Lucien visszavágtatott Rosebriarba, Armageddont egy lovász gondjaira bízta, majd megkereste Nerissát. A lány visszavonult a szobájába, és senkit sem akart fogadni. Lucien kopogott az ajtón.
- Nerissa - szólította lágyan.
- Menj el, Lucien. Nem akarlak még egyszer látni. Nem akarok többé beszélni veled.
Ha a lány egy éles kést szúrt volna a szívébe, Lucien akkor sem érezhetett volna nagyobb fájdalmat. Lehajtotta a fejét, és homlokát néhány percig ujjain pihentette. Nerissa a húga volt. Az egyetlen lánytestvére, a legkisebb gyermek, az egyetlen nő, akiért szívesen adta volna az életét is, csak hogy boldognak lássa. És most tönkretette őt és minden esélyét arra, hogy valaha is megtalálja a boldogságot. Lucien mély lélegzetet vett, maga mellé ejtette a kezét, és újra próbálkozott.
- Kérlek, Nerissa. Sok mindent meg kellene beszélnünk.
Csend. Aztán tompa lábdobogás hallatszott, felemelkedett a kilincs, és Nerissa állt az ajtóban.
Lucien megdöbbent a lány láttán. Nerissa lefogyott, egykor szikrázó kék szeme most beesettnek és élettelennek tűnt üres arcában; haja elvesztette ragyogását, és úgy látszott, ajkai már soha többé nem fognak mosolyogni. Kifejezéstelen tekintettel nézett Lucienre, arca megbántottságot, elhagyatottságot és megvetést tükrözött.
- Miért? - suttogta. Alsó ajka reszketni kezdett.
- Miért nem tudsz békén hagyni minket, Lucien? A férfi, életében először nem tudta, mit feleljen.
Bement a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Nem volt elég, hogy az összes öcséd életét tönkretetted - folytatta Nerissa azon a szörnyű, suttogó hangon. - Ó, nem. Újra istent kellett ját- szanod, ugye?
- Hogy jöttél rá? - kérdezte Lucien rekedten, s hangja idegennek tűnt számára.
- Ó, az egyik barátod túl sokat ivott Celsie és Andrew bálján, és egy kicsit megeredt a nyelve. Ő beszélt nekem a spanyol birtokról. A többire magam jöttem rá. Csak azt akartad, hogy Perry eltűnjön Angliából, ugye?
Lucien nem bírta elviselni a szomorú kék szemek vádló pillantását. Lehajtotta a fejét, majd összeszorított ajkakkal félrenézett.
- Gyűlöllek - suttogta a lány. - Annyira gyűlöllek, hogy még az is fájdalmat okoz, ha rád kell pillantanom.
A szavai a férfi elevenébe vágtak, de nem annyira, mint az egykor benne megbízó, szeretetteljes arc ellenséges kifejezése. Semmi - még a halál sem - mérhetett volna ekkora ütést rá. Gyomra összeszorult, és fájdalom szorította össze a mellkasát, míg végül a légzés is fájt. Nem tagadhatta: megérdemelte ezt; de nem állhat itt, és nézheti tétlenül, mi lett a kishúgából, azzal a tudattal, hogy ő -csakis ő - tette ezt vele.
Nem mert megszólalni. Majd később beszél vele, ha már összeszedte a gondolatait, ha már felvértezte magát a lány utálata és ellenségessége el- len. Meghajolt, megfordult, és egyszerre az ajtónál találta magát. Éppen felemelte a kilincset, amikor a lány hangja vágott bódult fájdalmába, egy halk, szánalmas hangocska, mely alig volt több mint elfojtott suttogás.
A férfi az ajtó előtt állva reménytelenül bámult le a csizmájára. - Számít ez?
- Jól tudtad, hogy Perry és én szinte jegyeseknek számítottunk, de nem tudtál várni, amíg úgy érzi, hogy itt az idő ezt hivatalossá is tenni.
