Az agykontrollban kapcsolatba lépünk a Magasabb Intelligenciával. Ez a kommunikáció azonban akkor igazán sikeres, ha az összekötő csatorna minden akadálytól mentes. Ilyen akadály a bűntudat, a szorongás, a mérgelődés vagy a harag. (A harag irányulhat másra, de önmagunkra is.) Ezek a blokkoló érzések lelkileg és testileg is kárt okoznak bennünk. A következőkben gondolatokat merítek és technikákat adaptálok két csodálatos könyvből is S. Gawain: Az alkotó képzelet és G. Jampolsky: A szeretet a félelem tagadása című művéből. Megbocsátáson én az említett negatív érzések szélnek eresztését értem. Ezek az érzések ugyan a másik emberrel való kapcsolatomból származnak, mégis az én kizárólagos tulajdonaim, és elsősorban nekem ártanak! Szubjektív dolgok, az én hitvilágom részei. Ha meg akarom változtatni az engem körülvevő világot, legjobb, ha módosítom az arról alkotott elképzelésemet és ennek megfelelően is cselekszem. Nemrég egy jó barátom meglehetősen bántóan viselkedett velem. Ez nekem igen rossz napokat szerzett! Később elgondolkodtam az ügyön, megvizsgáltam barátom indítékait, hogy megértsem viselkedését. Mérgemet ez persze még nem oszlatta el, mégis előbbre vitt. Megértettem, hogy a
megtörténteken nem változtathatok, s hogy az ügy nem ér annyit, hogy miatta elveszítsem a lelki nyugalmamat. Mostantól elfogadom őt olyannak, amilyen, s az egész ügyet félreteszem egy polcra, s élem tovább a magam amúgy is elég szerteágazó életét. Ekkor föllélegeztem, s azóta energiáimat a jó és érdekes dolgokra tudom fordítani. Az eset már nem nyomaszt. A megbocsátás nem feltétlenül azt jelenti, hogy körberohangálok, és mindenkinek megmondom, hogy már nem haragszom rá, s hogy imádom. Nem, a dolgot elsősorban magamban kell elintéznem! A megbocsátás nekem azt jelenti, hogy szélnek eresztem a rossz érzést, kisöpröm magamból. Túlteszem magam rajta. Léggömböt kötök rá és eleresztem. Fölszabadítom magamat. A megbocsátás nem annyira a másik félnek szól. Elsősorban az én ügyem, önmagam megtisztítása.
Néhány konkrét technika:
1. MEGBOCSÁTOK MAGAMNAK
Írd fel egy papírra énképed negatív elemeit, pl. „lusta vagyok, nincs elég pénzem, nekem soha semmi sem sikerül, gyenge vagyok, a bajokért én vagyok a felelős"! Szinteden gondold végig a listát! Vedd előre, ami igazán bánt, érezd át, elemezd! Majd gondolatban gyűrd össze a papírt, szakítsd szét és dobd el! Szintedről kijőve ténylegesen, objektíven is tedd meg ezt! Azt szimbolizálja ez, hogy a negatívumokat leráztad magadról. Ezután mondj és írj magadnak megfelelő, idevonatkozó pozitív állításokat, s azokat később szinteden is ismételgesd! 2. MEGBOCSÁTOK MÁSNAK
Írd fel egy papírra, hogy kikre, s miért haragszol! Szinteden mindegyikükkel beszéld meg, ami köztetek történt, s mondd, hogy megbocsátasz! Kijövetel után a papírra is írd ezt le, majd szakítsd azt szét és dobd el! Közeli kapcsolat (pl. szülő, házastárs) esetén az eredmény esetleg nem jelentkezik azonnal. Ez esetben többször ismételd meg a folyamatot! Ne feledd, mindezt
a magad érdekében teszed! Sokan arról számoltak be, hogy a gyakorlat hatására testi tüneteiktől, betegségüktől is megszabadultak!
3. MÁSOK MEGBOCSÁTANAK NEKEM
Az előbb leírthoz hasonlóan járj el! Elképzeled, hogy megbocsátanak neked. Gondold el és írd rá a papírra: „Megbocsátok magamnak, bűntudatom alól föloldozom magamat." Ezt követően tépd szét a papírt, és dobd el!
4. FIZIKAI TAKARÍTÁS, RENDRAKÁS
A lelki nagytakarítás sokszor kötődik a fizikaihoz. Gondoljuk csak el, milyen más is a frissen kitakarított otthonunkban lenni! Emlékezzünk, milyen felszabadító is tud lenni a lomtalanítás! Végül néhány gondolatot idézek A szeretet a félelem tagadása című könyvből:
„Fő célunk a belső béke legyen, s ehhez fő eszközünk a megbocsátás! Ez esetben, a belső hangra hallgatva, megtaláljuk a boldogságot. Ha így élünk, rájövünk, miként hozzuk rendbe kapcsolatainkat, megtaláljuk a lelki békét, és megszabadulunk szorongásainktól.
