azonban mégsem jelenti a la- kóhely erősebb befolyását a társadalom strukturális hatásaihoz képest, mivel a mai nagyvárosi lakóhelyi viszonyok a társadalmi, köztük a strukturális mechanizmusok kifejeződései, hor- dozói. A nagyvárosi tér (a vizsgált példa esetében a Budapesti Agglomeráció) mai viszonyait alakító nagy folyamatok, a globális urbanizáció legújabb trendjei (Enyedi 2012), a városter- jeszkedés, a szuburbanizáció, a mögötte meghúzódó egyenlőtlen gazdasági és infrastrukturális – munkahelyi, intézményi, szolgáltatási – allokációs mechanizmusok szétszakítják ugyan, de egyszersmind lakóhelyi szinten integrálják is az érintett térségi társadalmakat, össze is ková- csolják a nagyváros belső egységeit, azok fizikai-ökológiai és társadalmi szerkezetét.

Annak ellenére, hogy a két ország között nagyon hosszú múltra visz- szatekintő kapcsolat áll fenn, mind a mai napig számos olyan fejezete van ennek a történetnek, amelyet sem Franciaországban, sem Magyarországon nem tártak fel kellő mértékben. Az egyik ilyen a második világháború alatti viszonyrendszer története, amelyet csak a közelmúltban kezdtek el történé- szi igényességgel vizsgálni, de ennek ellenére számos feltáratlan része van, az egyik ilyen a katonai kapcsolatoké. Bízunk benne, hogy jelen írás hozzá- járult ahhoz, hogy ennek a speciális köteléknek egy Franciaország területén magyar részvétellel játszódó része ismertté váljon és a jövőbeni alaposabb kutatások alapjául szolgáljon, amelyek érdemben gazdagíthatják a két or- szág kapcsolattörténetét.

értéknek tekinti, tehát fontosnak tartja a diktatórikus struktúra változtatását. Fenntartásai lehetnek sokaknak, akik félnek a zűrzavartól, a megszokott biztonságok megrendülésétől. És biztosan negatív lesz annak az érték- ítélete, aki a korábbi berendezkedést igenli.” [Ferge 1990: 5.]) Integrációs mechanizmusnak pedig a cselekvéseknek, beállítódásoknak, képzeteknek, stb. minden olyan ideáltipikus készletét tekintjük, amely adott integrációs ágensek kooperációjának szintjét javítja és/vagy fenn- tartja a kooperáció további lehetőségét, növeli az ágensek összetartozásának érzését, csökkenti a kommuniká- ciós zavarok vagy konfliktusok kialakulásának esélyét, és így tovább. Integrációs ágensek alatt pedig egyaránt érthetünk makro- és mikroszintű csoportokat, intézményeket, államokat, gazdasági egységeket éppúgy, mint egyéneket. Ad absurdum egy diád két tagját is tekinthetjük integrációs ágenseknek, s (pár)kapcsolatukat is felfoghatjuk úgy, hogy annak fenntartása során sajátos integrációs problémákat kell megoldani. Úgy véljük, a fogalom használható konkrét mechanizmusok vizsgálatára (pl. „az európai integráció”, a „romák integrációja egy északnyugat-magyarországi kistérségben”, stb.) éppúgy, mint egyes integrációs mechanizmus-típusokéra. (A meghatározás nyitott arra, hogy adott esetben van-e domináns integrációs ágens, hogy érdemes-e megkü- lönböztetni „integrálót” és „integráltat”.) A további kutatás fókuszába ezért azok a társadalmi mechanizmusok kerülnek, melyek a struktúrákba ágyazódva bizonyos mértékben állandóságot mutatnak, így kevésbé függnek a külső körülmények változásától, melyek alapjait részben az írott és íratlan konszenzusok és normák megléte biztosítja. Feltételezésünk szerint egy társadalom tagjainak lehetőségei, perspektívái attól függnek, hogy az adott társadalomban milyen integrációs mechanizmusok léteznek, ezek hogyan működnek, milyen az egymás- hoz fűződő viszonyuk, illetve milyen mértékben elfogadottak. Az integrációs mechanizmusok szerepe például annak fényében is értékelhető, hogy mennyire járulnak hozzá szabadságunkhoz, a jövőbeli esélyeink növelésé- hez, biztonságérzetünkhöz, stb.