Lucien megmerevedett. Becsukta a szemét, és mellkasa lüktetett a fájdalomtól. Hogyan lenne képes egy ilyen bonyolult dolgot elmagyarázni neki, amikor még ő is alig érti? A saját gyermekkorára gondolt. A gyermekkorra, amit fel kellett áldozni a hercegi címért, és az ezzel járó felelősségekért, hogy a testvérei fiatalok és gondtalanok lehessenek - a gyermekkorra, ami abban a pillanatban ért véget, hogy apját a torony lépcsőjén kitört nyakkal, holtan találta. Lucien azt hitte, legyőzhetetlen, hogy a világ engedelmeskedik minden parancsának. De nem tudta megmenteni apját attól, hogy leessen a lépcsőkről. És anyját sem tudta megmenteni, aki nem sokkal később követte apját a sírba.
Lehet-e csodálkozni azon, hogy azóta az irányítás megszállottja? Megszállottja annak, hogy az ő világa, és akik benépesítik azt, mind terv szerint cselekedjenek, és viselkedjenek.
Elfordult, szeme üres volt a fájdalomtól. Ő tisztában volt vele, mit miért tesz... de a húga soha nem fogja megérteni. És a magyarázat, még saját maga előtt is, banálisnak és szánalmasnak tűnt annak a ténynek a tudatában, hogy - újra az irányítás lehetőségét keresve - a lány által szeretett férfi halálát okozta.
Semmit nem tudott mondani a húgának. Egyáltalán semmit. Megfordult, és kiment a szobából.
A vacsora zord hangulatban és csendesen telt el. Nerissa a szobájában evett. Eva piszkálgatta az ételt, aztán körbetolta a tányéron, és szerencsétlenül meredt érintetlen borára. Juliét, Amy és Celsie próbálta a társalgást fenntartani, de feladták, amikor látták, hogy férjeik aggódó pillantásokat váltanak egymással. Lucien, bár csendben étkezett, mindent észrevett, ami körülötte folyt. Élesen tudatában volt húga távollétének, Eva csüggedtségének. És ami az öccseit illeti - rájuk sem bírt nézni.
Nem tudta kiverni a fejéből Nerissa arcát. Az üres, kék szemek, a leplezetlen utálat az arcán még mindig kísértette őt.
Az asztal túlsó széléről jövő mozgás verte fel morózus ábrándozásából. Felpillantott; Eva félrelökte a tányérját, és motyogva kért elnézést. A fér- fiak tiszteletteljesen felemelkedtek, amikor felállt, és elhagyta a helyiséget.
Lucien komor tekintettel figyelte, ahogy a nő visszavonul, majd figyelmét újra a saját tányérja felé fordította. Csendben evett, megvárta, amíg véget ér a vacsora, és a sógornői is kimennek, majd ekkor tekintett a fivéreire.
- Mi baja van? - kérdezte éles hangon Charles-tól, aki a közelében ült, és egy pohár sherry felett merengett. A férfi felemelte sápadt kék tekintetét, és nyugodtan méregette Lucient.
- Eva gyermeket vár, Lucien.
- Juliét sem evett sokat, amikor várandós volt - tette hozzá segítőkészen Gareth.
Lucien egy szót sem szólt, bár az Eva állapotára való emlékeztetés nem enyhítette növekvő csalódottságát. Az afelett érzett csalódottságot, hogy nincs más választása, mint hercegnévé tenni Évát. A csalódottságot, mert
a nő határozottan elutasította. Mert az egész átkozott világ kiesett a kerékvágásból. Szalvétáját az asztalra csapta. Az isten szerelmére, miért nem engedelmeskedik a világ a parancsainak?
- Soványabb, mint amikor utoljára láttam - szólalt meg hirtelen. - Azt hittem, a terhesség alatt híznak a nők, nem pedig fogynak.
Andrew vállat vont. - De nem az első hetekben.
- Honnét tudod? - nyársalta fel Andrew-t a legsötétebb pillantásával -, még nem vagy apa.
