Domján László: - Tapasztalatod szerint mi a leggyakoribb oka annak, ha valaki használja az agykontrollt, és programozásával mégsem éri el célját? Milyen jó tanácsokat tudnál adni nekünk, magyar agykontrollosoknak?
- Az egyik legalapvetőbb tanács, hogy ne csak baj, ne csak nagy szükség esetén
programozzunk! Váljon a szintre-menetel életünk mindennapi elemévé, szinte életformává, ami életünk jóformán valamennyi tevékenységét áthatja, s így krízis idején, bajban is biztonsággal tudjuk alkalmazni a módszert, valamennyi technikát. Ahogy szükségünk van fogunk vagy bőrünk ápolására, mosására, karbantartására, ugyanúgy szükség van elménk, lelkünk ápolására is, s ezt kitűnően szolgálja a Silva-módszer.
A technikák rendszeres használata lehetővé teszi, hogy egyre több szubjektív viszonyítási pontunk alakuljon ki az élet minden terén. Ezt különösen fontosnak tartom, hiszen csak így tanulhatjuk meg értelmezni mind azt, amit szubjektív módon észlelünk. Akár
esettanulmányról van szó, akár kérdések feltevéséről és ily módon kreatív ötletek és megérzések előhozataláról. És nemcsak a megérzések előhozatala a lényeges, hanem az is, hogy hallgassunk intuíciónkra, s merjünk annak megfelelően cselekedni is. Ugyanis csak így lehet megtapasztalni, hogy érdemes megérzéseinkre hallgatni, és csak így tudjuk egyre biztosabban megkülönböztetni a helyes megérzéssel járó érzést az egyéb érzésektől. Minél többször tesszük ezt meg, annál világosabban megértjük, hogy az elme, a lélek világában sokkal több rejlik, mint a tárgyi, fizikai világban. Valamennyi kérdésünkre ebben a
dimenzióban található meg a válasz, akár egészségügyi, akár egyéb probléma megoldásáról is van szó.
Mindezek a „túloldalon", vagyis létünk szellemi, lelki síkján rejlenek. Jövőnk is ott található. Mi pedig éppen a jobb jövőnkért, egymás jobb jövőjéért küzdünk. Minél jobban el tudunk igazodni az elme, a lélek világában, a szubjektív dimenzióban, annál jobban tudjuk
megismerni és alakítani jövőnket. Ezért hát nagyon fontos, hogy minél több és minél megbízhatóbb szubjektív viszonyítási pontot építsünk ki.
A tanfolyamot végzettek világszerte leggyakrabban az elmetükre-technikát alkalmazzák. Ennek azonban az a veszélye, hogy csak akarunk, akarunk valamit, tehát a vágy megvan, de nem vesszük eléggé komolyan a többi tényezőt. Az elmetükre-technika sikeres
alkalmazásához pozitív hozzáállásra, gondolat-nagytakarításra, vágyra, hitre, elvárásra, vizualizálásra (kék keretes kép elgondolásához), képzeletre (a fehér keretes kép
elgondolásához) és tettekre van szükség.
Vigyázzunk, ne korlátozzuk egyetlen lehetőségre a probléma megoldását! Ha több pénzre van szükséged, akkor ne azt képzeld el a fehér keretes képen, hogy munkádért több pénzt kapsz, hanem képzeld el, hogy kifizeted számláidat, hogy rendelkezésedre áll az az összeg , ami szükségleteid kielégítéséhez kell, s így nem korlátozod a megoldást csupán egyetlen lehetőségre! Ha egy asszony például pocsékul érzi magát, mert férje elhagyta, akkor jobb, ha fehér keretes tükrében nem azt képzeli el, hogy férje visszajön hozzá, hanem azt, hogy ő újra kiegyensúlyozott, erős, magabiztos. Ezáltal nem korlátozza problémájának megoldását egyetlen lehetőségre. S az is lényeges, hogy figyelje a visszajelzést.
- Mit értesz visszajelzésen?