Megvizsgálandó, de ez a mai magyar politikai helyzetben jelentős átfedésben van a pártok kérdéskörével, a nemzeti összetartozás események általi létrehozatala és megerősítése. Az előbbiekben említett integratív eszközök intézmények, amelyeket vagy igénybe vesz valaki, vagy nem. Nem érdektelenek azonban azok a poli- tikai események, amelyek alkalomszerűek, ezért kevéssé intézményesítettek, jóllehet rendszeres időközönként megrendezik őket. Az állami ünnepekre és rendezvényekre gondolunk, ahol állam alatt most a helyi önkor- mányzatot is értjük. Ezeknek a nyíltan bevallott célja az adott helyi vagy országos közösség együvé tartozásának a megjelenítése, amikor ráadásul az összetartozás nemcsak a jelenben élőkre, hanem a múltbeliekre is vonat- kozik. Az elméleti irodalom szerint (Berezin 1997) a politikai elit rendszeresen kezdeményez ilyen rendezvénye- ket, mégpedig a nemzeti és közösségi érzület megerősítése végett, de az nehezen számítható ki előre, hogy az adott esemény eléri-e a célját. Ezt úttörő dolog lenne empirikusan vizsgálni – valószínűleg nemzetközileg is újdonság lenne erre vonatkozó eredményekkel előállni. 11

Az integráció problémája Budapest- Józsefvárosban A médiában az utóbbi időben okkal-joggal hangsúlyosan artikulált roma integráció kér- dését a nagyvárosokban – és elsősorban a fővárosban – kicsit más szemmel kell nézni. Minden nagyvárosban számos roma polgár- társunk él, dolgozik, jár iskolába. Letagadha- tatlan tény, hogy közülük a helyi átlagnál sokszorta nagyobb az önhibájukból vagy azon kívül a társadalom perifériájára szorul- tak száma. Ez a tény számos feladatot ad a szociális, munkaügyi, egészségügyi és okta- tásügyi politikának egyaránt. Ugyanakkor az is tény, hogy a fővárosban élő romák döntő többsége egyik cigány dialektust sem beszé- li, a cigányság kultúráját, történelmét nem ismeri, valódi roma identitástudattal nem, legfeljebb a felszíni jegyek alapján történő diszkrimináció kiváltotta „dac-identitással” rendelkezik. Többéves tapasztalatom, hogy a Pest belső kerületeiben lakó romák sokszor maguk is osztják, s származásuk révén az összekacsintó csendes többségnél nyíltabban hangoztatják is a magyar társadalomban valóban létező cigányellenességet. Iskolavá- lasztási motivációjukban nemegyszer fontos tényező, hogy gyermekük osztályában, isko- lájában, közvetlen környezetében ne legyen sok a cigány. Félő, hogy ha a roma integráci- ót a fővárosban is a vidéki mintára, a nyelvi és földrajzi (helyrajzi) szegregáció problé- májaként értelmezzük, nem segítünk a városi