A megbocsátás eszköz ahhoz, hogy régi, rossz programjainkat átírjuk és szorongásainkon túladjunk. Röviden: megbocsátani annyi, mint túltenni magamat a gondon. Az
újraprogramozás fő célja saját lelki békénk megteremtése. Elsősorban tehát saját magunkra gondolunk. Nem önző módon, hanem az önmegvalósítás természetességével. A megbocsátás csak a második lépés.
Kiábrándító lehet ugyanis, ha első lépésként próbálunk szeretni valakit. A múlt torz értékítéletei alapján úgy tűnhet, hogy az illető egyáltalán nem szeretetre méltó! Mivel viselkedését tévesen értelmeztük, így valójában igencsak nehezünkre esik szeretni őt. Ha fő célunk saját lelki békénk, s a megbocsátást ennek rendeljük alá, akkor a másikat
„sarokba szorított kutyának" tekintjük, aki félelmében mar meg mindenkit, valójában azonban szeretetért eseng. Ilyen megközelítésben már könnyebben tudjuk szeretni és elfogadni őt, s megszerezni magunknak a lelki békét.
Megbocsátani annyi, mint túladni a múlton, más szóval átprogramozni magunkat. Ez csak a jelenben, csak „most" történhet. Úgy, hogy túltesszük magunkat mindazon, amit mások okoztak nekünk, illetve azon, amit mi okoztunk másoknak. Ezzel a szelektív feledéssel fölszabadítjuk magunkat a jelen számára. Fölszabadulunk és másokat is kiszabadítunk múltunk torzított tapasztalatainak
hálójából.
LádonyiJános Ha egy évvel ezelőtt írtam volna ezt a levelet, akkor sok-sok apró sikerről számoltam volna be, amiket akkor még számon tartottam. Ma már nem számolom a sikereimet, de mindig tudatosítom magamban őket, hogy örüljek nekik, hogy élvezzem a gyakorlatilag folyamatosan jelen lévő sikert. Most kifejezetten a megváltozott gondolkodásmódomból, a pozitív
hozzáállásomból, az emberek iránti elnézésből és a tudatalattimba vetett óriási bizalomból eredő sikerekre gondolok. Bár amióta nem sajnálom kiadni a pénzt - ha elromlik az autó, akkor azt gondolom, hogy a szerelőnek biztosan most van nagy szüksége pénzre -, a legkülönfélébb módokon jut el hozzám mindig az, amire szükségünk van.
Életem alapjaiban változott meg. Igazgatóm azt mondta legutóbb, ha semmit sem csinálnék, akkor is megtartana „hivatásos lelkesítőnek". Amióta nem erőlködöm, hanem az
elkövetkezendő feladataimat meditációban megbeszélem a tudatalattimmal, minden megy a maga útján! Minden nagyobb munka vagy utazás előtt beszélgetek a tanácsadóimmal, kérem segítségüket, és azóta minden nehéz helyzetből sikeresen tudok kikerülni. S mily érdekes: a
gond legtöbbször nem úgy oldódik meg, ahogy azt én kigondolom, hanem sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb módon!
Elsődlegesnek, nélkülözhetetlennek és óriásinak tartom a gondolat-nagytakarítást. Végigmentem gondolatban az életemen. Sorra vettem szüléimet, mostohaapámat,
féltestvéremet, kollégáimat. Minden személyt, eseményt, ami bántott és rossz érzéssel töltött el. Megpróbáltam visszaidézni a helyzeteket és eseményekei, s igyekeztem megérteni az akkori szereplők cselekedeteit. Például amikor 5 éves voltam, s a mostohaapám 28, emlékezetem szerint többször kockára tette az én kis életemet. 45 éven keresztül mindezt megbocsát hatatlannak tartottam. Ma már elnézem 30 éves orvos fiamat, aki nem járta meg az orosz frontot, nem volt hadifogságban, és - megítélésem szerint - mégis ugyanolyan
felelőtlenül viselkedik gyerekével, mint annak idején mostohaapám velem. Úgy
mában képzeljen el egy villanykapcsolót, tapogassa ki a kezével; és gyújtson lámpát. Szegény még az izzót is kicserélte, mégis sötétben maradt...
