Lucien kellemetlen fegyverszünetet kötött Christian Lord kapitánnyal az Arundel tatfedélzetén, amikor egy fejük feletti kiáltás vonta magára a figyelmüket.
- Tatfedélzet! Jelzés a Magicról!
Lord kapitány azonnal letette a kávéját, és talpra ugrott. - Jelentést!
- Lövéseket hallani a partról, uram! A Magic azt jelentette, hogy két lovas vágtat el a börtöntől, és az őrök üldözik őket! A hercegné az és Lord Charles! A Magic parancsot vár, uram!
A kapitány a mögötte váratlanul megjelenő kadéthoz fordult.
- Küldjön üzenetet a Magicnek, hogy készüljön fel a találkozásra, és tartsa fel az üldözőket, ameddig csak lehetséges. Siessen!
A fiatalember elviharzott, hogy elküldje a jelzést. A kapitány utasította az Arundelt, hogy forduljon el, és a hajó elindult a part felé, hogy segítsen a kis vitorlásnak. Luciennek alig maradt ideje, hogy legyőzze növekvő félelmét, amikor újabb kiáltás hallatszott odafentről.
- A tatnak! Három hajó jobbról! Két fregatt és egy hadihajó, mindegyik francia színekben, uram!
Gareth és Andrew, akiket felriasztott a kiabálás, rohanva jöttek fel a fedélzetre.- Erősítse meg az utolsó parancsot! - kiáltotta Lord. - Fordítsák meg a hajót, és készüljenek fel a harcra!
- Mi történik itt? - kérdezte Gareth zavartan pillantva körbe.
Lucien a karját a háta mögött összefonva nézte a vízen át egyre közeledő partot, miközben az Arundel gyorsan haladt a széllel, hatalmas tatja ide-oda hánykódott. Arca olyan fehér volt, mint a habok, melyek a környező hullámok hátán lovagoltak.
- A vitorlás közel van a parthoz. Azt jelenti, hogy két lovas menekül a börtönből őrökkel a nyomukban. Bemegyünk, hogy megmentsük őket.
- Nehéz helyzetben vagyunk - csattant fel Lord kapitány, amikor meghallotta Lucien feszült magyarázatát. - Az erőd, amit megmutattam önnek a térképen, lesz az, amit mozgósítanak majd. Teljesen mindegy, mekkora az Arundel, de annak az erődnek az ágyúival sem ő, sem a Magic nem bír el.
- Azt akarja mondani, hogy itt hagyjuk a szeretteimet? - kérdezte Lucien majdnem üvöltve.
- Azt mondom, ha nem lesz mozgási terünk, hogy legyőzzük azt a három hajót, akkor csapdába esünk köztük és a felfegyverzett erőd között. Ha azt hiszi, hogy kockára teszem a hajómat és hatszáz ember életét kettő miatt, akkor nagyon téved, Blackheath! Most menjen le, a dolgok itt egyre kellemetlenebbé válnak.
- Legyek átkozott, ha lemegyek! A part közelébe megy, hogy megmentse őket, Lord, vagy gondoskodom róla, hogy ez volt az utolsó parancs, amit valaha is kiadott!
- A tatnak! Az ellenség kiengedte az ágyúit, uram! Lord kiragadta az egyik kadét kezéből a távcsövet. - Tovább, egyenesen!
Egy perccel később egy mély robbanás visszhangzott a vízen, mint egy távoli mennydörgés.
- A jobb oldali ütegnek! Töltsenek, és készüljenek elő a tüzelésre! - Mi az ördög történik most? - kérdezte Gareth.
- A másvilágra akarnak küldeni minket, az történik - csattant fel egy tiszt, aki elfutott mellettük. - Maguk hárman pedig jobban tennék, ha lemennének, egy-két percen belül szilánkok és forró vas fog mindenfelé röpködni.
De a három testvér a helyén maradt, elfeledkezve arról, hogy a hatalmas hadihajó a csatára készül elő. Emberek másztak fel az árbocozatra és a vitorlarúdra, hogy bevonják a vitorlát. Mások a hajó derekában lévő csónakokhoz szaladtak. A lövészek az Arundel jobb oldalán megtöltötték az ágyúkat, majd morogva és átkozódva gurították a hajóablakokhoz. Lucien összeszorított ajkakkal nézett a szél irányába; a három francia hajó gyorsan közeledett feléjük, az erőd halált hozó ágyúi felé próbálták őket szorítani, és el akarták vágni menekülési útvonalukat.