A fenti jellemzőket – az előző példák bemutatásához hasonlóan – érdemes a szociokulturális tényezőkkel kapcsolatban kapott adatközlői válaszokkal kiegészíteni a sirály melléknév esetében is. Az adatközlők 33,33%-a utalt a nyelvváltozat tekintetében a szleng jellegre, 14,81%-uk pedig kiemelte a szó újszerűségét az idő változója tekintetében. Az érték dimenziójával kapcsolatban meg­ oszlottak a válaszok: mind az értékmegvonó, mind az értéktelítő jellegre az adatközlők 22,22%-a utalt válaszában. Ezt a fajta megosztottságot szemléltetik azok az adatközlői vélemények is, amelyet a kérdőívnek a vonatkozó pontjában írtak a szóval kapcsolatban (pl.: „engem zavar”, „szörnyű”, „hanyag” vs. „pozitív”, „vidám”, „játékos”). Ezek a válaszok feltehetően arra utalnak, hogy bár a befogadói jóváhagyó struktúra (Tolcsvai Nagy 2001: 48) erősen különbözik a mai magyar nyelv­ használók esetében e szóval kapcsolatban, tény, hogy szélsőséges (nagyon tetszik vs. nagyon nem tetszik) vélekedést, attitűdöt vált ki a sirály melléknév a nyelvhasználókból.

lehet a társadalmi integráció leírásának.” (173 .o.). Megállapítást nyer az is, hogy a társadalmitőke-ellátottságban a magas státuszúak/végzettségűek kiemelkednek, míg az alacsony státuszúak/végzettségűek lemaradnak. A középen található csoportok ebből a szempontból (is) vegyes képet mutatnak. Az integrációs mechanizmusok át- tekintését a területiség elemzése (Csizmady – Csurgó – Kovách – Medgyesi) zárja. A kutatás egyik legfontosabb konkrét innovációja a területiség újraértelmezése és magyarázó erejének kimutatása a társadalmi integráció összefüggésében: a gyenge kötések lakóhelyi meghatározottságának részletes vizsgálata, a város/Budapest-vidék dichotómia árnyalása, a települések újrakategorizálása (távoli vidéki falu, városközeli vidéki falu, vidéki város, vidéki nagyváros, Budapest), hogy csak a legfontosabbakra utaljunk. A többváltozós elemzések eredményei közül érdemes kiemelni, hogy „…a térbeliség közvetlenül a bizalmi kapcsolatok network-méretére és a részvételre ha.” (198. o.). A szerzőknek a lokálisan integrált csoport „felfedezése” kapcsán megfogal- mazott állítása önmagáért beszél: „A kisvárosi, magasabb végzettségű és jövedelmű, az agráriumhoz valamilyen szálon kötődő, erősen integrált, intenzív magas- és újkul- túra-fogyasztással jellemezhető társadalmi csoport azonosítása az integrációs szem- lélet alkalmazásának egyik nagy eredmény.” (203. o.).

a megfelelő eufemizálás segítségével úgy tüntet fel, mint a manifeszt szabályokhoz illeszkedőt […], ‚ir- racionális’ gyakorlatait, amelyeket az antropológia hajlamos a tradíció semmitmondó fogalmával értelmezni” (Némedi 2004). Lényeges, hogy bár a kabil tanulmányokban egy tradicionális társadalom jelenik meg előttünk, Bourdieu francia társadalomról szóló munkái azt mutatják, hogy legalábbis elméleti megalkotójuk szerint a szimbolikus tőke, a habitus ugyanilyen jelentőséggel bír a modernek nevezett társadalmakban is. Épp ezért a társadalom nem a durkheimi értelemben kényszerítő elem, oka az egyéni cselevésnek, sokkal inkább „egyfajta ontológikus cinkosság” (Takács 2005: 69). „A történelem bizonyos mértékben önmagával kommunikál, önma- gában és önmagáról verődik vissza. Ennek elméleti következményei vannak. Az egyiket Bourdieu németül fo- galmazza meg: Wesen ist was gewesen ist. »Érthető: a társadalmi lény az, aki volt, de az, aki egyszer volt, soha nem az önmagért való történelembe íródott bele, hanem a társadalmi létbe, a dolgokba és a testekbe is.« Az intézményesedés folyamata során a dolgokban és testekben felhalmozódó történeti tapasztalat – mely magán viseli keletkezésének körülményeit – saját reprodukálásának feltételeit igyekszik megteremteni, folyamatosan megsemmisítve más, lehetséges leágazásokat” (Takács 2005:70).