- Az utóbbi példánál maradva, ha az asszony azt jeleníti meg fehér keretes képében, hogy férje visszatér hozzá, lehet, hogy a görcsös visszaszerzési vágy miatt egyre többet
veszekednek, s ez csak növeli a kettejük közti távolságot.
Ez a visszajelzés arra figyelmeztet, hogy változtatni kell a programozás módján. Jól
vizualizált, vagyis a problémát jól jelenítette meg, de képzeletével már nem megfelelően bánt, hiszen a visszajelzés negatív eredményt mutatott. Ilyenkor érdemes módosítani a fehér keretes képen.
Ha gondod van először is nézz vele szembe fogadd el a probléma tényét! Ezután tedd fel magadnak a
kérdést: milyen lehetőségeim vannak? Milyen utak nyílnak a probléma megoldására? Miután sorra vetted a lehetőségeket, válaszd ki a legjobbat, és jelenítsd meg azt a fehér keretes
tükörben! Azután pedig cselekedj! A cél, hogy gondolkodásunk ne problémacentrikus, hanem megoldáscentrikus legyen!
Fontos a hihetőség kérdése is. Egy asszonynak pl. nagy daganata volt, de az csak akkor kezdett kisebbedni, amikor az asszony a fokozatos kisebbedést programozta. A daganat hirtelen, teljes eltűnése túl hihetetlen volt számára. Fokozatos megkisebbedését azonban el tudta hinni.
- Naponta hányszor menjünk szintünkre?
- Minimum kétszer. Reggel és este úgyis keresztül megyünk az alfán, szamárság lenne nem kihasználni ezt, és legalább néhány percre nem programozni ott. Ebéd után, ha csak három percet tudunk szakítani relaxációra, már az is számít valamit. Több idő persze még jobb. A lazítás jót tesz neked, jót tesz a családodnak. Nem kell feltétlenül 15 perc, már 2-3 perc is számít. Tegyük meg legalább saját érdekünkben! Ennyit igazán megérdemlünk! Az agy sokszor magától jelzi, hogy szüksége van egy kis pihenésre, kikapcsolódásra. Például, amikor napközben elábrándozunk. Vegyük az ilyen alkalmaknak hasznát, és ilyenkor is
programozzunk! Az ábrándozások, elbambulások is valójában szintremenetelt jelentenek az agy szempontjából. Ténylegesen tehát gyakrabban megyünk szintünkre, mint gondolnánk. De a minimum, hogy reggel és este, tehát naponta legalább kétszer szintünkre menjünk. Megéri. - Mit javasolnál azoknak, akik kevéssé tudnak vizualizálni?
- Sokaknak azért van problémája a vizualizálással, mert látni szeretnének. Valójában gondolatról van szó, mint amikor azt idézem fel, hogy milyen ruha is volt rajtam tegnap. Minél jobban belegondolunk a ruha részleteibe, annál pontosabban fel tudjuk idézni annak képét, illetve gondolatát. Nagyon ajánlom a memóriafogasok rendszeres használatát is, mert kitűnően fejleszti a vizualizáló képességet. Én naponta alkalmazom. Azokra aggatom napi elintéznivalómat, s így cetlik nélkül is megvagyok. Ráadásul edzésben tartom vizualizáló képességemet és képzeletemet, amelyek az elme nyelvét jelentik. A vizualizálás mutatja meg, hogy milyen a jelenlegi életed, s a képzelet ,hogy milyenné szeretnéd tenni ajövőben. Az elme nyelvén beszélve önmagáddal kommunikálsz; a lelkeddel, saját intelligenciáddal, s a testeddel. Szorosabb kapcsolatban maradsz így éned minden részével, érzelmeiddel is, sőt, azzal a forrással is, ahonnan mindannyian jöttünk. Ha nem tanuljuk meg és nem használjuk az elme nyelvét, akkor elveszítjük a kommunikáció eme csodálatos eszközét.
- Mit tegyen az, aki úgy érzi, nem kap választ kérdésére a pohárvíztechnikával?