Új ötletem támadt. Megkértem, képzelje el a sötétséget, és tárgyiasítsa, tehát mondja el, milyennek érzi azt. Vastag, sötét ,poros, nehéz függönynek érzékelte, illetve ahhoz tudta hasonlítani. Alfában minden érzékszervét sorra véve elképzelte ezt a függönyt: tehát annak a színét, tapintását, ízét, szagát. Tanácsomra azt programozta magának, hogy a függöny mögött egy csodálatos színes világ rejtőzik. Ezek után óvatosan elhúzta képzeletében a függönyt. És megjelent egy fénysugár! A sok gyakorlás hatására egyre több igaz eleinte a programozás témájától független, lelki kép úszott be egy-egy pillanatra lelki szemei elé.
Több hetes kísérletezés -de a vártnál még mindig kevesebb eredmény - után ismét újításba kezdtünk. Amikor férjem a szintjére ér jelez s én ekkor hangosan vezetek számára különböző vizualizálás-fejlesztő gyakorlatokat, „lelki szemtornát". Például elkezdek variálni egy
színskálát, a gyakorlat spontán módon alakul, s közben a képeket én is elképzelem bétában. A gyakorlatok olyan érzékletesek és fordulatosak voltak, hogy végre - gondolom ennek is köszönhetően - eredményt hoztak! Férjemben idővel kialakult egy laboratórium most már konkrétabb érzete, egy-egy berendezési tárgy képe is beugrott, és a gyakorlatok során azóta is egyre több dolog, személy, tárgy stb. „látványa" is bejön.
Történetünk bizonyítja, hogy a kitartó gyakorlás és a kreativitás előbb-utóbb eredményhez vezet. Hasonló sikereket és nagy kitartást kívánok mindenkinek!
Tóth Ádámné Tóth Ádámné levelét azért tettem be a könyvbe, mert 'sokaknál gond a vizualizálás, vagyis a gondolati képek lelki szemeink elé vetítése, ami a Silva-módszerben valóban központi szerepet játszik.
Nagyon fontos azonban megérteni, hogy a vizualizálás nem azt jelenti, hogy olyan éles és színes képet látunk lelki szemeinkkel, mintha nyitott szemmel ténylegesen néznénk valamit, vagy amikor alvás közben álmodunk! Nem, a látás, az álmodás és a vizualizálás teljesen különböző élettani folyamatok! Utóbbi csupán azt jelenti, hogy gondolok arra a tárgyra vagy személyre. Érzékletesen elgondolom, hogy mit látnék, ha látnám, mit hallanék, ha hallanám. (Mint ahogy például egy sláger dallamát is fel tudjuk idézni gond latban, holott a tényleges zenét természetesen nem halljuk.) Egyesek könnyebben idéznek fel lelki képeket, mások inkább hangokat, míg a harmadik csoport érzéseket és tapintásélményt. Mindhárom csoportra gondolt José Silva a laboratórium és az esettanulmány menetének kialakításánál. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk a Silva-féle technikákkal, nem kell görcsösen erőlködnünk, hogy színes lelki képeket tudjunk elképzelni, még ha ez természetesen kellemes élmény is! A sikerhez az elme világában a következők kellenek: forró vágy, a cél elérhetőségébe vetett erős hit, a tettek vállalását is magába foglaló elvárás és kitartás.
A vizualizálást azonban lehet, és nagyon érdemes is fejleszteni. Pontosan ez a fő funkciója a memóriafogas-rendszernek, amit éppen emiatt érdemes naponta használni.
Érdemes továbbá elménk mindhárom „üzemmódját" tudatosan trenírozni. Én például dominálóan vizuális ember vagyok, mint a férfiak többsége, de tudatosan edzem agyam két másik alapvető érzékelését is. Hadd mondjam el szokásos napi programom elejét, hátha hasznos ötletet jelent egyeseknek. Reggel ébredés után leülök egy székre, és programozok. Utána felpattanok kézzel-lábbal hajtható szobabiciklimre, hogy negyedórán át izzasszam testemet,, miközben sorra veszem gondolatban a száz memóriafogast, hogy elmémet is trenírozzam. (Az utóbbi időben inkább elmegyek hajnalban az uszodába, s a hosszakat a memóriafogasok segítségével számolom.)
A memóriafogasoknak azonban nem csak a képét idézem fel, hanem azzal kapcsolatban hangot érzést is. A „tea" szónál például elképzelek egy csésze gőzölgő aranybarna színű teát, ám emellett a szürcsölés hangját és csésze fülének forró érintését is, sőt a tea ízét is felidézem, mert nem csak szubjektív látásomat, hanem szubjektív hallásomat, tapintásomat, sőt
ízlelésemet is fejlesztem.
Találkoztam olyan agykontrollossal, aki alfában rájött, hogy a lelki képek felidézését egy fájdalmas gyerekkori élmény blokkolja. Kislánykorában meghalt édesanyja, s a rokonság erőltette, hogy nézze meg a koporsóban fekvő testet, holott ő nagyon nem akarta.