Jelen kutatás az „Integrációs és dezintegrációs folyamatok a magyar társadalomban” című OTKA kutatás részeként jött létre, ezért fontos, hogy illeszkedjen annak elméleti keretéhez is. Dupcsik és Szabari (2015) elméleti tanulmányukban a következőképpen határozták meg a társadalmi integráció fogalmát: „Társadalmi integráció alatt értjük, amikor az egyén vagy intézmény (cselekvő, ágens) kooperál egy társadalmi csoporttal vagy kollektivitással úgy, hogy >bizonyos mértékben< elfogadja annak értékeit, normáit, szabályait stb.” (Dupcsik és Szabari 2015:61). Jelen esetünkben az integrációs ágens mint intézményi cselekvő elsősorban a vállalat, a munkáltató és benne a foglalkoztatáspolitikai, humánpolitikai és esélyegyenlőségi döntéseket hozó személyek. A társadalmi csoportokat életkor szerint határoztuk meg, mégpedig a fiatal, 25 év alattiak és az idősebb, 55 év felettiek csoportját állítva az elemzés középpontjába. A társadalmi integráció definícióját felhasználva úgy is megfogalmazhatjuk kutatási kérdésünket, hogy az intézményi cselekvő, a vállalat/szervezet/munkáltató hogyan kooperál a két kiválasztott társadalmi csoporttal? Mennyiben fogadja el azok értékeit, mennyiben törekszik arra, hogy a kommunikáció, kooperáció pozitív irányú legyen, valamint, hogy milyen képzetekkel és percepciókkal rendelkezik az adott társadalmi csoportokról, amelyek majd intézményi döntéseit is meghatározzák. Meghatározó szempontjai lesznek az elemzésnek azok a cselekvések, döntések, amelyek befolyásolják, hogy „az integrációs ágensek” kooperációja javul vagy romlik hosszabb távon, vagyis az integrációs/dezintegrációs mechanizmusok.

Az emancipatorikus kisebbségpolitika célja nem lehet más, mint az identitásá- ban megerősített egyén szabadságának a tudatosítása és a szabadság gyakorlásának a lehetővé tétele. Az egyénnek magának kell felismernie a mobilitási lehetőségeket, felmérve, hogy mit akar saját magával és mire törekszik, milyen módon tud érvé- nyesülni és sikeressé válni. Puszta ábrándokból és fantáziákból a mobilitási aspirá- ciók csak akkor válhatnak valósággá, ha az egyén élete során szert tesz a sikerhez szükséges gazdasági, szociális, kulturális és politikai tőkékre. Ezeknek a tőkéknek a birtokában alakul ki az egyénben egy olyan értékrend, mely az igazságosságot a teljesítmény függvényében állapítja meg. Ez a meritokratikus motiváció azonban nem válthat át szélsőséges individualizmussá, ha a társas bizalom és a társadalmi intézmények igazságosságába vetett hit támasztja alá (Seligman 2000). A kisebbség- ből származó, gyökereit nem tagadó, hanem felvállaló egyén sikere és érvényesülése nem mondhat ellen annak az etnikai közösségi közegnek, melyből származik. En- nek során, mint ahogy korábban utaltunk rá, nagy a kísértés arra, hogy a legszűkeb- ben vett közösség erős kötései uralják az egyén társas kapcsolatainak körét, amivel szemben sok, a kisebbségi csoport tagjait összekötő hálózat egészére kiterjedő gyen- ge kötésre lenne szükség (Granovetter 1973). A teljes kisebbségre kiterjedő gyenge kötések ereje teszi lehetővé a kisebbségi szolidaritás megjelenését és hatékony mű- ködését, amit a többségi társadalom nem lát klánszerű elkülönült partikularitásnak. Ha a kisebbségi identitás keretei között az önmaguk egyéni érvényesülési pá- lyáinak megvalósítására vállalkozó egyének száma elér egy kritikus tömeget, ak- kor jönnek létre kollektív szinten azok a reprezentációk, tudati-emlékezeti minták, amelyek készlete együttesen tartósan és hosszú távon garantálja a kisebbségi kö- zösségi szolidaritást. Ez egyidejűleg cselekvési tér is, melyben a részvétel, a döntés- hozatal szerepei nem különülnek el véglegesen és végzetesen, hanem civil társadal- mi mozgalomként működve biztosítják az elismerést és a többség tiszteletadását. Végeredményként eljuthatunk a célhoz, melynek lényege a negatív-stigmatizációs eredetű kisebbségellenes megkülönböztetések gyengülése, és átfordulása egy ezzel ellentétes normává.