- Az isten legyen irgalmas hozzánk - vett mély levegőt Gareth... és ebben a pillanatban Lord leeresztette a kardját. - Tűz!
Az Arundel sortüze remegő, mennydörgő dobogóvá változtatta lábuk alatt a fedélzetet, minden visszhang süketítően zúgott a fülükbe, és hullámzó füstfelhőket sodort az arcukba. Egy pillanaton belül minden zűrzavarossá vált, tisztek és a legénység tagjai fel-alá rohangáltak, néhányan parancsokat üvöltöttek, mások nekigyürkőzve húzták vissza az ágyúkat, kitisztították azokat, majd újra töltöttek.
- Menjetek le! - kiáltotta Lucien a testvéreinek. - Tessék?
- Azt mondtam, menjetek le!
- Nem megyünk sehová! - kiabált Gareth, majd egy másodperccel később újabb robbanás robajlott a vízen a vezető francia hadihajó felől. Vaseső zuhant a tengerbe negyed mérföldre tőlük.
Andrew feszülten figyelt.
- Majdnem lőtávolságon belül vannak.
Most már a széltől védett oldalon tisztán látszott a francia partszakasz - és az erőd. Lucien felkapta a távcsövet, és a partra irányította. A gyomra összeszorult. A távolban apró pontoknak látszó alakok nyüzsögtek az erőd körül, előkészítették az ágyúkat, hogy az Arundelre lőjenek, és lebegő tör- melékké változtassák.
- A pokolba! Lőni fognak ránk!
Lord felemelte a szócsövét, és egy parancsot üvöltött bele.
Túl későn. Lángnyelvek lövelltek ki az erődből, és vaszápor röpült süvítve a fejük felett, mint egy dühös méhraj, s lenyisszantotta az elősudár-vitorla árbocát, mint a kasza a gabonát. Az emberek kiáltoztak. Az árboc a tengerbe zuhant, magával rántotta a kötélzetet és a vitorlát. Az Arundel ingadozni kezdett, aztán engedett a szélnek, s megpróbált engedelmeskedni kapitánya parancsának. Lucien újra a széltől védett oldalra rohant - és észrevette a lovasokat, akik kicsi pontnak látszottak a távolban. A calais-i úton vágtattak lefelé, vesztésre álló harcot vívtak annak érdekében, hogy fenntartsák a köztük és üldözőik közti rést.
Lucien kínlódva zárta be a szemét. És ő itt van, csapdában és tehetetlenül a hajón, ami most hátat fordít azoknak, akiket szeret.
De Lord nem akart harc nélkül elsüllyedni.
Lucien majdnem megsüketült, amikor a fedélzet megremegett alatta az Arundel viszonzott tüze nyomán - de amint a füst eloszlott, láthatóvá vált,
hogy túl nagy a lőtávolság; még ha az ágyúgolyók el is érik a tornyosuló kőfalakat, nem lesznek képesek átjárni azokat.
Soha.
És itt jönnek a francia hajók, gyorsan feléjük tartanak, miközben a Magic elszántan próbál a segítségükre sietni.
Gareth Lucien mellett állt.
- Összezúznak minket a szárazföld és a tenger közt. - Menj le! - csattant rá Lucien.
- Bár lőtávolságban lennénk!
- Az isten szerelmére, Gareth, menj le!
De Andrew is ott állt, csípőre tett kézzel, izgatottan fénylő szemekkel. - Van egy ötletem.
- Egy ötleted? És az hogyan segíthet rajtunk? De Andrew már rohant is a lejáró felé, a kapitány pedig viharos tekintettel tartott feléjük a sodródó füstön keresztül.
- Azt ajánlom, azonnal kövessék a testvérüket - dörrent rájuk, és kardjával a lejáró felé mutatott. - Egy hadihajó fedélzete nem civileknek való hely.
Lucien nem mozdult.
- Hagyja, hogy a csónakjaink csak hánykolódjanak?
- Igen, hogy csökkentsem az esélyét annak, hogy eltaláljon valakit egy repülő szilánk.
Lucien tekintete sötéten villant a kapitányra.
- Nem hagyom, hogy a szeretteim elpusztuljanak a franciák kezétől. Adja át az egyik csónak irányítását nekem!