- Ezzel a technikával tulajdonképpen már egy napon belül válasz kell kapni. Ha úgy érezzük, hogy nem kaptunk választ, akkor tegyük fel szintünkön a kérdést: „Mi lett volna kérdésemre a felelet, ha várászt kaptam volna?" Utána üresítsük ki elménket, s hagyatkozzunk az elsőként felbukkanó megérzésre!
- Mennyire fontos az esettanulmány gyakorlása?
- Kulcsfontosságú. Ez teszi lehetővé, hogy egyre több szubjektív viszonyítási pontunk legyen, s így megtanuljuk értelmezni az elménk „rádiója" felé folyamatosan áramló „jeladást".
Ugyebár azért kezdünk beteg embereken gyakorolni, mert ők sok energiát bocsátanak ki, mintegy segítséget kérve. Nekünk embereknek a jelek szerint hét „energiaszintünk" van. A tisztán szellemi energia szintje, a szubatomi dimenzió, az atomi dimenzió, a molekuláris dimenzió, a sejtek dimenziója, a szervek dimenziója és végül a szervrendszerek dimenziója. Ezen a hét szinten sugárzunk ki energiát, s ezek alkotják együttesen az aurát. Emellett emberi intelligenciánk is van (sokan ezt nevezik léleknek). Szoros kapcsolatban állunk más emberi lényekkel.
Miután a tanfolyam negyedik napjának délelőttjén kialakítottunk szubjektív viszonyítási pontokat az emberi anatómiáról, az esettanulmánynál feltűnik, ha a vizsgált betegnek például
a szíve másként jelenik meg, mint ahogy az egészséges szívet jelezte elménk. Partnerünk pedig azt mondja: „Kitűnő! Valóban beteg a szíve." Jegyezd meg az érzést, amit akkor ereztél, amikor ez a felismerés jelentkezett! Minél több esettanulmányt végzünk, annál több ilyen szubjektív viszonyítási pontunk lesz, és annál otthonosabban mozgunk a szubjektív világban.
Miután beleszülettünk ebbe a fizikai, objektív világba, sok ezernyi viszonyítási pontot gyűjtöttünk be hallásunkkal, látásunkkal, tapintásunkkal, felelésünkkel, szaglásunkkal. Ezek eredménye, hogy ma, felnőttként, ilyen jól eligazodunk ebben a világban. Ha a gyerek egy gőzölgő teáscsészébe dugva kezén megégeti ujját, akkor gőzölgő folyadékot látva később már nem dugja bele a kezét. De ha a hidegben lát valakit, akinek a szájából gőzpára tör elő, föl- merül benne a kérdés: „Ez ugyanolyan, mint ami a teáscsészéből jön ki?" És megtanulja, hogy nem, noha hasonlóan néz ki, mégsem azonos dologról van szó. A különbséget pedig egyetlen módon képes megtanulni összehasonlítással.
Ha a gyereknek mutatunk egy sárga, majd egy narancssárga papírt, akkor először mindkettőt sárgának mondja. Ha azonban a sárga és vörös valamennyi árnyalatát mutató színskála mellé helyezem az első, majd a második papírt, és ismét megmutatom a két színes papírt, akkor már tudni fogja a különbséget, és habozás nélkül nevén nevezi a sárgát és a narancssárgái. Tudja már, hogy milyen színű az egyik, illetve a másik, mert összehasonlítást végzett.
Növekedése során minden érzékszervével ugyanígy szerez viszonyítási pontokat, így válik hatékony, produktív, ügyes felnőtté. Annál gazdagabb az élete, minél több viszonyítási pontja van.
Az az ember, aki soha nem mozdul ki a házából vagy falujából, sok érdekes, izgalmas
dologról marad le. Nekünk feltárul egy új világ, a szubjektív dimenzió. Ebben kell egyre több szubjektív viszonyítási pontot teremtenünk, ahogy a gyerek az objektív világban teszi
növekedése során. Ez történik, amikor falba, fémbe stb. vetítjük ki magunkat a tanfolyam harmadik napján, és hőmérsékletre, fényre, szagra stb. figyelünk, majd tapasztalásainkat összehasonlítjuk, újra és újra.