- Még nem. De az leszek a nyár végére.
Lucien egy pillanatig megdöbbenve meredt rá.
Azt gondolta, Andrew túlságosan el van merülve a tudományban, Celsie pedig a sok kutya és macska ellátásában ahhoz, hogy valaha is egy unokaöcs vagy unokahúg születésében reménykedhessen. Kis időre megfeledkezve arról, hogy mennyire dühős a testvéreire, felállt, hogy kezet rázzon Andrew-val.
- Gratulálok! Mikor lesz a nagy nap?
- Nyár végén - mondta boldogan Andrew. Lucien hátrébb lépett, amikor Gareth és Charles is felállt, és gratulált Andrew-nak. Hátba veregették, és pohárköszöntőt akartak inni a megszületendő gyermek egészségére. Andrew arca ragyogott a boldogságtól. Lucien mosolygott, és irigységgel küszködve nézett félre. Evára gondolt. Aki az ő gyermekét hordozza a szíve alatt. A tény, hogy a nő többre értékelte saját szabadságát, mint a férfi örökösének jólétét, mardosta a bensőjét. A legtöbb, amit tehetett, az volt, hogy felveszi a szokásos közömbös arckifejezést, amikor a beszélge- tés a de Montforte-ok legifjabb generációja körül forgott. Tettette, hogy elzárkózik a beszélgetéstől, de valójában nagyon szeretett volna részt venni benne.
A nagy, sarokban lévő állóóra elütötte az éjfélt. A testvérek egyenként, ásítozva hagyták el az étkezőt, s keresték meg ágyukat... és szerető feleségüket. Lucien egyedül maradt.
Székét közelebb húzta a tűzhöz, ott ült a hatalmas, huzatos helyiségben, lábát kinyújtotta maga előtt, és komoran meredt a kialvó lángokra. Sherryt szopogatott. Figyelte, amint az izzó parázsból halk szisszenéssel szikraeső csap fel, füstgomolyagot lövellve ki, mely gyorsan tűnt el a csípős levegőben. Letette a poharat, és a szél üvöltését és süvítését hallgatta. Gondolkodott...
A gyermekekről folytatott beszélgetés emlékeket idézett fel benne. Nerissáról, aki olyan aprócska volt még, amikor megfosztották anyjától és apjától. Andrew-ra gondolt, aki még kicsi volt akkoriban, Charles-ra és Gareth-re, a bátor kis srácokra, akik megpróbálták elfogadni, hogy anya és apa meghalt, de nem sikerült nekik. Lucien olyan természetesen vette át a szülői szerepet, amilyen természetesen a hercegit is. Mindnyájukért felelősséget vállalt, ugyanúgy, ahogy vállalná a felelősséget ezért a kis új jövevényért, akit Eva távol akar tartani tőle.
Hátradőlt a székben. Eva. Nerissa. A rémálmok. A világ kicsúszott az irányítása alól. Soha nem érezte még ilyen tehetetlennek magát; ennyire összezavartalak. Nem tudott egyebet tenni Nerissáért, mint folytatni a kutatást, hogy megtudja Perry valódi sorsát.
Ami Évát illeti... És a házasságot...
Végighúzta kezét az arcán. Az ágyában akarta látni a nőt, de nem akarta, hogy az otthonában legyen. Az életéhez pedig egyáltalán ne
legyen köze. Csak a büszkesége követelte tőle a házassági ajánlatot. A büszkeség és a felelősség. Eva gyermeket vár, és Blackheath hercegének gyermeke nem lehet fattyú, bármit is tervezzen az anyja!
Az ördög vigye el Évát!