Lord arca még sötétebb lett; újabb robbanás hallatszott az erődből, és forró vas viharzott el a fejük felett, az árboc és a kötelek darabjait szórva szét körülöttük.
- Majd foglalkozom magával, ha lőtávolságon kívül vagyunk!
- Most fog foglalkozni velem! - fortyant fel Lucien, és a csónakok felé indult.
Andrew abban a pillanatban rohant a fedélzetre egy ólomdobozt cipelve kezében.
- Kapitány! - kiáltotta az ágyúk, puskák üvöltésén és a parancsok sortüzén keresztül. - Feltaláló vagyok. Ez egy robbanóanyag, amit én fejlesztettem ki! Sokkal hatásosabb a puskapornál... Ha ezt teszik az ágyúkba, nemcsak az erődöt találják el vele, de a szélirányból érkező hajókat is! Elég időt nyerhetünk általa, hogy Lucien partra tudjon szállni, és megmentse Charles-t és Evát!
- Micsoda?!
Lucien, Gareth-tel a nyomában a kis csónaknál járt, és a legénység már le is akarta ereszteni azt a hajó oldalán. Lord magához intett egy főhadna- gyot.
- Teach, gyűjtsön össze egy tucat tengerészt, es küldje el őket a herceggel. Minden átkozott segítségre szüksége lehet.
- Értettem, uram!
- De a robbanóanyagom!
Egy újabb, a francia hajóról jövő recsegő robbanás fröcskölt vasat a tengerbe néhány méterre az Arundel orrától.
És így is történt. Gyilkos sortűz rázta meg kegyetlenül az Arundelt, hogy a keresztrúdjai is beleremegtek. Andrew látta, hogy az egyik ágyú megperdül, ugrik egyet, és kiáltozó embereket szorít maga alá. Az árboc és a kötélzet darabjai hullottak le odafentről, és a tengerbe zuhantak. Es a hatalmas francia hadihajó újra kibocsátotta ágyúit, miközben Lucien, Gareth és a tengerészek, elérhető célpontként, ereszkedtek le a kis csónakban.
- Uram, kérem, legalább próbálja ki a robbanóanyagot! - kiáltotta Andrew kétségbeesetten.
Lord kapitány megállt, megfordult, és egyenesen ránézett.
- Rendben van - mondta. - A hajótarackoknak a legnagyobb a lőtávolsága. Ha tud időt nyerni a hercegnek, hát megeszem azt az átkozott kalapomat!A csónak vízre ért, kibontották egyetlen vitorláját, a legénység a part felé fordult, és egy percre az Arundel védelmébe kerültek a francia ágyúgolyókkal szemben. Lucien az úton rohanó két lovat figyelte.
- Nem tudjuk megcsinálni! Elkésünk.
- Még nincs vége - mondta Gareth, miközben megtöltötte pisztolyát. - Istenemre, örülök, hogy nem léptem be a haditengerészethez! Nem hi- szem, hogy sokáig el tudnám viselni az ilyen helyzeteket.
De Lucien csak a partot bámulta. Látta, hogy Charles halad az élen, egyik karja Perry köré fonódik, miközben még nagyobb sebességre bírja a fáradó lovat. Valamivel mögötte Eva lovagolt, haja vörös lobogóként szállt a szélben. Az üldözőik majdnem utolérték őket. Felemelték a muskétákat. Lövések hallatszottak a vízen át.
Charles észrevette őket. Hirtelen megfordította a lovát, átvágtatott az úton, és leereszkedett egy sáros lejtőn a part felé. Lucien megragadta a hajó peremét. Soha nem érezte még magát ilyen tehetetlennek.
- Tartsanak a part felé! - dörrent rá a kormányaidnál ülő férfira.
Hála istennek, a szél a segítségükre volt, a part felé sodorta őket. Hála istennek, hogy Gareth vele volt, hogy Charles és Eva egymás mellett vannak. Hála istennek...
Ekkor az Arundel elsütötte ágyúit, és a világ felrobbant körülöttük.
Fém süvített el felettük olyan természetellenes hangon, hogy a kormányrúdnál ülő ember kiejtette kezéből a rudat, két tengerész pedig a hajófenékbe vetette magát. A csónak néhány pillanatra az oldalára dőlt a vízbe csapódó vas keltette sodrás hatására.