A negyedik nap délutánján pedig elkezdjük összehasonlítani a helyes információval járó érzést és a téves információval járó érzést. Az esettanulmány tehát nem vizsga. Azt teszi lehetővé, hogy megtanuljuk a helyes és a téves információval járó érzés közti különbséget, és így egyre magabiztosabban mozogjunk az új világban, a szubjektív dimenzióban.
S később, ha valami gond van a fiaddal, a szintedre mész, és megkérdezed, mi lehet a baja? Miért olyan zaklatott a kamasz fiam? Mi zajlik benne? Eszedbe ötlenek gondolatok, például hogy elszigeteltnek, visszautasítottnak érzi magát. Ha már gyakorlattal rendelkezel, ha már ismered a helyes információval járó érzést, akkor tudod, hogy a gondolat igaz, az érkező információ helyes.
Akkor is segítségedre lesz ez a lehetőség, ha például üzleti ajánlatot kapsz egy üzletembertől. Ha rutinod van az esettanulmányban, akkor megérzésed alapján ugyanolyan biztosan tudod, hogy az ajánlatra igent vagy nemet mondj, mint amilyen biztosan a gyerek meg tudja már mondani, hogy sárga vagy narancssárga színt lát.
És sorolhatnám még az élet számtalan egyéb területét, hiszen ahogy mondtam, a válaszok ebben a dimenzióban elérhetők, s aki a tanfolyamot elvégezte, az megtette az első lépéseket ahhoz, hogy ezekhez a válaszokhoz hozzá is jusson. Csak gyakorolnia kell. Az eszközök már rendelkezésére állnak.
- Néha mélyebb szintre megyünk, máskor csak sekély szinten járunk. Mit tanácsolsz, milyen mélyre érdemes menni, például öngyógyítás vagy gyógyítás esetén, illetve milyen mélyre menjünk például egy ötlet kitalálása érdekében?
- Ha szervi betegségről van szó, akkor javasolnám, hogy - például kézlevitációval - menjünk mélyre. Ha például szívbetegségben szenvedünk, akkor érdemes leírni egy papírra mondjuk a következőt: „Szívem egyre egészségesebbé válik minden lélegzettel, amit veszek. Szívem
napról napra egészségesebbé és egészségesebbé válik." Azután sűrítsük mindezt egy szóba, például abba, hogy „egészség". Ezek után, ahogy például kézlevitációval egyre mélyebb tudatszintre ereszkedünk, mondjuk magunkban: „egészség, egészség, egészség"! S akkor agyunk számára ez a szó már az egész állítást képviseli. Azért hasznos ez, mert így kézlevitációval vagy egyéb mélyítési technikával mélyre menve nem zavarod meg a test öngyógyító folyamatát. Ilyenkor a test gyógyítja önmagát.
Más alkalommal te akarhatsz gyógyítást generálni, s akkor elég alfaszintre menni. Te magad döntsd el, hogy 10-től, 25-től vagy például 50-től számolsz-e vissza 1 -ig, ha kell, akár
ismételten is! Utána menj laboratóriumi szintedre, s üdvözöld tanácsadóidat, majd kék keretes képben jelenítsd meg egészségügyi problémádat! Ezt követően fehér keretes képben jelenítsd meg, hogy mit teszel, s így energiát küldesz ennek a képnek. Ehhez már nem kell nagyon mély tudatszintre ereszkedni, csupán egy kellemes, közepes mélységbe, ahol mentálisan aktív vagy.
Thétában nem vagy mentálisan aktív. Ott induktív gondolkodást produkálunk, vagyis ha egy gondolat jut eszünkbe, akkor jöhet valami felismerés, ötlet, de alapvetően passzívak vagyunk, tehát például nem hozunk létre kék vagy fehér keretet, nem gondolkozunk megoldáson. Passzív vagy, hagyod, hogy tested gyógyítsa önmagát, de ennek az öngyógyításnak irányt adsz azzal, hogy például azt mondogatod magadban, hogy „egészség, egészség, egészség a szívemnek".