A Gruber–Gasperi egyezmény, vagyis az első autonómia-statútum, bár történelmi szempontból jelentős előrelépés volt, mivel megteremtette a későbbi autonómia alapjait, az olasz kormány nem vette figyelembe, és 1948. január 30-án, az 5. számú alkotmánymódosítással jóváhagyta Trentino-Alto Adige különleges jogállású régió statútumát, vagyis a né- metajkúak lakta területekhez kapcsolták az olasz többségű Trentinót, ami- nek eredményeképpen a dél-tiroli osztrákok kisebbségbe kerültek a tér- ségben. (Oppe, 2012.) 1961-ben amikor a lakosságnak már csak 66%-a volt német ajkú, a Dél-Tiroli Néppárt (Südtiroler Volkspartei – SVP) és Ausztria tevékenységének köszönhetően, az ENSZ közgyűlése, osztrák kezdeményezésre, november 28-ai közgyűlésén felszólította a feleket a vitás kérdések rendezésére. A felhívásnak köszönhetően az olasz kormány létrehozta a Tizenkilencek Bizottságát, amelyben 11 olasz, 7 német és 1 ladin tag foglalt helyet. A bizottság három évig tartó munkájának eredmé- nye az a javaslatcsomag, amelyet 1972-ben foglaltak törvénybe és „Paket” néven vált ismertté. A „Paket” 137 intézkedést foglal magába, amelyek közül a legfontosabbak a következők:

4. A reformáció számára az anyanyelvűsítés stratégiai fontosságú kérdés volt: anyanyelvű Bibliát és széles körű bibliaismeretet kívánt elterjeszteni. Ennek következtében viszont „Az eszmeközvetítés most már nem az Egyház monopó- liuma, a hívőnek magának, a maga útján kell személyes hitre szert tennie, hogy üdvözüljön. Ennek eszköze a bibliaolvasás és az elmélkedések” (s zerB 1934: 67). Luther német bibliafordítása, amelynek újszövetségi része 1522-ben, a teljes fordítás pedig 1534-ben jelent meg, mintája volt a későbbi protestáns fordítások- nak. Magyarországon is: az első teljes bibliafordítás Károli Gáspárnak és munka- társainak köszönhető: az 1590-ben megjelent Vizsolyi Biblia. (A finn nyelvű teljes Biblia 1642-ben, az észt 1739-ben jelent meg. A svéd nyelvtörténészek az 1526- tól 1732-ig tartó korai újsvéd korszakot bibliai-svéd – Bibelsvenska – korszaknak is nevezik. Az említett nyelvek nyelvtörténeti leírásaiban lapozgatva tapasztal- hatjuk, hogy vissza-visszatérő mondat az efféle: a bibliafordításnak óriási hatása volt a svéd, a finn stb. irodalmi nyelv alakulására és a hitéletre.) Károli Gáspár gönci református esperes magyar bibliafordítása is óriási teljesítmény volt. Nyelvi értelemben bizonyosan a legnagyobb hatású magyar nyelvű könyv. s zerB A ntAl szerint „Ez a XVI. század legnagyobb hatású, legmaradandóbb alkotása” (1934: 68). Nem csoda, hogy a 20. századi költőt, Reményik Sándort is megihlette. For- dító című versének utolsó sorait idézem: „Az, kinek szellemét ma körülálljuk / A Legnagyobbnak fordítója volt. / A Kijelentés ős-betűire /Alázatos nagy gonddal ráhajolt. / Látom: előtte türelem-szövétnek, / Körül a munka nehéz árnyai: / Az Igének keres magyar igéket. / Látom, hogy küzd: az érdes szittya nyelv / Meg- csendesíti-e Isten szép szavát? / És látom: győz, érdes beszédinek / Szálló száza- dok adnak patinát. / Ó, be nagyon kötve van Jézusához: / Félig ő viszi, Félig Jézus őt. / Mígnem Vizsolyban végül megpihennek,/ Együtt érve el a honi tetőt./ Amíg mennek, a kemény fordítónak, / Tán verejtéke, tán vére is hull. / De türelmén és alázatán által, / Az örök Isten beszél – magyarul” (Reményik 1990: 229–230).