Hozzá fog jönni feleségül, bármilyen hevesen is tiltakozzon, mert ez a férfi akarata, és keresztül is fogja vinni. Ő lesz Blackheath következő hercegnéje, akár akarja a címet, akár nem. Nem ábrándozott arról, hogy az ő házassága is olyan lesz, mint a testvéreié. Ó, távol van ő attól. Az ő felesége nem lesz más, mint eszköz arra, hogy megszülje Blackheath következő hercegét. Nem feleség lesz. Nem lesz szerető. Csak eszköz. Lucien udvarias lesz hozzá, ellenáll majd a vágynak, amit a nő benne ébreszt, és gondoskodik arról, hogy ő és a gyermek semmiben ne szenvedjen hiányt, ha ő már nem lesz az élők sorában. Ha ez megtörténik, a nő visszakapja majd dédelgetett szabadságát - ezúttal majd a Blackheath hercegség minden hatalma és forrása a rendelkezésére fog állni. Miután Ő meghal.
Lucien még egyet kortyolt a sherryből, letette a poharat, és pislogás nélkül bámult a kihunyó lángokra. Meg kell keresnie majd az ügyvédjét, hogy egy kiegészítést csatoljanak a végrendeletéhez. Egy kiegészítést, mely szerint Eva nem viheti el Angliából az örökösét. Ennyi hatalmat még gyakorolhat.
Még a sírból is.
A tűz felé nyújtotta a lábát, hátrahajtotta a fejét, és csukott szemhéján át figyelte az elhomályosuló lángok játékát. Haragja kimerült. Úgy érezte, újra van hatalma. Elindított egy cselekvéssort. Kipihentnek érezte magát. Az óra a sarokban halkan járt. A tűz Lucien lábánál pattogott és sziszegett, miközben egyre jobban visszahúzódott a ragyogó parázs közé. A férfi álla a mellkasára esett, és a szemhéján átszűrődő narancssárga ragyogásból egy köpenyes alak vált ki, akitől rettegett.
Ugyanaz az álom volt, mint elmúlt éjjel, és azelőtt éjjel, és minden éjjel az elmúlt két hónapban. Előtte állt az ellensége, tiszta feketében, ugyan- olyan képességekkel, erővel és ravaszsággal rendelkezett, mint ő. Tíz lépés, egy kendő leesik, fém csengése a fémen, amint Lucien az egyetlen olyan ellenféllel küzd, akiről tudja, nem fogja legyőzni. A végsőkig tartó párbaj volt... aztán eljött a Halál, az ellenség kardján lovagolva, egyenesen áthatolt a mellkasán, és egyetlen fájdalmas tűzkitöréssel felnyársalta a szívét. Lucien összeesett. A hátán fekszik, ellenfele elhomályosuló alakját nézi, aki diadalmasan magasodik felette. Érzi, ahogy a vér bugyborékolva tör elő mellkasából, életét kisodorja a haldoklás árja a szívéből... Ekkor felriadt álmából.
A szíve a fülében dobogott, bőre nedves volt az izzadtságtól. Pislantott egyet, majd kiegyenesedett. Nem látott semmi mást, mint a ragyogó para- zsat, nem hallott mást, mint az éjszakai ház nyikorgását, és az óra állhatatos tiktakolását.
De ő ott volt.
Olyan biztosan tudta ezt, mint amilyen biztos volt, hogy lélegzik.
Lassan a jobb oldalára fordította a fejét... és ő ott volt, csendesen ült egy székben a tűztől egy-két méterre, a tűz fényét visszaverte gyönyörű, álnok arca.
- Rossz álma volt? - hajolt le, hogy felvegye a maradék sherryt, és a férfi kezébe nyomja. Lucien szó nélkül vette el a poharat, és egy hajtással kiitta, mielőtt még mindig remegő kezei leejthették volna.
- Erre következtettem - dőlt hátra Eva, miközben Lucien félretette a poharat, és végighúzta kezét az arcán, hogy kitörölje a rettentő képeket. - Gyújtsak néhány gyertyát? Tegyek a tűzre, hogy elűzze a démonait?
- Ne. Nem szükséges.
De maradj velem. Azt nagyon szeretném.