Alfában viszont mentálisan aktív vagy, ott dinamikusan meditálsz. Vizualizálhatsz,
elképzelhetsz, dolgokat. Élvezed, ha a fehér keretes képben egészségesnek „látod" magad, növeled hitedet, vágyadat, elvárásodat. Esetleg hozzáteszed, hogy valahányszor összeteszem bármely kezem első három ujját, újra előjön ez az érzés, és egészségesnek érzem magamat. Valamennyi mentális érzékelési módodon megtapasztalod, átérzed azt, és erre építve javulsz és fejlődsz, és beleéled magad, hogy mindez már megtörtént, elérted, ez így van,
elvégeztetett. A jövőben tehát mintegy múlt időben programozol: kész, megvan, el van intézve, megoldódott. Ilyenkor tehát nem jársz annyira mélyen.
Ha azt akarod, hogy tested önmagát gyógyítsa, menj jó mélyre. De betegség esetén legjobb a két módszert kombinálni, egyszer így egyszer úgy. A programozással ugyanis agyadon keresztül üzensz a testednek, hogy mit is akarsz , s agyad veszi a lapot , és teljesíti kérésed. Tehát alfába is menjünk ne csak thétába!
Más érzés lehet otthon alfába menni, mint a tanfolyamon. A tanfolyamon az oktató vezet, s te ráhagyatkozol. Ily módon néha nagyon mélyre szaladhatsz, néha nem is emlékszel arra, hogy mi történt, mi hangzott el. Ekkor is figyelsz, csak nem emlékszel arra, ami elhangzott. Aztán visszajössz, majd megint mélyre mész. Otthon nem mész esetleg olyan mélyre, mert
önmagadat irányítod. Ha mélyebbre mész, akkor esetleg hajlamos vagy elaludni. Szóval könnyen lehet, hogy meglehetősen eltér az otthoni szintremenetel élménye a tanfolyamtól. Emiatt tehát nem kell aggódni. Ha valaki más visz téged szintre, akkor mindig nagyobb az esélyed, hogy mélyebbre jutsz.
- Hadd kérdezzem meg, milyen gyakran javasolod az Alapgyakorlat-kazetta használatát? - Ez elég egyéni. Úgy gondolom, ha valaki naponta kétszer, háromszor szintjére megy, annak nincs szüksége a kazetta olyan gyakori meghallgatására, mint annak, aki mondjuk csak naponta egyszer, vagy hetente egyszer gyakorol. Aki ritkábban gyakorol, annak tanácsos gyakrabban meghallgatnia a kazettát, mert nincs meg benne még a rutinos gyakorló belső nyugalma. A rendszeres gyakorló nyugalmat, összhangot, kiegyensúlyozottságot érez, és érzi, hogy irányítja, kontrollálja életét. Élete harmonikus ritmusban zajlik. Úgy folyik élete, mint egy nyugodt folyó. Jó dolgok történnek vele, több életében a szerencsés „véletlen".
„Véletlenül" a megfelelő időben a megfelelő helyen van, egészségesebb, szerencsésebb, tehát kisebb a szüksége az „Alapgyakorlat" kazettára, mint annak, aki ritkábban gyakorol. Azt mondanám, hogy a rendszeres gyakorlónak hetente egyszer, a ritkán, rendszertelenül
gyakorlónak két-három naponta javasolnám a kazetta használatát, bár naponta sem tilos. Ezt már mindenki maga döntse el! Nagyon fontos ugyanis, hogy saját reakciónkra és
eredményeinkre figyelve rugalmasan alakítsuk gyakorlatainkat! Találjuk meg a nekünk leginkább megfelelő sikerformulát, figyeljük meg, hogy konkrétan nekünk mi válik be legjobban! Kísérletezzük ki, mitől válik életünk alegkiegyensúlyozottabbá, hogyan érhetjük el leggyorsabban céljainkat! És ha kialakítottuk többé-kevésbé egyéni menetrendünket, egyéni stílusunkat, akkor tartsunk is ki mellette, alkalmazzuk rendszeresen, folyamatosan! - Egyetértesz-e azzal, hogy hiba mindig az „Alapgyakorlat" kazettával szintre menni otthon? - Igen, nagyon is így gondolom. Mindenkinek ki