Magyar irodalomból az általános iskolai anyag irodalmi olvasás, a középiskolai osz- tályokban: irodalomtörténet. Nincs külön szöveggyűjtemény, a szemelvények és a tan- anyagrész egy könyvbe került. A második világháború utáni időszakban az első magyar irodalmi tankönyv 1950-ben jelent meg (két évvel korábban, mint az első hivatalos minisztériumi tanterv). Ez irodal- mi olvasókönyv volt a magyar iskolák V. osztálya számára. Az összeállító Hidas Antal, a Moszkvában élő magyar író és – nyilván névleg – Máchlin Nátán, az ukrán oktatási minisztérium munkatársa, a szerkesztő pedig Hidas Antal felesége, Kun Béla lánya – Krásznova Anna (felvett név) volt. Hidas 1948-tól aktívan közreműködött szerzőként, fordítóként, szerkesztőként az ungvári könyvkiadó munkájában. Mindezt Moszkvából tette, de valószínű, hogy személyesen is megfordult Kárpátalján. Az olvasókönyvbe Pe- tői Sándor, Arany János, Ady Endre, József Attila, Illés Béla, zalka Máté, Balázs Béla, Várnai zseni, Fodor József, Móricz zsigmond, Illyés Gyula és Darvas József művei ke- rültek be. Életrajzi adatokat csak Petőiről találunk, akiről Hidas monográiáját 1948-ban adta ki az ungvári tankönyvkiadó. Az olvasókönyv felépítésében nem ismerhető fel tör- vényszerűség, a felsorolt magyar írók művei Alekszandr Puskin, Lev Tolsztoj, Tarasz Sevcsenko, Iván Franko és számos szovjet szerző magyarra fordított műveivel váltakoz- nak. A magyar irodalmi anyag a tankönyvnek mintegy negyed részét képezi.

A Ferge Zsuzsa által lassan fél évszázada megalkotott, majd később Andorka Rudolf által módosított modell csoportjai közül az értelmiségiek rendelkeznek a leg- magasabb értékkel a társadalmi tőke indexen és az egyes alindexeken is. Az őket kö- vető csoport a vezetők. Tőlük nem sokkal lemaradva a mezőgazdasági önállók és az ipari önállók jönnek. E csoportokon kívül csupán az egyéb szellemi csoportba sorol- tak körében láthatunk az átlagnál magasabb értéket a társadalmi tőke és az azt alkotó alindexeket vizsgálva. A szakmunkások, betanított munkások, segédmunkások, mező- gazdasági fizikai dolgozók társadalmi tőkéje elmarad a társadalomban szokásos átlagos értéktől. A legalacsonyabb értéket azoknál találjuk, akik soha nem dolgoztak. Érdemes megjegyezni, hogy a csoportok sorrendje az egyes alindexek értéke szerint jellemzően azonos. 3 Kivételt képeznek ez alól az egyéb szellemiek a bizalom alindex esetében, az