Eva újratöltötte a férfi poharát, majd magának is öntött. A férfi mellé telepedett, egy szót sem szólt, mintha megértette volna a másik puszta társaság utáni vágyát, amíg az idegei meg nem nyugszanak. Lucient meglepte, és különösen érintette a nő együttérzése. Nem gondolta, hogy ilyen gyengéd érzésekre is képes.
- Nekem is vannak rossz álmaim - szólalt meg Eva sokára. - De azt hiszem, azok inkább az emlékekből származnak, nem képzelődésből.
- Ébren van miattuk éjszakánként?
- Nem - szomorúan mosolyogva nézett a tűzbe. - Már napközben annyira meggyötörnek, hogy azt hiszem, pihenniük kell éjszaka.
Fejét hátrahajtotta székében. Haja lazán a vállára omlott, sűrű, érzéki, pazar volt, sötét kontrasztot képezett arca erőteljes sápadtságával, finoman ívelt nyakával, és melle krémszínű domborulatával. Lucien érezte, hogy vágy önti el az ágyékát, és gyújtja fel a vérét. Ó, mennyire vágyott rá, hogy a karjába vonja a nőt, s elűzze élete rémálomszerű kísérteteit, hogy eltemetkezzen a nőies melegségben, és engedje, hogy az meggyógyítsa őt. Őrült gondolat. Lucien tudta, hogy Évának is megvannak a maga démonjai. Talán túl sok is ahhoz, hogy valaha el lehessen űzni őket.
- Figyeltem a családját - szólalt meg egy kis idő elteltével Eva. - A testvérei dédelgetik a feleségüket.
- Imádják a földet, amin járnak.
- Úgy tűnik. Nem tudom, mit gondoljak erről. - Min kell itt gondolkodni?
Eva hanyag mozdulattal megrántotta az egyik vállát.
- Nem szoktam hozzá, hogy a férjek ilyen tiszteletet és érzelmeket táplálnak a feleségük iránt
- elpirult, és félrenézett, amikor a férfi felvonta a szemöldökét. Nem állta az átható tekintetet. - Ó, persze tudom, hogy ezt teszik az udvarlás alatt, de amint a gyűrű az ujjakon van, érdeklődésük csökken, és más elfoglaltságot keresnek. Az elhanyagolás veszi át az elragadtatott figyelem helyét. Kedvességét a kegyetlenség. De a testvérei - rázta meg a fejét - meghökkentenek engem. Tudja, hogy Andrew azért engedte meg, hogy itt maradjak, mert Celsie ezt kérte tőle? Mert ő ezt kérte tőle - hitetlen kis kacajt hallatott. - Bármely más férfi lábbal taposta volna a kérését, és a saját akaratát érvényesítette volna. Be kell vallanom, a Lord Andrew részéről tanúsított magatartás eléggé meglepett.
- Akkor, feltételezem, ugyanúgy meglepi a többi testvérem hasonló magatartása.
- Valóban - halványult el Eva rejtélyes mosolya, és helyét reménytelen, tragikus kifejezés vette át. - Csak remélni merem, hogy amikor újra a saját énjüket mutatják, nem törik össze a feleségük szívét.
Eva felhorkant, és elutasító mozdulatot tett a kezével, aztán úgy nézett Lucienre, mintha a férfi maradék józan eszét is elvesztette volna.
- Ugyan már, Blackheath. Ne legyen idealista. Tudom, hogy ők a testvérei, de attól még ők is férfiak, és amint már mondtam, én jól ismerem a férfiakat. Higgye el, amint a házasság újdonsága elmúlik, ők is ugyanolyan gonoszak lesznek, mint nemük többi képviselője. Csak idő kérdése.
Lucien elmosolyodott, kíváncsivá tette Eva furcsa véleménye. - És ha ők megcáfolják ezt az állítást?
- Az nem lehet.
A férfi elgondolkodva szemlélte a nőt.