- Az isten irgalmazzon nekünk! Mi a bánatos fene volt ez? - kiáltotta a legközelebb ülő tengerész a rémülettől elkerekedett szemmel.
De Lucien már mosolygott. - Andrew robbanóanyaga.
- Ott vannak! - kiabálta Charles, aki elszántan tartotta Perryt, miközben a part felé ereszkedett lovával a sáros lejtőn. - Siessen! Nincs veszteni való időnk!
Eva szorosan a sarkában volt, az őrök pedig egyre közelebb jutottak hozzájuk.
Golyók süvítettek el a fülük mellett. Soha nem fogják megcsinálni.
Eva is látta a kis csónakot, ami feléjük tartott, és messzebb a hatalmas Arundelt, amint kieresztette ágyúit, és a partot célozta meg. A lőtávolság túl nagy volt. Bármilyen erős is a brit hajó, soha nem fog ilyen messzire
ellőni, nem lesz képes segíteni nekik. Ő, Charles és Perry magukra maradtak.
- Legalább bátor vállalkozás volt! - kiáltotta, amikor két találat érte a partot, és homokot repített a közeledő csónak felé.
- Nem mondhatják, hogy meg sem próbáltuk! -kiabálta Charles Eva mellett száguldva.
- Ha elkapnak minket, biztos vagyok benne, hogy Franklin tárgyalni fog a szabadon engedésünk érdekében. Lövések dördültek mögöttük, és Charles összerezzent, amikor egy golyó súrolta a vállát, vércsíkot hagyva maga után.
- Elkapnak? - kiáltotta vissza, amikor a franciák is kezdtek leereszkedni mögöttük a sáros lejtőn. - Ebben a pillanatban boldog leszek, ha túléljük!
- Nézze! Lucien és Gareth a csónakban vannak!
A csónak már a part közelében volt; a tengerészek már felálltak, muskétáikat a vállukhoz emelték; ó, istenem, segíts nekik - gondolta Eva. Hat tengerész akarja visszatartani a börtön egész őrségét? Mindnyájukat le fogják kaszabolni!
De ebben a pillanatban az Arundel két füstgomolyagot köhögött ki az orrán, és szörnyű robajlás szállt át a vízen, mintha a pokol minden démonát szabadon engedték volna. Eva lova oldalra ugrott, majdnem ledobva őt a nyeregből; Charles lova rémülten felágaskodott, őt és Perry t a homokba dobta. Egy perccel később már a part irányába iramodott, Charles pedig talpra állt, Perryvel a vállán. Eva leugrott a nyeregből, és a férfi mellett szaladt, mindketten próbáltak odaérni a közeledő csónakhoz, mielőtt az őrség utoléri őket.
- Mi az ördög volt ez? - kiáltotta Eva.
- Nem tudom... még soha életemben nem hallottam ilyesmit egy csatában sem!
Eva visszanézett a válla fölött. - Odanézzen, Charles!
A férfi hátrafordult - és ő is meglátta, amit a nő.
Az őrség fele halottan feküdt mögöttük a parton, a többiek pedig zavartan kavarogtak, az Arundel felé mutogattak, és franciául kiabáltak.
- Andrew robbanóanyaga! Annak kell lennie! - kiáltotta Charles. - Siessen, most már nem érnek utol!
Egyre több lövés dördült mögöttük, ahogy a megmaradt őrség magához tért. De most a csónak megérkezett egy hullám hátán, és a tengerészek már tüzeltek is az őrökre, hogy feltartsák őket, míg Lucien és Gareth kiugrott, és az üldözöttek felé rohant.
Lucien látta, hogy nem lesz könnyű dolguk. A három menekülő elé vetette magát, célzott, és a part felé rohanó franciákra lőtt.
- Szálljatok be a csónakba! - kiáltotta.
Ólom fütyült mindenfelé. Látta, hogy Charles átugrik a hajó peremén. Látta, hogy Eva megfordul, hogy az üldözőkre lőjön. Utánanyúlt...
És érezte, hogy lángba borul az oldala. Odakapott egyik kezével a sebhez, vér ömlött ki az ujjai közt. A szürkülő homályon át látta Charles döbbent arcát, hallotta Gareth tiltakozó kiáltását, és látta, hogy Eva - az ő szeretett, drága Évája - hozzászalad, hogy megfogja.
Charles és Gareth beemelték a csónakba, s közben mindenfelé lövések visszahangzottak.