A hangzó nyelv egyben olyan új kultúrát is jelent, amelyben a társadalmi válto- zások rendkívül gyorsak. Ezt a kultúrát nevezi Donald mitikus kultúrának. A nyelv kialakulásában Donald számára központi mozzanat a narratív funkció, az elbeszélés segítségével való gondolati integráció. Ezért nevezi mitikusnak Donald ezt a tudás- szervezési formát. Az elbeszélésekből formálódnak ki a kultúrákat integráló míto- szok. Az elbeszélés játszik középponti szerepet azonban a kialakulásban és a válto- zásban is. „Kulturális szinten a nyelv nem szavak kitalálása, hanem csoportos törté- netmondás. A nyelveket az elbeszélés szintjén találják ki, tudatos elbeszélők közös- ségei." (Uo., 292. o.).

102 Gazdaság & Társadalom / Journal of Economy & Society – 2015. 1-2. szám részeit és a helyreállás is lassúbb ezekben az országokban más országokkal történő összehasonlításban. A fejezetben a szerző először azonosítja a régió növekedési teljesítményének sajátosságait, ezt követően megvizsgálja, hogy a válság milyen hatással volt az addig működő növekedési modellre, végezetül megpróbálja meghatározni azokat a tényezőket, amelyeket min- denképpen szükséges tartalmaznia egy új növekedési modellnek. A válsá- got megelőző modell időszakában a beruházás és a tőkeintenzitás növeke- dése volt a gazdasági növekedés legfőbb mozgatórugója. A régiós országok egyre alacsonyabb felárral jutottak hitelekhez a nemzetközi tőkepiacokon, ezért a finanszírozási költségek csökkentek, a beruházások száma növeke- dett. A külföldi befektetők számára vonzó volt a jól képzett munkaerő és az alacsony munkaerőköltség. A növekedést segítette elő a kereskedelmi nyi- tás, a nemzetközi kereskedelem gyors ütemű növekedése. A válságot kö- vető lassú kilábalás, a GDP növekedési ütemének lényeges mérséklődése miatt Halmai szerint a válság előtti növekedési modell már nem fenntart- ható, egy teljesen új modellre van szükség. „A kilábalás után is jelentős marad a potenciális kibocsátási szint vesztesége, s mélyreható növekedési fordulat hiányában a növekedési ütem sem közelítheti meg a krízis előtti értékeket.” – írja a könyv szerzője (277. o.). A válság kezelésével, a kilátá- sokkal kapcsolatban álláspontja szerint: „A potenciális növekedés, valamint a felzárkózási potenciál erősítése, illetve helyreállítása átfogó strukturális reformokat igényel.” (279. o.).

in general. II. Methodology 2.1. A review of relevant literature A clear indication of the relevant Hungarian literature becoming increasingly extensive is the fact that excellent textbooks and handbooks such as the several editions of EK-jog (EC Law), and EU jog és jogharmonizáció 3 (EU Law and Legal Approximation) by K ECSKÉS László, Európai közjog és politika, 4 (European Public Law and Policies) edited first by KENDE Tamás and later co-edited by also by SZŰCS Tamás, Az Európai Unió joga 5 (Law in the European Union) co-authored by VÁRNAY Ernő and PAPP Mónika, the revised and enlarged editions of Kézikönyv az Európai Unióról 6 (A Handbook on the European Union) by a HORVÁTH Zoltán devote an increasingly voluminous section to cooperation in justice and in home affairs, then to police and judicial cooperation in criminal matters and later on to the area of freedom, security and justice. Monographies focusing specifically (also) on European criminal law have also been published such as Nemzetközi és európai büntetőjog, 7 (International and European Criminal Law) by M. NYITRAI Péter, Az európai büntetőjog kézikönyve 8 (A Handbook of European Criminal Law) edited by KONDOROSI Ferenc and LIGETI Katalin, Az előzetes döntéshozatali eljárás a büntető ügyszakban 9 (Preliminary Ruling Procedure by Criminal Divisions), an explanatory practical handbook by CZINE Ágnes, SZABÓ Sándor and VILLÁNYI József and also the explanatory Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata 10 (An Explanation of the Founding Treaties of the European Union), discussing the articles on police and judicial cooperation in criminal matters at length.