- Feltételezem, ön nem volt részese ilyen odaadásnak a házassága alatt. - A férjem egy hitvány ember volt. Egy gyenge és gusztustalanul szánalmas féreg, aki, biztosíthatom róla, éppen így viselkedett.
- Akkor miért ment hozzá feleségül? Eva kortyolt egyet az italából.
- Fiatal voltam, és naiv. Őrülten szerelmes voltam a lehetőségbe, hogy elhagyhatom a korlátozó, puritán gondolkodású Salemet, és Franciaországban élhetek egy istenverte comte-tal. Alig vártam a kalandokat, hogy hatalommal rendelkező, fontos asszony lehessek, hogy élvezhessem a férjem szerelmét és odaadását. De ő nem volt szerelmes belém. Csak azért vett feleségül, mert tudta, hogy tőlem függ, gyakorolni tudja-e a legtöbb politikai kötelességét... szabadon üldözhetett minden szoknyát, ami az útjába került - tette le kemény mozdulattal a sherryt távolba révedő szemekkel. - Egy nap rajtakaptam a szobalányommal. Akkor már régóta nem engedtem az ágyamba, mert felismertem a valódi énjét, nem sokkal az után, hogy megesküdtünk. A lány gyereket várt a férjemtől, majd nem sokkal később szifiliszben meghalt. Vele együtt betegedett meg a kisbaba is - Eva arca fehér volt, és nyugodt. - Szegényke - nyelt egyet, és becsukott szemmel emlékezett - torzszülöttként jött a világra.
Lucien megdöbbent. Szűk szemekkel figyelte Évát, akinek rejtélyes viselkedése, hiedelmei hirtelen értelmet nyertek. Nem csoda, hogy ilyen cinikusan vélekedett a házasságról. A férfi szerette volna felé nyújtani a kezét, de a büszkeség, ami a nő állán, szeme ragyogásán, szája vonalán látszott, határozott, higgadt és meg nem bocsátó volt. Ehelyett, Eva poharát teletöltve, így szólt:
- Drága Eva, nem minden férfi olyan, mint a férje volt. - Az én tapasztalataim szerint minden férfi olyan. - Még az édesapja is?
A nő megmerevedett, és egy árnyék borította el az arcát, mint egy felhő a napot.
- Főleg az apám volt ilyen - mondta halk, reszkető hangon. A férfira
emelte tekintetét, azokat a rejtélyes, ívelt szemeket, melyek elvarázsolták Lucient, aki látta, hogy Eva már nem gondolkodik, nem hajlandó tovább beszélgetni, hanem újra dühös. - Miért mondom el ezt önnek, Blackheath? Sem ön, sem más nem tehet semmit, hogy megváltoztassam a véleményem a férfiakról. Semmit sem tehetnek, hogy valaha is tiszteljem őket, bízzak bennük, vagy szeressem őket - s ezzel felemelkedett. - Tévedtem, amikor bejöttem ide, és a bizalmamba avattam önt. Jó éjszakát.
A nő csillogó sárga selyemmel takart büszke alakja a férfinak hátat fordítva állt meg.
- Mit vétett önnek az édesapja?
- Az a múltamhoz tartozik, Blackheath. Ne bolygassuk.
- Akkor foglalkozzunk a jövőjével. Nem tagadhatja le a gyermeket, akit a szíve alatt hordoz - szólt lágyan.
Eva mozdulatlanul állt a helyén.
- Nem tagadhatja le a vonzalmat, ami kettőnk közt van.
Látta, ahogy a nő válla megmerevedik, hallotta, ahogy kimérten veszi a levegőt.
- És azt sem tagadhatja, hogy az egyetlen ésszerű megoldás az, ha elfogadja a házassági ajánlatot, és ön lesz Blackheath következő hercegnéje.
Eva ekkor megfordult, szeme zöld lángokat lövellt Lucien felé.
- Pontosan ezt a fajta arroganciát gyűlölöm annyira a férfiakban,
kegyelmes uram.