A gond gyökerének megtalálása általában segít, hogy gyorsabban érjük el céljainkat. Jó példa erre John Newman korábban már közölt két esete is.
Hadd összegezzem tehát egy mondatban a lényeget: ha érzésünk szerint még kevéssé tudunk vizualizálni, akkor fejlesszük ezt a képességünket a memóriafogasok gyakori használatával; végezzünk esetleg más, az imént idézett levélben is leírt képzeletfejlesztő gyakorlatsort; s kereshetünk esetleges múltbeli, akadályt jelentő traumatikus élményt az életünkben, de ne higgyük, hogy a sikeres programozás nélkülözhetetlen előfeltétele a színes lelki képek világa! (D. L)
Laborom egy kicsi szigeten álló kristálypalota. Ez a sziget egyúttal az ideális pihenőhelyem is. Nagyon messze, valahol az Óperenciás tengeren is túl, egy hatalmas óceán közepén található. Létezéséi senki sem tud, csak én, de bárki észreveheti, sőt egy különleges
„fénymóló" által el is juthat ide. Jöhet bárki, akinek nagy szükség van a segítségemre, akinek testi-lelki fájdalmai vannak, vagy egyszerűen csak pihenésre a háborítatlan természet békéjére vágyik.
Én legtöbbször a buborék formájú, hároméltű járművemmel megyek, s három pillanat alatt jutok el ide. Megérkezem homokos partra, megmosom a lábam a hűs habokban, majd letelep- szem a pálmafák alatti nyugágyamba, és szétnézek. Fantasztikus látvány fogad! Hátam mögött a messzeségben a várost látom, ahonnan jöttem, és a fénymólót, ami összeköt vele. Tőlem jobbra delfinek játszadoznak a vízben, a levegőben sirályok repkednek, a part mellett pedig fehér hattyúk úszkálnak. Balra a pálmafákat tölgyfaerdő váltja föl. Hallom az avar zizzenését, a patakok csörgedezését és az énekes madarak vidám dalolását. Előttem pillangók táncolnak a virágos réten, szinte érzem a zöld fű illatát. Néha egy-egy délceg szarvas üdvözöl, vagy egy kedves vakond, máskor kismajmok ugrándoznak a vállamon, vagy éppen
kókuszdióval kínál egy koalamackó. Hallgatom a tenger zúgását, élvezem a lágy szellő simogatását, és nagy boldogsággal nézem a szikrázó napfényben meg-megcsillanó üvegkristály-palotámat. Alapja nyolcszögletű, és három tornya van. A két hátsó torony tanácsadóim birodalma. Az elülső toronyba fénylétrán szoktam fölkapaszkodni, és a csodatávcsövem segítségével kapcsolatba kerülök az egész világegyetemmel.
A bejárati ajtótól balra lévő csarnok a vízterápiás terem. Medencéjében kristálytiszta életvíz csobog, amibe egy forráson át gombnyomásra zuhog szükség szerint a szeretet vize, a türelem
vize, vagy éppen a boldogság vize. Jobbra a fényterápiás terem található, benne a
vizsgálóasztal és a fantasztikus lézerlámpa, ami kívánság szerint vagy az életerő sárgás, vagy a tisztánlátás fehér, vagy a szeretet piros fényével világít.
A polcokon különböző kristályok sorakoznak (pl. energiakristály), továbbá egyéb hasznos dolgok, úgymint varázsceruza, üvegmosó kefe, tű, cérna, festék, ecset, balzsamok, kötszerek, illóolajok.
A középső nagyterem a dolgozószobám. A szemközti fal alkotja a képernyőmet, ami távirányítóval a fényteremből is fölkapcsolható.
A szoba közepén áll a fotelom, ami mindig a pillanatnyi testtartásomhoz, illetve
mozdulataimhoz igazodik. .Az asztalom szintén átlátszó üvegkristály. Jobb szélén áll az öröknaptár, bal szélén a csörgőóra. Az asztal és a képernyő között helyezkedik el a kartotékozó rendszer. Leporellószerű fakkokban találhatók a kartonok, amelyeket a tanácsadóim keresnek ki, és tartalmukat betáplálják a komputerembe.
Van továbbá egy pihenőszalonom is. Ha időm engedi, akkor esténként itt szoktam vendégül látni a tanácsadóimat. Ilyenkor teázunk és csevegünk. Ha valakit gyógyítani akarok,
fénysugár útján hozom el ide. Képernyőm röntgendimenziójában megvizsgálom, majd
kezelés után a fehér keretes tükörhöz vezetem, ahol gyógyultnak látja magát. Ezután segítőim hazakísérik.
Kívánom, hogy mindenki olyan jól érezze magát a laborjában, mint én!
F. Anikó, Kecskemét