kell ugyanis alakítania saját viszonyítási pont-rendszerét, és ha önmagad mélyíted szintedet, akkor közben meg is ismered, fel is fedezed önmagadat. Megtudod, hogy miként működik és reagál elméd, agyad, tested. Felfedezed belső gondolataidat. Kérdéseket tehetsz föl magadnak, például, miért olyan az életem, amilyen? Mit szeretnék elérni? Hogyan tehetem jobbá az életemet? Ha másként élhetnék, hogyan élnék? Megengeded magadnak, hogy kérdezz, és megnyitod elmédet a válaszokra. Ha egy magnetofon vezet, akkor ilyen szempontból jobbára zárva van elméd. Úgy pedig nem lehet annyira megtapasztalni mindazt a szépséget és előnyt, ami ezen a kreatív tudatszinten levéssel jár. Holott ez egy csodálatos dimenzió! Az emberi intelligencia előtt nincs korlát, nincs határ! Itt bárhová eljuthatsz! Kapcsolatba léphetsz a forrással, ahonnan jöttél, a Magasabb Intelligenciával, vagy nevezheted másnak is. És szükség esetén, ha megnyitod elmédet, megkapod a választ, a számodra éppen szükséges információt! Megérkezik a felismerés, megérkezik az intuíció. Ha állandóan csak a kazettát használod, akkor elzárod magad ezektől a lehetőségektől. Az alapgyakorlat hasznos a mélyítéshez, vagy hogy megtanuljuk az ellazulás mikéntjét, és hogy segítségével olyan szubjektív viszonyítási pontokat alakítsunk ki, amelyeket az önállóan végzett relaxációval hasznosíthatunk.
- Hogyan hatott a te életedre az agykontroll, és milyen egyéb tanácsot adnál még nekünk, magyar agykontrllosoknak?
- Valóban teljesen átjárta életemet a Silva-módszer. Aszerint élek, állandóan használom, ahogy a gyerekeimtől kezdve a barátaimig valamennyien. Megtanulták és alkalmazzák ezt a módszert, s valamennyien nagyon szeretjük azt. Sokszor hallom, hogy „könnyen beszélsz, hiszen neked nincs problémád"! A Silva-módszer nem egy minden problémát megoldó panácea (varázsszer), hanem eszköz, ami segít, hogy életünket napról napra egyre jobbá tegyük. Ez pedig rám nézve tökéletesen áll. Életem minden napján fejlődök, életem valóban napról napra egyre jobbá válik. Felbukkannak persze megoldandó problémák, az élet kihívásai, szerelmi, kapcsolati gondok, szakítások, lelki fájdalmak, a krízis pillanatai, de a megoldást segítő eszközök is állandóan ott sorakoznak, kéznél vannak.
Ezek segítenek, hogy ellazulj, hogy a kritikus időkben is kontrollálni uralni tudd az eseményeket, a helyzetet, segítenek, hogy olyan kreatív ötleteket szülj, amelyek
hozzájárulnak a gondok orvoslásához, a kiút megtalálásához. És igen, én teljes szívemből hiszem, hogy valóban, életem mindennap és mindenhogyan, egyre jobbé és jobbá válik. Szilárdan hiszem, hogy akárkivel is találkozunk, akármi is történik velünk, az a fejlődésünket szolgálja.
Javaslom, tanuld meg, hogy a csapásokat, nehéz helyzeteket előnnyé, jótéteménnyé
változtasd! Vedd észre életed minden történésében a szépséget, s mindenkiben, akivel csak találkozol, a jót, és tanulj minden eseményből! Ha valami rossznak, negatívnak látszó történik veled, tedd föl magadnak a kérdést: mit tanulhatok ebből? Hogyan tudnám ezt a negatív tapasztalást, mint például egy szerelmem vagy szép kapcsolatom elvesztését, vagy bármi mást úgy fordítani, hogy az jobbá tegye az életemet? És fontos, hogy tedd is meg a szükséges lépéseket, tetteket, mert jelentős változásra csak így számíthatsz. S meglátod, életed mindennap és mindenhogyan valóban egyre jobbá válik!