A dohányzás tekintetében európai ESPAD kutatások alapján a felsőoktatásba lépés előtt álló korcsoport fele (54%) már rágyújtott legalább egyszer, bő egynegyedük (28%) havonta dohányzik, míg 17%-uk napi szintű dohányos (Hibell és mtsai, 2012). A HBSC (Health Behaviour in School-aged Children) magyarországi adatai szerint a középiskolás tanulók körében a kipróbálási ráta majdnem eléri a kétharmadot, s a diákok egyötöde napi szinten dohányzik (Németh & Költő, 2014). A dohányzás prevalenciája a legtöbb európai ország felsőoktatási intézményeinek hallgatói körében növekedő tendenciát mutat is (Steptoe és mtsai, 2002), s Magyarországon is növekedett az utóbbi 5 évben (The ESPAD Group, 2016; Albert-Lőrincz és mtsai, 2017). Az alkoholfogyasztás is komoly kockázati tényező. Európában a 16 évet betöltött tanulók 87%-a fogyasztott már alkoholt életében, Magyarországon 94% azok aránya, akik már fogyasztottak alkoholt, valamint a tanulók 61%-a fogyasztott alkoholt az elmúlt hónapban. A magyar tanulók a lerészegedés gyakorisága tekintetében európai 3. helyen állnak, hisz 20%-uk volt részeg az elmúlt hónapban, miközben az európai átlag 13% (The ESPAD Group, 2016). A HBSC magyarországi eredményei szerint a 11. osztályos tanulók bő egyharmada (35,9%) fogyaszt legalább heti rendszerességgel alkoholt (Németh & Költő, 2014), amely nem csökken az egyetemista évek alatt sem (The ESPAD Group, 2016). A probléma összetettségét mutatja a dohányzás és alkoholfogyasztás okozta problémák alapellátásban tapasztalható magas aránya is (Darvai, 2017). Az illegális szerhasználat kipróbálása az európai tanulók 18%-át, míg a magyar tanulók 20%-aát érinti. Míg az európai országokban csökkenő tendencia tapasztalható, a magyarországi fiatalok esetében emelkedett a kipróbálásai arány. A középiskolás tanulók egynegyede (23,9%) próbált már ki valamilyen illegális szert. A 11. évfolyamos tanulók 10,1%-a fogyasztott visszaélésszerűen valamilyen legális szert, 24,9%-uk próbált ki valamilyen illegális szert és 26%-uk valamilyen drogot (Németh & Költő, 2014; Székely és mtsai, 2013).

Izgalommal figyeljük évek óta, vajon előfordulnak-e regionalizmusok a vidéki megszólalók beszédében. Már említettem: alig. Kevés a zárt ë, ha van, inkább csak a Határok nélkül c. műsorban. Sorvad az i – u – ü időtartama közti különbség; de van a Tiszántúl hosszú változat a rövid helyett: íge, útat, tűkör. Nagyon kevés a kettőshangzó. Ide vehetők az olyan formák, mint emenekűt, avva, termellés, megnyőtt; ide vehetjük a beszélt köznyelvi for- mákat: aszonta, mommá, mék, mész, kéne, minnyá. Emeljük ki még egyszer határozottan: semmi esetre se üldözzük a regionalizmusokat; a „vidékies” beszédet úgyis éppen hordozói restellik, ha megemlítjük megfigyelésünket. Az utóbbi évek elemzései igazolták, hogy a beszélt nyelv (ide értve a regionalizmusokat is) általában nem hibás, nem pongyola, hanem mások a kiejtési, mondatszerkesztési szabályai. Ezek tudomásul vétele, elfogadása életszerűvé teszi beszédünket, a rádióriportokat és interjúkat is.